Jégkorong: Sofron István marad a megújuló MAC-nál

Dorogi László
Dorogi László

A magyar válogatott jégkorongozó marad az Erste Ligában induló, a Kanadai Magyar Hokiklubbal egyesülő újbudai csapatnál.

Fotó: Mudra László

A KMH Facebook-oldala kiemeli, Sofron már több csapatban és ligában bizonyított, a szlovák Extraligában pedig megmutatta, hogy magasabb szinten is képes helyt állni, erről árulkodik 24 gólos, 24 gólpasszos idénye, amit 54 meccsen hozott össze. A válogatott csatár a MAC legeredményesebb játékosa volt a szlovák élvonalban, így komoly erősítés a csapat számára, hogy a magyar bajnokságban is marad az átalakuló klubnál.

"Azért döntöttem a MAC HKB mellett, mert egyben tudtuk tartani a tavalyi magyar magot ebben a nehéz helyzetben is. Annak ellenére, hogy nem indulhatunk a szlovák bajnokságban, mindent megteszünk azért, hogy a magyar bajnokságot minél színvonalasabbá tegyük érkezésünkkel, és természetesen szeretnénk nyerni"

- mondta Sofron.

"Tisztában vagyok azzal, hogy a költségvetésünk elmarad majd a top csapatokéhoz képest. Abban viszont minden MAC HKB szurkoló biztos lehet, hogy egy hajtós, kemény, motivált, csak magyar játékosokkal felálló brigád leszünk, tele bizonyítási vággyal"

- tette hozzá a csatár.

Kangyal Balázs, a MAC vezetőedzője úgy fogalmazott, a Sofronhoz hasonló kaliberrel rendelkező játékosból kevés van jelenleg Magyarországon, ő az, aki tulajdonképpen bármilyen ligában megállná a helyét.

"Ha elkapja a fonalat, akkor első két soros játékos tud lenni Európában bárhol. Ezt bizonyította a német bajnokságban és az EBEL-ben is, bár ez utóbbiban voltak nehezebb időszakai, rosszabb szezonjai, de összességében a tehetsége, fizikális adottságai egészen kivételesek, ez megkérdőjelezhetetlen"

- fogalmazott a tréner.

"Amikor ezt a hibrid csapatot elkezdtük összerakni, akkor egyáltalán nem gondoltam Sofira. Nem a ligát degradálom ezzel, hanem őt pozicionálom magasabbra. Melyik edző ne szeretne egy EBEL-ben ötven pontos, Extraligában negyvennyolc pontos játékost a csapatába? Szerintem nincs olyan, aki ne örülne egy ilyen hokisnak"

- fűzte hozzá Kangyal Balázs, aki elmondta, azzal, hogy visszatérnek a magyar bajnokságba, a költségvetésüket is csökkenteni kell, s ahogy azt már korábban is mondta, csak magyar játékosokkal vágnak neki a következő idénynek.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56874/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,Erste Liga,MAC Újbuda

További cikkek

Amerika

NHL: kigyógyult a rákból a Philadelphia Flyers játékosa

2020.07.04. 12:20
Oskar Lindblomnál 2019 decemberében diagnosztizáltak a csontrák egyik típusát, a Ewing-sarcomát, de a svéd csatár leküzdötte a betegséget.

Csapatsportok

Jégkorong: Marosvásárhely szomszédságában épít pályát a Székely Jégkorong Akadémia

2020.07.02. 14:50
Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után Marosszentgyörgyön is sátortetős jégpálya épül.

Csapatsportok

Jégkorong: október 2-án rajtol a szlovák jégkorongliga

2020.07.02. 12:45
A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság után eldőlt, hogy október 2-án indul a szlovák jégkorongliga 2020/21-es szezonja, amelyben a tervek szerint a DVTK Jegesmedvék csapata is …

Csapatsportok

Jégkorong: ott lehetnek az NHL-sztárok a következő két olimpián

2020.07.01. 19:15
Sajtóhírek szerint megegyezett az NHL vezetősége és a játékosok érdekvédelmi szervezetével (NHLPA) abban, hogy a 2022-es és a 2026-os téli olimpián is részt …

Amerika

NHL: huszonhat játékos koronavírus-tesztje lett pozitív

2020.06.30. 12:10
Az NHL tájékoztatása szerint 26 játékosnál mutatták ki a koronavírust a legutóbbi tesztelések során.

Csapatsportok

Erste Liga: finn szakember irányítja a Fehérvári Titánokat

2020.06.29. 17:15
A finn Kasper Vuorinent nevezték ki a jégkorong Erste Ligában szereplő Fehérvári Titánok edzőjének.

Csapatsportok

Jégkorong: állami támogatást kapnak a svéd klubok

2020.06.29. 08:20
A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került svéd hokiklubok között 9 millió eurót oszt szét az állam.

Amerika

NHL: ismét edzésbe állt a Washington Capitals csapatkapitánya

2020.06.28. 10:25
Hivatalos oldalán közölte a fővárosi együttes, hogy ismét edzésbe állt Alekszandr Ovecskin.

Csapatsportok

Erste Liga: a Tüskecsarnokba költözik az FTC

2020.06.26. 09:40
A jövőben a Tüskecsarnokban vívja mérkőzéseit az előző két szezonban a magyar bajnokságot megnyerő FTC-Telekom.

Csapatsportok

Jégkorong: Franciaországban játssza a Ferencváros a Kontinentális Kupa csoportkörét

2020.06.19. 18:30
A francia Amiens-ben lép majd pályára a Kontinentális Kupa csoportkörében a magyar bajnok Ferencváros.