Magyar Kupa: nyolcadszor is kupagyőztes a Budapest Honvéd

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Története során nyolcadszor nyerte meg a Magyar Kupát a Budapest Honvéd, miután a fináléban 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet. 

Fotó: MTI

A Budapest Honvéd tizennyolcadik alkalommal jutott el a Magyar Kupa döntőjébe és a nyolcadik kupagyőzelméért lépett pályára ma este, míg a Mezőkövesd története során először vívhatott finálét. A korlátozások miatt természetesen nem telt meg a Puskás Aréna (ez volt az új  nemzeti stadion első tétmérkőzése), ám az MLSZ által megnyitott szektorok így is megteltek a mindent eldöntő mérkőzésre. 

Meglehetősen tapogatózó volt az iram a mérkőzés elején, az első nagyobb lehetőségre a tizedik percig kellett várni, amikor a mezőkövesdi  Berecz lövése suhant el a kapu mellett. Az első játékrész első felében a kispestiek mutatkoztak kevésbé passzívnak, főleg Ugrai Roland próbálkozott, ám eredmény nélkül. A 33. percben aztán megszületett a kupadöntő első találata: Ugrai szöglete után Batik fejelt kapura, ám a védők blokkoltak, a lepattanót Kamber lőtte el és a lövése Andrij Neszterovról a kapuba pattant. A kavarodás megzavarta Szappanos Dávidot, aki a másik irányba vetődött el. 

Nem törte meg a Mezőkövesdet a bekapott gól és Kuttor Attila csapata alig négy perccel később egyenlíteni jutott: a kövesdiek szabadrúgáshoz jutottak és Pekár László lövésébe Tujvel csak beleérni tudott és így a mezőkövesdiek egyenlítettek. A találatot követően alig egy perccel Berecz akár már a vezetést is megszerezhette volna a bajnokságban dobogóért küzdő gárdának, ám Batik a gólvonalról vágta ki a támadó labdáját. Az első félidő végül 1-1-es eredménnyel zárult. 

A második félidő elején Eperjesi próbálkozott mezőkövesdi részről, ám a lövése csak a háló tetején landolt. Az 56. percben aztán megint vezetést szerzett a Honvéd: egy szöglet után kavarodás alakult ki a mezőkövesdi kapu előtt és többen is azt reklamálták, hogy Karnyicki kezezett.  Djordje Kamber viszont ahelyett, hogy reklamált volna három méterről a léc alá fejelte a labdát. 

A gólt követően inkább a mezőnyjáték dominált, a csapatok el is jutottak szögletekig, de nem igazán veszélyeztették a másik kapuját. Az idő egyre csak a mezőkövesdiek ellen dolgozott, ám a cserék sem tudtak változást hozni. Bognár Tamás játékvezető hat percet hosszabbított és a ráadásra fel is pörögtek az események. A csereként beálló George ütközött Szappanossal, a bíró azonban tovább engedte a játékot, ám a kispesti légiós az üres kapuba sem tudott betalálni. A mezőkövesdiek a 90+3. percben szöglethez jutottak, ám Batik kifejelte a labdát. A ráadás utolsó percében aztán Zizivadze éás Aliji ütköztek, és a kispesti játékost ápolni kellett, majd Pisont István lecserélte őt. 

Bognár játékvezető a 98. percben már a szájába vette a sípot, ám Pisonték hiába ünnepeltek, még nem fújta le le a mérkőzést. Szappanos még előre ívelhette a labdát, ám a kispestiek kivágták a labdát és kontrát vezethettek George azonban nem tudta eldönteni a mérkőzést. Miután a labda az oldalvonal mellett elhagyta a játékteret, a mérkőzés véget ért és a Budapest Honvéd története nyolcadik Magyar Kupa-győzelmét ünnepelhette. 

A Budapest Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után nyerte meg ismét az országos kupát. 

Budapest Honvéd-Mezőkövesd-Zsóry 2-1 (1-1)

Budapest, Puskás Aréna. Vezette: Bognár Tamás (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő – Andó-Szabó Sándor, Berke Balázs)
Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma – Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.). 
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Zivzivadze, Pekár (Jurina, 78.). 

Sárga lap: Lovric (38.), Gazdag (55.) illetve Vadnai (89.), Besirovic (90.) 
Gólszerző: Neszterov (33. – öngól), Kamber (56.), ill. Pekár (37.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56345/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Bp. Honvéd,Magyar Kupa,Mezőkövesd-Zsóry FC

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hamarosan kiderülhet ki veszi át a Zalaegerszegi TE irányítását

2020.07.12. 12:25
A Nemzeti Sport információi szerint már vasárnap délután bejelentheti a zalai csapat Boér Gábor érkezését.

Magyar foci

Elhunyt az 1968-as olimpiai bajnok labdarúgó-válogatott tagja, Szűcs Lajos

2020.07.12. 11:40
Életének 77. évében elhunyt a korábbi olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajos, közölte a Ferencváros hivatalos honlapja.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: egy év után hazatér Baráth Botond

2020.07.12. 08:15
A Sporting Kansas City hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik a csapattól Baráth Botond, aki ismét a Budapest Honvéd játékosa lesz.

Külföldi foci

Európa-liga: a MOL Fehérvár FC és a Budapest Honvéd is kiemelt lesz a selejtezőben

2020.07.10. 20:50
A 2018/19-es szezonban csoportkörig menetelő székesfehérváriak, valamint a tavalyi szezonban a Craiova ellen búcsúzó kispestiek is …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Mezőkövesdről szerződtetett támadót a MOL Fehérvár FC

2020.07.10. 16:40
Székesfehérváron folytatja pályafutását Budu Zivzivadze, a Mezőkövesd támadója, jelentette be hivatalos oldalán a bajnoki ezüstérmes együttes.

Magyar foci

NB I: Zsótér Donát visszatér Kispestre

2020.07.09. 13:40
Az Újpestről érkező középpályás tagja volt a 2017-ben magyar bajnoki címet szerző Budapest Honvédnak.

Magyar foci

NB I: Székesfehérváron folytatja a Mezőkövesd grúz támadója

2020.07.09. 12:45
A borsodiak fél évvel ezelőtt vásárolták meg, most pedig túl is adnak rajta.

Magyar foci

NB I: Márton Gábor a Mol Fehérvár új vezetőedzője

2020.07.08. 17:15
A Mol Fehérvár FC hivatalosan bejelentette, hogy Márton Gábor váltja a távozó Joan Carrillót a kispadon a következő szezontól.

Magyar foci

NB I: Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője

2020.07.08. 11:15
Az élvonalban szereplő Kisvárda bejelentette, hogy a következő idénytől Supka Attila irányítja a csapatot.

Magyar foci

NB I: magyar állampolgár lett az MTK támadója

2020.07.07. 13:20
Letette a magyar állampolgársági esküt Myke Bouard Ramos az élvonalba visszajutó MTK támadója.