NB I: kétmillió forintra büntette Kuttort az MLSZ

Dorogi László
Dorogi László

A Mezőkövesd vezetőedzőjénél a Debrecen elleni vereség után szakadt el a cérna, a fegyelmi bizottság nem kegyelmezett.

Fotó: Mezőkövesd Zsóry

Kétmillió forintra büntette meg Kuttor Attilát, a Mezőkövesd vezetőedzőjét az MLSZ fegyelmi bizottsága - írta meg az MTI.

A borsodiak trénere csapata Debrecen elleni, hazai bajnoki mérkőzését követően az M4 Sportnak adott nyilatkozatában ment neki keményen a szövetségnek a gyenge játékvezetés miatt. Az MLSZ indoklásában kiemelte, Kuttor nyilatkozata kétségbe vonta a versenysemlegesség elvének érvényesülését, és alkalmas arra, hogy az MLSZ működésével szembeni bizalmat megingassa.

A fegyelmi bizottság a döntés meghozatalánál figyelembe vette, hogy a sportszakember a fegyelmi vétséget nagy nyilvánosság előtt követte el, illetve azt is, hogy a testület hasonló fegyelmi vétségért nemrégiben is felelősségre vonta.

Az MLSZ hivatalának kiegészítésében úgy fogalmaznak:

"véleményt alkotni, kritikát megfogalmazni természetesen minden sportszakembernek lehetősége van, ugyanakkor szándékos és összehangolt beavatkozásról, csalásról nyilatkozni a legsúlyosabb sportszerűtlenségek egyike, amely a bajnokságban résztvevő többi csapatot is sérti, és a világ bármely országában eljárást, súlyos büntetést von maga után".

Mint ismert, a Mezőkövesd az OTP Bank Liga negyedik helyén zárta a 2019/2020-as szezont, története legjobb bajnoki eredményét elérve, de lemaradva az Európa-liga indulást érő harmadik helyről. Kuttor Attila csapata a kupadöntőbe is eljutott, de ott a Budapest Honvéd ellen maradt alul.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56884/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Mezőkövesd-Zsóry FC,MLSZ

További cikkek

Magyar foci

NB I: a hajrában roppantotta meg a Fehérvár a Puskás Akadémiát

2020.09.12. 21:20
A MOL Fehérvár FC egy jó utolsó tíz perccel elintézte a három pont sorsát az OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Magyar foci

NB I: gólzáporos meccset húzott be a Honvéd Miskolcon

2020.09.12. 18:55
A Budapest Honvéd kétgólos előnyt adott le a DVTK otthonában, mégis nyerni tudott az OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati mérkőzésén.

Magyar foci

NB I: szűk mezőkövesdi győzelem a Budafok ellen

2020.09.12. 16:45
Egyetlen gól döntött a Mezőkövesd és az újonc Budafok találkozóján az OTP Bank Liga negyedik fordulójának első szombati mérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: szervezettebb volt a Paks a második félidőben Osztermájer Gábor szerint

2020.09.12. 09:25
A Ferencváros ellen tartalékosan felálló paksiak trénere szerint több és nagyobb koncentráció kellett volna a …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: kiütötte a tartalékosan felálló Paksot a Ferencváros

2020.09.11. 21:50
A Ferencváros nagyon simán, 5-0-ra legyőzte a koronavírus-járvány miatt tartalékosan kiálló Paksot a magyar élvonal negyedik fordulójában.

Magyar foci

Elhunyt a korábbi NB I-es futballista, Gőgitz József

2020.09.11. 15:25
63 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt a SZEOL AK korábbi futballistája, Gőgitz József, aki az NB II-ben is szerepelt a Kossuth Lajos KFSE színeiben.

Magyar foci

Magyar Kupa: Tiszaújvárosba látogat a címvédő, Ráckevére a Ferencváros

2020.09.10. 20:05
A magyar bajnok Ferencváros az egyetlen főtáblára jutott megyei másodosztályú csapat otthonában kezdi meg kupaszereplését a Magyar Kupa …

Magyar foci

NB I: a Paks halasztott volna, a Ferencváros nem ment bele

2020.09.10. 18:25
Az elmúlt napokban több pozitív koronavírus-tesztet is regisztráltak a tolnai csapat játékosai és stábtagjai körében, ennek ellenére pályára kell lépniük pénteken.

Csapatsportok

Sorsolnak a Magyar Kupában és indul az NFL alapszakasz

2020.09.10. 07:30
A Magyar Kupában a 6. foruló párosításait tudhatjuk meg, indul a francia labdarúgó-bajnokság és az az NFL alapszakasza is, folytatódik a Tour de France és a US Open.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: kötelező maszkhasználat a lelátókon Debrecenben

2020.09.08. 14:25
A DVSC hivatalos oldalán jelentette be, hogy kötelezővé teszi a maszkhasználatot a stadionon belül a szurkolóknak a kialakult helyzet miatt.