NB I: Bogdán Ádám a Ferencvároshoz igazolt

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros bejelentette, hogy szerződtette a Skóciából hazatérő válogatott kapust Bogdán Ádámot. 

Fotó: fradi.hu

Bár Dibusz Dénes és Gróf Dávid személyében a Ferencváros két (magyar szinten) kimagaslónak számító kapussal rendelkezik, a bajnoki címvédő gárdával kapcsolatban többször is felmerültek olyan hírek az elmúlt napokban, hogy szerződtetik Bogdán Ádámot. A hírek igaznak bizonyultak, ugyanis a fővárosi klub bejelentette a magyar válogatottban eddig húsz alkalommal szereplő hálóőr leigazolását. Arról, hogy a felek mennyi időre kötöttek szerződést, nem tájékoztatták a nyilvánosságot. 

A 32 éves játékos a II. Kerületi UFC-ben és a Vasasban kezdte pályafutását az angyalföldieknél a 2006/07-es szezonban azonban nem lépett pályára az NB I-ben. A Vasas kölcsönadta őt a Vecsésnek, majd 2007-ben az angol Bolton Wanderers szerződtette őt. Ezt követően nyolc évig védett Boltonban ahol első számú kapus lett és a Premier League-ben is debütálhatott. Teljesítményére a Liverpool is felfigyelt, de hat mérkőzés és egy idény után kölcsönadták a Wigannek, majd a  Hiberniannek. Utóbbi csapat az előző szezon végén végleg megvásárolta, ám a skót bajnokság befejezését követően szinte biztos volt, hogy távozik. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56914/pics/lead_800x600.jpg
NB I,Ferencváros,Bogdán Ádám

További cikkek

Magyar foci

Letarolta a Ferencváros a ligát - Ez történt az NB I 2019/20-as idényében

2020.07.05. 08:20
Múlt héten véget értek a magyar élvonal küzdelmei. Cikkünkben a mögöttünk hagyott idény történéseit elevenítjük fel.

Magyar foci

NB I: Cseri Tamás az idény legjobb játékosa, Babatié a legszebb gól

2020.07.03. 21:30
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Twitteren bejelentette, hogy Cseri Tamást választották meg az évad legjobb játékosának a RangAdó gála keretében.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: pénzbüntetés és szektorbezárás a DVSC-nek

2020.07.02. 18:20
A Ferencvárost hat, míg a DVSC-t kétmillió forintos bírság megfizetésére kötelezi az MLSZ.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Magyar foci

NB I: Szerhij Rebrov az idény legjobb edzője

2020.07.01. 20:30
A Ferencváros trénerét, Szerhij Rebrovot választották meg az NB I elmúlt idényének legjobb vezetőedzőjének.

Magyar foci

NB I: Otigba és az argentin légiós is távozik

2020.07.01. 15:30
Távozik a Ferencvárostól a magyar válogatott Otigba Kenneth és az argentin középpályás Gastón Lódico is.

Magyar foci

NB I: Bódog Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzője

2020.07.01. 14:35
A Budapest Honvéd hivatalosan bejelentette, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötött Bódog Tamással, így a Kisvárdáról távozó tréner irányítja a jövőben a Magyar Kupa-győztes …

Magyar foci

NB I: Zsóri Dánielt kölcsönadják a Budafoknak

2020.07.01. 11:00
A MOL Fehérvár FC hivatalos honlapja arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Zsóri Dániel a következő idényt kölcsönjátékosként az élvonalba feljutó Budafoknál teljesíti.

Magyar foci

NB II: a Vasasban folytatja az Újpest csapatkapitánya

2020.07.01. 08:50
A Vasas hivatalosan is bejelentette, hogy az Újpestről távozó Litauszki Róbert Angyalföldön folytatja pályafutását a következő idénytől.

Magyar foci

NB I: Bódog Tamás nem marad Kisvárdán

2020.06.29. 18:35
Azt egyelőre nem lehet tudni, hol folytatja pályafutását a szabolcsi gárdától távozó szakvezető, de egyes pletykák szerint a Budapest Honvéd kispadjára is eséllyel pályázik.