Olimpiai bajnokaink: Sike András ihletett formában birkózva nyert olimpiát

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Sike András pályafutása során egy világversenyt nyert meg, azonban szöuli győzelme során olyan formát mutatott, amely még a magyar birkózás sikertörténetében is példátlan. 

Fotó:MTI

Siker András 1965. július 18-án született Egerben. Családjával Szentdomonkoson, egy Eger közelében található kis településen nőtt fel és arról álmodott, hogy híres labdarúgó lesz. Alacsony termete miatt azonban a futballpályáról eltanácsolták és testvére hatására elkezdett birkózni. Karrierjét Egerben kezdte, majd miután tehetsége megmutatkozott 16 évesen a Ferencvároshoz került. Alig egy évvel a fővárosba igazolása után már szabadfogású csapatbajnoknak mondhatta magát. A junior korosztályban érmes volt Európa-bajnokságon és világbajnokságon is és a karrierje töretlenül ívelt felfelé. 

Pedig pályafutása majdnem kettétört egy este alatt: egyik sikerét ünnepelte Egerben, amikor verekedésbe keveredett. A másik asztaltársaság egyik tagja egy otthonról hozott húsklopfolóval hátulról fejbe verte Sikét, akinek szilánkos koponyatörése lett. Szerencsére felépült és 1985-ben már egyéniben is magyar bajnok volt. Egy évvel Szöul előtt jött egy kisebb rövidzárlat, amikor csak hatodik lett itthon, ám 1988-ra visszavette a trónját a kötöttfogásúak 57 kg-os súlycsoportjában. Az olimpia évében bronzérmes lett az Európa-bajnokságon és az ötkarikás játékokon is leginkább a harmadik helyben reménykedtek vele szemben. 

Az olimpián két csoportra osztották a birkózókat az 57 kg-ban, Sike a B-csoportba kapott besorolást, amely némileg könnyebbnek számított. A magyar birkózó a japán Shunji Nakadome ellen 6-0-ra győzött az első meccsén, majd a kínai  Yang Changling ellen tussal nyert. A későbbi kétszeres világbajnok török születésű német Rifat Yildiz tűnt a legnehezebb ellenfelének a csoportküzdelmek során. Sike végig aktívabb volt ellenfelénél és amikor a magyar 5-1-re vezetett, akkor Yildizt passzivitás miatt leléptették. Az iraki Ghazi Salah legyőzése egy ilyen ellenfél felülmúlása után már rutinmunka volt, Sike technikai tussal lépett tovább. 

Győzelmeinek köszönhetően bejutott az olimpiai döntőbe, amelyet 1988. szeptember 22-én rendeztek. Az utolsó csoportmeccse és a döntő között majdnem másfél nap volt, és bár nehezen aludt, mégis jól kezelte a helyzetet. A vb-döntőt a bolgár Sztojan Balov ellen vívta, aki 1985-ben világbajnok volt. Ezen a napon azonban nem számítottak a korábbi eredmények, ugyanis Sike András uralta a szőnyeget! Rögtön az első percben leküldték ellenfelét, akit kétszer eldobott és kétszer meg is pörgetett és így 9-0-ra elhúzott. A bolgárt zavarta is egy térdsérülés, ám azért megpróbálkozott azzal, hogy akciót csináljon Sikével szemben. Nem sikerült neki és a második menet elején fel is adta a küzdelmet, vagyis Sike András iskolabirkózásnak mondható produkcióval olimpiai bajnok lett. Győzelmét követően Hegedűs Csaba szövetségi kapitány nyakába ugorva ünnepelte, hogy felért a pályafutása csúcsára. 

23 éves volt ekkor, vagyis még számos nagy eredmény volt benne. Egy évvel az olimpiát követően világbajnoki bronzérmes volt, majd ezt az eredményét 1991-ben megismételte. Ekkorra már megszüntették a térdelőhelyzetet a birkózásban, amely meglehetősen hátrányosan érintette őt. 1990-ben a döntőig menetelt az Európa-bajnokságon, ahol azonban bírói döntés fosztotta meg őt az aranyéremtől. Barcelona előtt jó formában volt, ám az olimpián könyéksérülése miatt végül a 10. hely jutott számára. Karrierjét végül 1996-ban fejezte be. Hamarosan edzősködni kezdett, tanítványai közül Fodor Zoltán olimpiai ezüstérmes, Bácsi Péter pedig világbajnok és Európa-bajnok lett. Sike Andrást 2015 szeptembere óta a magyar kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya. Kapitányi regnálása idején a magyar birkózók számos világbajnoki illetve Európa-bajnoki éremmel gazdagították a magyar sportot. 

Címkék: birkózás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56449/pics/lead_800x600.jpg
birkózás

További cikkek

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Veréb István vasárnap a vigaszágon küzdhet tovább

2019.09.21. 14:10
Iráni legyőzője döntőbe jutott, így Veréb István vasárnap a vigaszágon folytathatja szereplését a nur-szultani olimpiai kvalifikációs …

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Veréb István tussal kikapott az olimpiai és világbajnoktól

2019.09.21. 11:25
Veréb István vereséget szenvedett az iráni olimpiai és világbajnoktól a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság …

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Veréb István hátrányból felállva nyerte első meccsét

2019.09.21. 09:55
A nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság utolsó magyar versenyzője, Veréb István 3-0-ás hátrányból fordítva nyerte meg első …

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Muszukajev Iszmail bronzérmet szerzett

2019.09.20. 15:55
A honosított magyar versenyző a negyedik magyar dobogós helyet szerezte meg a nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Sastin Marianna ötödik lett

2019.09.20. 15:10
Nem sikerült nyernie a pénteki bronzmeccsén, így ötödik helyen végzett Sastin Marianna a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Kuramagomedov nyolcaddöntős, Ligeti csak a vigaszágban bízhat

2019.09.20. 10:25
Elveszítette második mérkőzését a nur-szultani világbajnokságon Ligeti Dániel, így a nehézsúlyú birkózó már csak a vigaszágban bízhat.

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Ligeti nyolcaddöntős, Kurmagomedov is továbbjutott

2019.09.20. 09:20
Ligeti Dániel, illetve Kuramagomedov Murad is megnyerte első mérkőzését a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Tévéműsor: ízelítőt kapnak a motorsportok szerelmesei, magyar birkózók a páston

2019.09.20. 07:30
Igazán combos programmal startol a hétvége, mind az öt topligában rendeznek mérkőzést pénteken, de lesznek Forma-1-es és MotoGP-s …

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Sastin és Muszukajev is a bronzéremért mérkőzhet

2019.09.19. 14:25
Sastin Marianna és Muszukajev Iszmail is elveszítette az elődöntőt a Nur-Szultanban rendezett birkózó-világbajnokságon, így mindkét magyar a bronzéremért mérkőzhet …

Egyéni sportok

Birkózó-vb: Sastin Mariannának is megvan az olimpiai kvóta

2019.09.19. 12:45
A 62 kg-ban induló Sastin Marianna bejutott az elődöntőbe a Nur-Szultanban rendezett birkózó-világbajnokságon és így egyúttal kvalifikálta is magát a tokiói olimpiára.