Serie A: hátrányból fordítva okozott meglepetést Milánóban a Bologna – videó

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Nagy meglepetésre 2-1-re kikapott az Internazionale a Bologna ellen az olasz élvonal 30. fordulójában.

Fotó: eredmenyek.com

A mérkőzés egyértelmű esélyesének számító hazaiak már a 13. percben előnybe kerültek, viszont kezezés miatt nem adták meg Romelu Lukaku gólját. A belga csatár ennek ellenére nem adta fel, és a 22. percben egy kipattanót vágott a kapuba, így előnybe került az Inter. A folytatásban aztán több helyzetet is kialakított mindkét csapat, viszont újabb találat nem született, így egygólos hazai előnynél vonultak szünetre a felek.

A fordulás után aztán úgy tűnt megpecsételődik a Bologna sorsa: előbb az 57. percben Roberto Soriano kapott piros lapot, majd a 62. percben Lautaro Martinez végezhetett el egy büntetőt, viszont az argentin kihagyta a nagy lehetőséget. Ezt aztán ki is használták a vendégek és a 74. percben a csereként beállt Musa Juwara révén egyenlítettek. A 77. percben aztán Alessandro Bastoni kapta meg második sárgáját, így már nem örülhetett az emberelőnynek az Inter. Ez meg is hozta a fordulatot, hiszen a 80. percben Musa Barrow is betalált, így fordított, és 2-1-re győzött a Bologna.

Serie A, 30. forduló

Internazionale-Bologna 1-2 (Lukaku 22., illetve Juwara 74., Barrow 80.)

később:

19.30: Brescia–Hellas Verona
19.30: 
Cagliari–Atalanta 
19.30: 
Parma–Fiorentina
19.30: 
Sampdoria–SPAL
19.30: 
Udinese–Genoa
21.45: 
Napoli–Roma 

szombaton játszották:

Juventus–Torino 4–1 (Dybala 3., Cuadrado 29., Cristiano Rionaldo 61., Djidji 87. – öngól, ill. Belotti 45. – 11-esből)
Lazio–Milan 0–3 (Calhanoglu 23., Ibrahimovic 34. – 11-esből, Rebic 59.)
Sassuolo–Lecce 4–2 (Caputo 5., Berardi 65. – 11-esből, Boga 77., Müldür 83., ill. Lucioni 27., Mancosu 67. – 11-esből)

Tabella:

1 Juventus 30 24 3 3 63 26 +37 75
2 Lazio 30 21 5 4 66 31 +35 68
3 Internazionale 30 19 7 4 63 31 +32 64
4 Atalanta 29 18 6 5 82 39 +43 60
5 Roma 29 14 6 9 53 40 +13 48
6 Milan 30 13 7 10 39 37 +2 46
7 Napoli (X) 29 13 6 10 46 39 +7 45
8 Hellas Verona 29 11 9 9 37 34 +3 42
9 Bologna 30 11 8 11 43 47 −4 41
10 Sassuolo 30 11 7 12 55 52 +3 40
11 Cagliari 29 10 9 10 48 45 +3 39
12 Parma 29 11 6 12 40 38 +2 39
13 Fiorentina 29 7 10 12 35 42 −7 31
14 Udinese 29 8 7 14 25 41 −16 31
15 Torino 30 9 4 17 34 56 −22 31
16 Sampdoria 29 8 5 16 33 51 −18 29
17 Genoa 29 6 8 15 35 56 −21 26
18 Lecce 30 6 7 17 38 70 −32 25
19 SPAL 29 5 4 20 23 50 −27 19
20 Brescia 29 4 6 19 25 58 −33 18
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57003/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Internazionale,Bologna

További cikkek

Külföldi foci

Serie A: idén is utolérhetetlen volt a Juventus

2020.08.06. 08:20
A Juventus sorozatban kilencedik alkalommal nyerte meg a Serie A-t miután idén is bajnok lett. Cikkünkben a hétvégén befejeződött idényt elevenítjük fel.

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó az Európa-ligában, folytatódik a vízilabda Magyar Kupa

2020.08.06. 07:30
Fontos mérkőzés elé néz az Európa-ligában a Sevilla az AS Roma ellen, míg a férfi vízilabda Magyar Kupában medencébe ugrik a …

Külföldi foci

Európa-liga: továbbment az Internazionale (videó)

2020.08.05. 22:55
Az Internazionale 2-0-ra legyőzte a Getafét az Európa-liga egyfelvonásos nyolcaddöntőjében és így bejutott a legjobb nyolc közé.

Külföldi foci

Premier League: kiesőtől igazolt a Manchester City

2020.08.05. 22:10
A Manchester City 40 millió fontért szerződtette a Premier League-ből kieső Bournemouth hátvédjét Nathan Akét.

Külföldi foci

Európa-liga: kettős vereséggel esett ki a Wolfsburg (videó)

2020.08.05. 20:50
A Shatar Donyeck 3-0-ra legyőzte a Wolfsburgot az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján és így kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.

Külföldi foci

Európa-liga: nehéz helyzetből jutna tovább a Frankfurt és a Wolfsburg

2020.08.05. 18:35
Hátrányból kellene fordítani a Frankfurtnak és a Wolfsburgnak is ahhoz, hogy továbbjusson az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának legjobb nyolc csapata …

Külföldi foci

Labdarúgás: kőkemény járványügyi szabályozások az UEFA-nál

2020.08.05. 17:35
Szigorú járványügyi protokollt vezet be az UEFA az európai kupasorozatok selejtezőire, miután Európában több helyen is emelkedett a regisztrált …

Külföldi foci

La Liga: korábbi Sevilla-tréner lett az Alaves vezetőedzője

2020.08.05. 15:20
A Deportivo Alaves bejelentette, hogy a következő idényben Pablo Machín irányítja az élvonalban bennmaradt gárdát.

Külföldi foci

Nemzetközi klubkupák: törlődnek a sárga lapok a nyolcaddöntők után

2020.08.05. 14:25
Az UEFA a Bajnokok Ligája és az Európa-liga végjátéka előtt módosítja a sárga lapokra vonatkozó szabályokat.

Külföldi foci

Újraindul az Európa-liga, folytatódik az NB II

2020.08.05. 07:30
Négy Európa-liga meccs, két találkozó az NB II-ből, emellett NHL-rájátszás, sznúker vb, kerékpár és tenisz is a szerdai programban.