NB I: Szerhij Rebrov az idény legjobb edzője

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros trénerét, Szerhij Rebrovot választották meg az NB I elmúlt idényének legjobb vezetőedzőjének. 

Fotó: fradi.hu

Az elmúlt évekkel ellentétben az MLSZ nem a hagyományos RangAdó gálán díjazta az elmúlt szezon legjobbjait, hanem a díjazottak az M4 Sport stúdiójában a RangAdó Díjátadó keretében vehetik át az elismeréseiket három napon keresztül. Ma három elismerés talált gazdára: az idény felfedezettje a zalaegerszegi Bolla Bendegúz lett, míg a szezon legjobb játékvezetőjének Berke Balázst választották meg. A fiataloknál Demjén Patrik (ZTE) és Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), a játékvezetőknél Karakó Ferenc és Bogár Gergő míg a trénereknél Márton Gábor (ZTE) és Kuttor Attila (Mezőkövesd) volt még jelölve a díjra. 

Szerhij Rebrov köszönetet mondott a győzelmét követően a játékosoknak és a stábtagoknak a sikeres szereplésben való részvételért, valamint kiemelte, hogy a labdarúgók eredményesen akartak játszani. Az Európa-liga szereplésről úgy vélekedett, hogy a csoportkörben csapata mind a hat mérkőzése színvonalas volt és a Moszkvában aratott győzelem erőt adott ahhoz, hogy a zöld-fehéreknek legyen még esélyük az utolsó körben is a továbbjutásra. 

A RangAdó díjátadón hét kategóriában adnak át díjat: a mai elismeréseken kívül díjat kap a gólkirály, a legszebb találat szerzője, valamint az év játékosa és kiosztják a Fair Play-díjat is. A győztesek Nyilasi Tibortól a magyar szövetségi elnökségi tagjától, a szakmai bizottság vezetőjétől vehetik át. A sorrend a klubok szavazatai alapján dől el, minden csapatból a  a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott három-három játékosra kategóriánként (kivéve a gólkirály, a Fair Play-díj és a játékvezetői elismerés valamint a szurkolók által megválasztott év gólja). Mivel a Simple Női Ligában nem hirdettek végeredményt, így a hölgyeknél idén nem osztanak díjakat. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56927/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Ferencváros,M4Sport,Mezőkövesd-Zsóry FC,MLSZ

További cikkek

Csapatsportok

Kézilabda: eredményes szezonban reménykedik Klujber Katrin

2020.08.03. 15:20
A Handball Planet szakportálon kiírt szavazáson a világ legjobb fiataljának választották a Ferencváros játékosát, Klujber Katrint. A kézilabdázót eddigi pályafutásáról és …

Magyar foci

NB I: horvát utánpótlás válogatottat igazolt a Ferencváros

2020.08.03. 14:25
Roko Baturina a Dinamo Zagrebtől érkezik a magyar bajnokhoz.

Csapatsportok

Kézilabda: huszonhat évesen visszavonul Mészáros Rea

2020.08.03. 13:30
A korábbi magyar válogatott kézilabdázó pályafutását tönkre tették a sérülések, így meg kellett hoznia a nehéz döntést.

Magyar foci

NB I: címert vált a Honvéd

2020.08.03. 12:25
Ismét a régi embléma jelenik majd meg a Budapest Honvéd mezén a 2020/2021-es szezontól.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: nem bírt egymással a Vasas és a Kazincbarcika

2020.08.02. 21:55
Az egyik feljutó helyre várt Vasas hiába alakított ki rengeteg helyzetet, végül csak 1-1-es döntetlent tudott játszani a Kazincbarcikával a magyar másodosztály …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: a Pécs a Dorogot, a Haladás a Siófokot ütötte ki

2020.08.02. 21:15
Az NB II-be visszajutó pécsiek hazai környezetben arattak 4-0-ás győzelmet a Dorog ellen, míg a Szombathelyi Haladás a Siófok otthonában diadalmaskodott 5-1-re …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: mindent kihagyott, de így is nyert a Debreceni VSC

2020.08.02. 19:35
Az utolsó percekben szerzett góllal győzte le a Debreceni VSC a Budaörsöt a magyar másodosztály első fordulójában.

Magyar foci

NB II: a Nyíregyháza kaposvári győzelmével rajtolt az idény

2020.08.01. 21:50
A Kaposvári Rákóczi 1-0-ra kikapott a Nyíregyháza Spartacustól az NB II 2020/21-es idényének első mérkőzésén.

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …

Magyar foci

Közvetítések: elrajtol a magyar másodosztály, ezüstcsata Olaszországban

2020.08.01. 07:30
Az élvonaltól búcsúzó Kaposvár és a Nyíregyháza nyitja meg az idei NB II-es szezont, míg Olaszországban eldől, hogy ki szerzi meg az ezüst-, …