Kézilabda: Győrben nem örülnek a Final Four törlésének

sportfaktor.hu

Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC klubelnöke úgy fogalmazott, nehéz elfogadni az EHF döntését.

Fotó: Magyar Nemzet

Az Európai Kézilabda Szövetség pénteken döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt törli a szeptemberre halasztott női Bajnokok Ligája hátralévő mérkőzéseit és nem rendezi meg a budapesti Final Fourt.

"Tudjuk, hogy az egészség mindennél fontosabb, mégis nehéz elfogadni ezt a döntést. Bízunk benne, hogy kellően átgondolt és megfontolt volt az európai szövetség részéről"

- nyilatkozta hétfőn Bartha Csaba az M1 csatornán. A döntés indoklása azért is érdekes, hiszen a BL következő szezonja egy héttel a Final Four tervezett időpontja után veszi kezdetét, márpedig a koronavírus-járvány aligha illan el egy hét alatt.

Győrben érthető módon most mindenki csalódott, nemcsak a klubvezetők, természetesen a játékosok is a torna elmaradása miatt.

"Ez nemcsak sportszakmai, hanem anyagi értelemben is rendkívül nehéz. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz kihatással a következő szezonra, bár úgy gondolom, sportszakmai értelemben is újratervezésre van szükség. Nem mindegy, hogy az új szezon egyáltalán hogyan fog elindulni, és emiatt a nyári felkészülésnek is át kell alakulnia"

- vélekedett a klubvezető.

Az európai szövetség (EHF) március 25-én úgy döntött, hogy május 8-9. helyett szeptember 5-6-án rendezik a női BL budapesti négyes döntőjét, majd április 24-én közölték: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án, ugyancsak a magyar fővárosban. Ekkor hangsúlyozták, amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két középdöntő-csoport első két-két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

"Furcsállom, hogy a járvány csúcspontján csak halasztásokról hozott döntést az EHF, most azonban, tíz héttel a döntő előtt véglegesen törölte. Arról sem esett szó, hogy miért nem lehetett a későbbi, októberi időpontban megrendezni a finálét"

- magyarázta a győri klub honlapján Bartha Csaba, aki szintén hozzáfűzte, furcsállja, hogy egy héttel az eltörölt négyes döntő időpontja után elrajtolhat az új szezon.

A törlésről szóló döntés hatással van a Győri Audi ETO KC játékoskeretére is, Katarina Bulatovic ugyanis csak a négyes döntő miatt vállalt még néhány hónapot, ezért most úgy döntött, befejezi pályafutását. A klub és a játékos közösen megegyezett, hogy a szerdától érvényes szerződése mégsem lép hatályba.

"Nagyon rosszul érintett a négyes döntő törlése. Azért döntöttem a hosszabbítás mellett, hogy méltóképpen fejezzem be a karrieremet. Sajnos, azzal, hogy nincs a budapesti döntő, már nincs értelme tovább folytatnom"

- nyilatkozta a 34 éves jobbátlövő. A montenegrói kézilabdázó két szezonban szerepelt a győrieknél, először a 2013/14-es, majd a 2019/20-as idényben. Hat évvel ezelőtt bajnokságot, Magyar Kupát és Bajnokok Ligáját is nyert, 72 tétmérkőzésen kétszáz gólt szerzett a magyar együttesben. Bulatovic négyszeres BL-győztesként, magyar, dán, román, orosz és montenegrói bajnokként, magyar, orosz és montenegrói kupagyőztesként, KEK-győztesként, valamint Európa-bajnokként és olimpiai ezüstérmesként vonul vissza.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56887/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Kézilabda,Győri Audi ETO KC,Kézilabda BL

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: Portugáliában rendezhetik a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét

2020.06.08. 11:45
Német sajtóértesülések szerint a portugál főváros adhat otthont a Bajnokok Ligája idei döntőjének, valamint ott rendezhetik a negyed- és az …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: portugáliai vagy németországi minitorna dönthet a kupa sorsáról

2020.06.04. 17:35
Az AP értesülései szerint az UEFA úgy tervezi, hogy a legrangosabb európai kupasorozatának negyeddöntőit, elődöntőit és …

Csapatsportok

Kézilabda: lezárult a nevezés, megvan a női és a férfi NB I mezőnye

2020.06.04. 14:15
A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos oldalán jelentette be, hogy lezárult a nevezés a 2020/21-es idényre, így kialakult a férfi és női kézilabda NB I …

Csapatsportok

Kézilabda: szabályozzák az utánpótláskorú játékosok fizetését

2020.06.04. 12:40
A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos oldalán közölte, hogy fizetési plafont vezet be az utánpótláskorú női és férfi játékosoknál.

Egyéni sportok

Olimpia: akik határon túliként öregbítették a magyar sport hírnevét - III. rész

2020.06.03. 21:00
Összesen 70 olyan magyar sportoló végzett a legjobb hat között olimpián 1920 után, aki Magyarország mai határain kívül látta meg …

Egyéni sportok

Olimpia: akik határon túliként öregbítették a magyar sport hírnevét - II. rész

2020.06.03. 19:00
Összesen 70 olyan magyar sportoló végzett a legjobb hat között olimpián 1920 után, aki Magyarország mai határain kívül látta meg a …

Csapatsportok

Női kézilabda: a Vác férficsapatának edzője veszi át a Csurgó irányítását

2020.06.03. 15:30
Skaliczki László veszi át a Csurgó női csapatának irányítását, jelentette be hivatalos Facebook-oldalán a klub.

Csapatsportok

Kézilabda: visszavonulás helyett Norvégiába igazol a francia klasszis

2020.06.01. 14:40
A válogatott és klub szinten is mindent megnyerő Luc Abalo meggondolta magát és visszavonulás helyett a norvég Elverum csapatában ráhúz még egy évet.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: koronavírusosan utazott az Atalanta trénere Valenciába

2020.06.01. 13:30
A spanyol klubnál nem értik, hogyan lehetett ennyire felelőtlen a BL-újonc bergamóiak rutinos vezetőedzője.

Csapatsportok

Kézilabda: visszavonul a horvát kézilabda egyik legjobb irányítója

2020.06.01. 11:40
Blazenko Lackovic 39 évesen döntött úgy, hogy felhagy a profi sporttal és befejezi pályafutását.