Forma-1: Bottas nyerte a szezonnyitót, Hamilton egy büntetés miatt csak negyedik

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Igazán kaotikus versennyel vette kezdetét a 2020-as Forma-1-es szezon. Az Osztrák Nagydíjat Valtteri Bottas nyerte meg, míg csapattársa Lewis Hamilton egy büntetés miatt csak negyedik lett. 

Fotó: AFP

Kétszáztizenhét nap után rendeztek ismét versenyt az autósport királykategóriájában, minden idők legkésőbb elinduló szezonja zárt kapuk mögött Ausztriában vette kezdetét. 1966 óta ez az első alkalom, hogy az európai kontinensen veszi kezdetét egy F1-es idény. A futam előtt Lewis Hamiltont megbüntették és így a címvédő csak az ötödik helyről vághatott neki a futamnak. A rajtot követően a pole pozícióból induló Valtteri Bottas megtartotta a vezető helyét, mögötte Max Verstappen és a Lando Norrist megelőző Alex Albon haladtak majd a McLaren brit pilótáját Hamilton is megelőzte. A hatszoros világbajnok a kilencedik körben már harmadik volt, miután Albont is maga mögé utasította. 

A verseny első drámája a 11. körben jött el, amikor Max Verstappen autója lelassult, majd a holland pilóta alatt a bokszban is lefulladt a Red Bull és így idő előtt ért véget számára Bottas előnye ekkor körülbelül hét és fél másodperc volt csapattársával szemben. Már a huszadik kör előtt meglett a nap második és harmadik kiesője: Daniel Ricciardo és Lance Stroll is a technika áldozata lett. A 26. körben Kevin Magnussen fékjei is felmondták a szolgálatot és mivel a Haas-pilóta a pálya szélén állt meg, így beküldték a biztonsági autót. Az újraindítás után Sebastian Vettel kapitális hibát vétett amikor megcsúszott és visszaesett a mezőny végére. 

A két Mercedes egyre inkább elszakadt a többiektől, de Hamiltonnak nem sikerült megelőznie csapattársát. A kissé unalmas periódus után George Russell alatt is megállt az autója és félre kellett húzódnia. A biztonsági autót beküldték, majd az újraindítás után Kimi Raikkönen autójáról szakadt le az első kerék és így Bernd Mayländer azonnal jöhetett vissza a pályára. 

A 61. körben indították újra a futamot és Alex Albon körbeautózta Lewis Hamiltont, a brit világbajnok azonban kilökte a Red Bull pilótáját. Albon a mezőny végére visszaesett, a címvédő pedig csak egy öt másodperces büntetést kapott. A 66. körben Charles Leclerc megelőzte Sergio Perezt a harmadik helyért vívott küzdelemben és amikor biztossá vállt Hamilton büntetése, már másodiknak mondhatta magát. Perezt szintén öt másodperccel büntették meg egy bokszutcai gyorshajtás miatt, majd Danyiil Kvjat és Alex Albon is kiesett az utolsó előtti körben. 

Valtteri Bottas végül 2017 után ismét megnyerte az Osztrák Nagydíjat. Charles Leclerc végzett a második helyen egy Ferrari számára katasztrofálisan induló hétvégén, míg Lando Norris az utolsó körben megfutva a leggyorsabb kört megelőzte Lewis Hamiltont. A címvédőnek így csak a negyedik hely jutott Carlos Sainz és Sergio Perez előtt. A legjobb 10-be még Pierre Gasly, a visszatérő Esteban Ocon, Antonio Giovinazzi és Sebastian Vettel fért be. 11 pilóta ért célba összesen, az egyetlen aki pont nélkül maradt az újonc Nicholas Latifi volt.  

A bajnokság következő futamát szintén a Red Bull Ringen rendezik, Stájer Nagydíj néven.  

Végeredmény:

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57001/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport,Lewis Hamilton,Sebastian Vettel,Valtteri Bottas,Sergio Perez,Charles Leclerc

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: BL-negyeddöntőt és legendás vízilabdázókat is látunk

2020.08.12. 07:30
A mai nap közvetítései közül az Atalanta-PSG BL-negyeddöntő valamint a Millenium Masters vízilabdacsapat mérkőzése emelkedik ki.

Autó-motor

Forma-1: éleződik a feszültség Vettel és a Ferrari között

2020.08.10. 15:40
Egyre többen vélik úgy, hogy Sebastian Vettelnek már az idei szezont sem lenne szabad befejeznie a Ferrarinál, ugyanis a feszültség egyre csak nő a pilóta és a csapat …

Autó-motor

Formula-E: Antonio Felix da Costa bebiztosította a bajnoki címét

2020.08.09. 20:30
A negyedik berlini Formula-E versenyen eldőlt, hogy a portugál Antonio Felix da Costa lesz a 2019/20-as idény világbajnoka.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen remek taktikával győzött

2020.08.09. 16:35
Remek taktikájának köszönhetően Max Verstappen győzelmével zárult a Silverstone-ban rendezett 70. évforduló nagydíja.

Autó-motor

Közvetítések: főszerepben a technikai sportok

2020.08.09. 07:30
A Forma-1-es pilóták Silverstoneban, a MotoGP versenyzői pedig Brnoban mérik össze tudásukat. Az ő versenyeik adják a mai közvetítések gerincét.

Külföldi foci

Forma-1: Bottas elorozta a pole-t Hamilton elől

2020.08.08. 16:05
Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a Silverstone-ban rendezett 70. évforduló nagydíjon. A nap meglepetését Nico Hülkenberg szállította, aki a harmadik rajtkockát szerezte meg.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2020.08.08. 13:20
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja harmadik szabadedzésén, Silverstone-ban szombaton.

Csapatsportok

Rengeteg autó- és motorsport valamint labdarúgó BL-meccsek a képernyőn

2020.08.08. 07:30
Az autósport és motorsport elitje is száguldozik majd a hétvégén, nézhetünk labdarúgást itthonról és külföldről, de sznúker, kerékpár és tenisz …

Autó-motor

Forma-1: Vettel autója megállt a második szabadedzésen

2020.08.07. 18:20
Nem meglepő módon a két Mercedes volt a leggyorsabb a silverstone-i versenypályán pénteken délután a 70. Évfordulós Nagydíj második edzésén.

Autó-motor

Forma-1: komoly büntetést kapott a Racing Point

2020.08.07. 12:30
Célba értek a Renault óvásai, a Nemzetközi Automobil-szövetség elmarasztalta a Racing Pointot, amiért szabálytalan fékrendszert használnak.