La Liga: már nyáron leülhet Xavi a Barcelona kispadjára?

Dorogi László
Dorogi László

Könnyen lehet, ugyanis a katalánok klubikonja edzői stábjával már arra készül, hogy ismét birtokba vegye a Camp Nou-t.

Fotó: goal.com

A spanyol Sport című lap arról számolt be, hogy a Barcelona korábbi játékosa, Xavi Hernández arra készül, hamarosan leülhet a gránátvörös-kékek kispadjára és a csapat vezetőedzőjeként dolgozhat tovább.

Minderről maga a játékos beszélt egy videokonferencia keretein belül, jövőbeli terveivel kapcsolatban pedig azt is elmondta, szeretné visszatéríteni a klubot a sikerek útjára, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy bizonyos döntésekben szabad kezet kapjon.

Xavi jelenleg a szaúdi Al-Szadd csapatának a vezetőedzője, ám a Barcelona vezetősége már januárban is megkereste a vezetőedzői munkával kapcsolatban, de akkor nemet mondott, mondván sem az időzítés, sem a körülmények nem megfelelőek ahhoz, hogy a Barcelona vezetőedzője legyen.

A katalánoknak nem áll jól a szénája a jelenleg futó bajnokságban, legutóbbi két mérkőzésüket nem tudták megnyerni és hat fordulóval a bajnokság vége előtt két pontos hátránnyal a La Liga tabellájának második helyén állnak a Real Madrid mögött.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56875/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga,Barcelona

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: a csapatjáték a Real titka?

2020.07.14. 16:45
A királyi gárda hétfő este hatalmasat lépett a bajnoki cím felé, a Granada ellen zsinórban kilencedik győzelmét zsebelte be Zinedine Zidane alakulata.

Külföldi foci

Premier League: a büntetésnek annyi, fickándozna a City a piacon

2020.07.14. 15:30
A manchesteri kékek első nekifutásra két Bayern-játékost is Angliába csábítanának.

Külföldi foci

A Manchester Cityt érintő CAS-döntés nemzetközi sajtóvisszhangja

2020.07.14. 11:10
A nemzetközi sajtó számos kérdést vetett fel azok után, hogy hétfőn a CAS eltörölte az UEFA által a Manchester City labdarúgóklubra kiszabott kétéves …

Külföldi foci

Labdarúgás: szürreális jelenet Romániában, ugyanaz a büntető maradt ki háromszor

2020.07.14. 08:30
Kétszer kellett megismételni egy tizenegyest a Petrolul Ploiesti-Rapid Bukarest román másodosztályú összecsapáson.

Külföldi foci

Négy labdarúgó meccset keddre is kapunk

2020.07.14. 07:30
Három első ligás és egy másodosztályú bajnoki is képernyőre kerül.

Külföldi foci

La Liga: karnyújtásnyira a bajnoki címtől a Real Madrid – videó

2020.07.14. 00:10
A nemzetközi kupaindulásért küzdő Granada otthonában aratott 2-1-es győzelmet a Real Madrid a spanyol élvonal 36. fordulójában.

Külföldi foci

Serie A: feljött a második helyre az Internazionale – videó

2020.07.13. 23:50
Hiába vezetett már a 17. percben a Torino a milánói együttesnek mindössze hat perc kellett a fordításhoz az olasz élvonal 32. fordulójában.

Külföldi foci

Premier League: az utolsó pillanatokban bukott értékes pontokat a Manchester United – videó

2020.07.13. 22:55
Hiába fordított még az első félidőben a Manhcester United, végül a Southampton egy pontot el tudott vinni az Old …

Külföldi foci

La Liga: fontos győzelmet aratott a Real Sociedad a Villarreal otthonában – videó

2020.07.13. 21:30
Nagyszerű játékkal, végül 2-1-re sikerült legyőznie hazai környezetben a Villarrealt a Real Sociedadnak a spanyol élvonal 36. …

Külföldi foci

Labdarúgás: harmadosztályú csapatával áll ki az FC Zürich a következő fordulókban

2020.07.13. 15:45
Az együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy a felnőttcsapat játékosai karanténba kerültek, így a harmadosztályban …