Magyar Kupa: döcögős úton jutott el a kupadöntőig a Budapest Honvéd

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Van miért küzdenie a Budapest Honvédnak, hiszen az elmúlt évben előnyből, az utolsó pillanatokban bukta el a Magyar Kupát. A Mezőkövesd ezzel szemben első ízben nyerné meg a sorozatot.

Fotó: MLSZ

Könnyen indult az idei szezonban a Magyar Kupa a kispestiek számára, hiszen rögtön az első mérkőzésen 7-1-re verték a Dunaharszti MTK-t, hogy aztán következhessék az NB II-es Kazincbarcika. Itt már azért kezdett döcögni a szekér, hiszen 90 perc alatt nem sikerült eldönteni a továbbjutás kérdését a Putnokon játszott összecsapásnak. A hosszabbításban aztán már nem bírta a nagy nyomást a másodosztályban szereplő gárda, így Batik Bence és Davide Lanzafame is betalált, amivel 2-0-ás győzelmet aratott a Budapest Honvéd. Az egymérkőzéses párharcokat, valamint a 2019-es évet aztán egy Monor elleni 3-1-es sikerrel zárták a piros-feketék, hogy aztán következhessen Szombathelyre. A romokban heverő vasi csapat nem sok eséllyel utazott az Illovszky Rudolf Stadionban. Ennek ellenére a kispestieknek meg kellett elégedniük egy 1-0-ás győzelemmel Tonci Kukoc góljával. A visszavágón aztán még melegebb volt a helyzet, hiszen a rendes játékidőben Jancsó András révén egyenlíteni tudtak összesítésben a szombathelyiek, majd a kétszer tizenöt perces ráadásban Tóth Barna révén továbbjutásra is álltak. Úgy tűnt ekkor, hogy az NB II-ben is a kiesés ellen küzdő együttes meg tudja fogni a fővárosiakat, de a 100. percben érkezett Ivan Lovric, így hiába kapott ki a Honvéd több idegenben lőtt góljával tovább jutott a legjobb nyolc közé.

Fotó: Budapest Honvéd

A negyeddöntőben aztán jöhetett a Paks: egy idegenbeli 0-0 után otthon simán, 2-0-ra győztek a kispestiek, akik így bejutottak az elődöntőbe. Ekkor azonban közbeszólt a koronavírus-járvány, és több mint két hónapra leállt a labdarúgás, és sokáig kérdéses volt az, hogy vajon folytatják-e a sorozatokat. Ez már csak azért is volt fájó a Budapest Honvédnak, mert a tavaly előnyből, az utolsó pillanatokban elvesztett kupadöntő után úgy tűnt, hogy még egy évet kell várniuk egy esetleges kupagyőzelemre. A helyzet aztán úgy hozta, hogy mégis újraindulhatott a Magyar Kupa és a labdarúgó NB I is, így már csak az MTK állt a piros-feketék előtt. Az első mérkőzésen talán valamivel több helyzetet dolgozott ki a másodosztályból frissen feljutó együttes, de így is 0-0-val zárult a találkozó. A visszavágón aztán ismét nem láthattak gólt a tévénézők, így 210 perc után jöhettek a büntetők. A tizenegyes párbajban aztán 5-4-re diadalmaskodtak a kispestiek, így sorozatban másodjára jutottak be a hazai kupa döntőjébe.

A másik oldalon sem volt olyan egyszerű eljutni a fináléig. Igaz a Mezőkövesd is egy sima 6-0-ás győzelemmel tudta le az első körben a Hévíz SK-t, a második fordulóban a Sényőt már csak 2-1-re sikerült legyőzni hátrányból fordítva. A harmadik találkozón aztán az NB II-es WKW ETO FC Győr következhetett, ahol már a 10. percben előnybe kerültek a mezőkövesdiek Eperjesi Gábor révén. A gyors vezetés ellenére Szánthó Regő egyenlíteni tudott, majd a kétszer tizenöt perces hosszabbítás első félidejében, a 103. percben Bagi István révén továbbjutásra álltak a győriek. Ennek ellenére hatalmas erőre kapott a Mezőkövesd, és előbb Berecz Zsombor révén egyenlített a 112., majd Budu Zivzivadze révén fordított a 117. percben.

Fotó: Kisalföld

Az izgalmakkal tarkított győri mérkőzést követően a Kaposvár látogatott el Matyóföldre, ahol somogyiak hiába kerültek előnybe a 66. percben a kövesdiek végül az utolsó tíz percben fordítva 2-1-re nyertek. Az NB I-ből szinte már biztos kieső kaposváriak aztán otthon is kikaptak 3-1-re, így kiestek a Magyar Kupából. A Mezőkövesd viszont tovább menetelt, hiszen miután idegenben 1-0-ra legyőzték Budu Zivzivadze góljával a Puskás Akadémiát otthon egy 89. percben szerzett találattal 1-1-et játszottak a felcsútiakkal, így bejutottak az elődöntőbe. Ennek a döntetlennek köszönhetően mondható el az, hogy az utolsó három találkozójából igaz egyet se nyert meg a Mezőkövesd, mégis bejutott a döntőbe. Ugyanis a Puskás Akadémia után következett a menetelés legnehezebb ellenfele, a MOL Fehérvár FC. 

A mezőkövesdi mérkőzésen több helyzetet kialakító MOL Fehérvár Pátkai Máté révén már a 12. percben előnybe került, viszont a Puskás Akadémia ellen is egyenlítő Pillár Róbert a 80. percben 1-1-re mentette az összecsapást. A visszavágón aztán nem is volt kérdés, hogy továbbjut a matyóföldi együttes, hiszen 54 perc után már 2-0-ra vezettek a vendégek, majd hiába egyenlítettek a székesfehérváriak több idegenben lőtt góljának köszönhetően a Mezőkövesd jutott be a döntőbe.

Fotó: Tóth Ella/MOL Fehérvár FC

A Budapest Honvéd így a 2008/2009-es szezon után nyerhetne ismét Magyar Kupát, míg a Mezőkövesd-Zsóry FC történelme során elsőként hódítaná el a kupát. A mezőkövesdiek győzelme már csak azért is történelmi lenne, mert korábban kisebb település még sosem nyerte meg a sorozatot.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56340/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Bp. Honvéd,Magyar Kupa,Mezőkövesd-Zsóry FC

További cikkek

Magyar foci

BL-selejtező: jövő szerdán játszik a Ferencváros

2020.08.11. 08:30
Jövő szerdán fogadja a Ferencváros a Djurgardent a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Magyar foci

Európa-liga: ír, finn és svéd ellenfelek jutottak a magyaroknak

2020.08.10. 14:00
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is kisorsolták a selejtezők első körének párosításait.

Magyar foci

BL: a Celtickel vagy a Reykjavíkkal játszhat a Ferencváros a második selejtezőkörben

2020.08.10. 12:25
Továbbjutása esetén a Celtic és a KR Reykjavík párharc győztesével játszik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok …

Magyar foci

NB II: megvan a Vasas szezonbeli első győzelme

2020.08.09. 20:55
A Vasas megszerezte első győzelmét a másodosztály idei szezonjában, miután 2-1-re legyőzte a Csákvárt.

Magyar foci

NB II: már a Debrecen sem hibátlan

2020.08.09. 19:45
A hajdúságiak 27 év után először kaptak gólt másodosztályú mérkőzésen és két pontot a Balaton-partján hagytak.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a svédek örülnek a sorsolásnak

2020.08.09. 13:30
A Ferencváros a svéd Djurgardennel mérkőzik a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A magyar bajnok ellenfelénél jónak tartják a sorsolást.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: négygólos döntetlen Pécsett

2020.08.08. 19:50
A Pécs 2-2-es döntetlent játszott otthon a Győrrel a labdarúgó NB II harmadik fordulójának nyitómérkőzésén, szombaton.

Magyar foci

NB I: nincs további koronavírusos a Honvédnál

2020.08.08. 14:15
A Budapest Honvéd közleményt adott ki, miszerint a Magyar Futball Akadémián dolgozó egyik munkatárs pozitív koronavírustesztje után a többi dolgozó tesztje negatív lett.

Csapatsportok

Rengeteg autó- és motorsport valamint labdarúgó BL-meccsek a képernyőn

2020.08.08. 07:30
Az autósport és motorsport elitje is száguldozik majd a hétvégén, nézhetünk labdarúgást itthonról és külföldről, de sznúker, kerékpár és tenisz …

Magyar foci

Labdarúgás: semleges helyszínen rendezhetik az őszi válogatott mérkőzéseket

2020.08.06. 18:30
Az UEFA tájékoztatása szerint a szeptemberi válogatott mérkőzéseket az eredeti helyszínek helyett semlegeseken fogják majd lejátszani.