NB I: kétmillió forintra büntette Kuttort az MLSZ

Dorogi László
Dorogi László

A Mezőkövesd vezetőedzőjénél a Debrecen elleni vereség után szakadt el a cérna, a fegyelmi bizottság nem kegyelmezett.

Fotó: Mezőkövesd Zsóry

Kétmillió forintra büntette meg Kuttor Attilát, a Mezőkövesd vezetőedzőjét az MLSZ fegyelmi bizottsága - írta meg az MTI.

A borsodiak trénere csapata Debrecen elleni, hazai bajnoki mérkőzését követően az M4 Sportnak adott nyilatkozatában ment neki keményen a szövetségnek a gyenge játékvezetés miatt. Az MLSZ indoklásában kiemelte, Kuttor nyilatkozata kétségbe vonta a versenysemlegesség elvének érvényesülését, és alkalmas arra, hogy az MLSZ működésével szembeni bizalmat megingassa.

A fegyelmi bizottság a döntés meghozatalánál figyelembe vette, hogy a sportszakember a fegyelmi vétséget nagy nyilvánosság előtt követte el, illetve azt is, hogy a testület hasonló fegyelmi vétségért nemrégiben is felelősségre vonta.

Az MLSZ hivatalának kiegészítésében úgy fogalmaznak:

"véleményt alkotni, kritikát megfogalmazni természetesen minden sportszakembernek lehetősége van, ugyanakkor szándékos és összehangolt beavatkozásról, csalásról nyilatkozni a legsúlyosabb sportszerűtlenségek egyike, amely a bajnokságban résztvevő többi csapatot is sérti, és a világ bármely országában eljárást, súlyos büntetést von maga után".

Mint ismert, a Mezőkövesd az OTP Bank Liga negyedik helyén zárta a 2019/2020-as szezont, története legjobb bajnoki eredményét elérve, de lemaradva az Európa-liga indulást érő harmadik helyről. Kuttor Attila csapata a kupadöntőbe is eljutott, de ott a Budapest Honvéd ellen maradt alul.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56884/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Mezőkövesd-Zsóry FC,MLSZ

További cikkek

Magyar foci

NB II: Waltner Róbert távozik Kaposvárról, Várhidi Péter váltja

2020.09.07. 19:55
Waltner Róbert három évig irányította a somogyi együttest, amely a vezetésével jutott fel az élvonalba.

Magyar foci

Labdarúgás: háromgólos előnyt adott le az U21-es válogatott

2020.09.07. 17:00
Továbbra sincs meg az első sikere Gera Zoltánnak az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjeként, miután a nemzeti csapat 3-0-s előnyről 3-3-as döntetlent …

Magyar foci

Labdarúgás: meghalt a Vác magyar bajnok csatára

2020.09.07. 12:30
Füle Antal az 1993/1994-es szezonban bajnok Vác meghatározó játékosa volt, 53 éves korában hunyt el.

Magyar foci

Válogatott: Rossi elégedett a csapattal, de a helyzetkihasználással nem

2020.09.07. 09:05
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint megmutattuk, hogy a papíron erősebb ellenfelekkel is fel tudjuk venni a versenyt.

Magyar foci

Közvetítések: pályán és képernyőn az U21-es válogatott

2020.09.07. 07:30
Folytatódnak a Nemzetek Ligája küzdelmei, elődöntőket rendeznek a női vízilabda Magyar Kupában, de pattog tovább a labda a US Openen is.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: nagyot küzdött, de kikapott a válogatott az oroszoktól

2020.09.06. 19:55
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-es vereséget szenvedett Oroszországtól a Nemzetek Ligája mai játéknapján.

Csapatsportok

Képernyőn a magyar válogatott, a Telekom-Veszprém és az Olasz Nagydíj

2020.09.06. 07:30
Nézhetünk ma Andorra-Feröer-szigetek meccset is, de talán a magyar-orosz, vagy a Veszprém SEHA-Liga döntője több izgalmat tartogat.

Magyar foci

NB I: könnyedén nyert a Puskás Akadémia Kisvárdán

2020.09.04. 21:55
A Puskás Akadémia 3-0-ra győzött a Kisvárda otthonában a magyar élvonal második fordulójának ma pótolt mérkőzésén és így egyedüli százszázalékos csapatként vezeti a tabellát.

Magyar foci

NB II: Gróf Dávid Debrecenben folytatja

2020.09.04. 19:15
A Debreceni VSC és a Ferencváros is bejelentette, hogy Gróf Dávid a következő idényben a hajdúságiak színeiben játszik.

Magyar foci

NB I: súlyos beteg a Fehérvár korábbi játékosa, vérre lenne szüksége

2020.09.04. 13:40
A korábban a Videoton és a Kaposvár színeiben 55 NB-es mérkőzésen is szereplő Jakab Péternek (korábbi nevén Tereánszki-Tóth Péter) a családja …