Jégkorong: továbbra is a szlovák élvonalban indul a DVTK Jegesmedvék

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A miskolci együttes elnöke, Egri István az M1 aktuális csatornának erősítette meg, hogy a következő szezonban is a szlovák Tipsport Ligában indul majd a gárda.

Fotó: Amíg Élek Én

A szakember elmondta, hogy a járványhelyzet miatt igaz elhúzódtak a tárgyalások, de sokáig az se volt biztos, hogy lesz-e egyáltalán szezon. Tavasszal aztán azt is felvetették, hogy a miskolciak ismét a magyar ligában indulhatnak majd.

Minden részletben sikerült megállapodni, adminisztratív ügyek vannak még, amiket le kell rendezni. Ezt alá kell írnia a két szövetségnek, a kluboknak, a ligának. Ennek a folyamata zajlik jelenleg, remélem, hamarosan minden érintett aláírja – mondta Egri István az M1 aktuális csatornának.

A DVTK Jegesmedvék elnöke továbbá elmondta, hogy számukra az volt az elsődleges, hogy a csapat a szlovák jégkorongligában indulhasson. A részvételt már a magyar szövetség elnöksége is engedélyezte, így már csak a papírmunka maradt hátra.

Remélem, a jogászok rövid idő alatt végeznek, és amikor végre aláírhatjuk a szerződést, akkor majd hivatalosan is bejelentjük az indulásunkat. Biztos vagyok benne, hogy ez néhány héten belül megtörténik – folytatta Egri István.

Az elnök közlése szerint a gárda már elkezdte a szárazedzéseket, a jeges tréningeket pedig majd augusztus 3-án kezdik, amelyen a jelenleg is élő szerződéssel rendelkező 16 magyar játékos fog részt venni. A légiósok majd csak a hónap végén, augusztus 20-át követően csatlakoznak. A szezon október 2-án fog majd rajtolni, ami miatt fontos, hogy a keret nagy része két hónapot folyamatosan jégen edzhet.

A DVTK Jegesmedvék a koronavírus-járvány miatt félbeszakított szlovák jégkorongligában az alapszakasz nyolcadik helyen végzett, majd a negyeddöntőbe jutásért rendezett az alsóházi rájátszásban küzdhetett az együttes.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57046/pics/lead_800x600.jpeg
Jégkorong,DVTK Jegesmedvék

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong: az Erste Liga a B-terv Miskolcon

2020.08.03. 18:45
Bár a tervek szerint a következő szezont is a szlovák élvonalban kezdené meg a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata, a biztonság kedvéért az Erste Ligába is beneveztek.

Amerika

NHL: a dudaszó pillanatában süllyesztették el a bajnokot

2020.08.03. 09:15
A Colorado Avalanche 0,1 másodperccel a mérkőzés vége előtt szerezte meg a győztes találatot a St. Louis Blues ellen.

Amerika

Közvetítések: főszerepben az NHL és az NBA

2020.08.03. 07:30
A hét első napján folytatódnak az amerikai major ligák küzdelmei, de lesz képernyőre kerül egy kis tenisz, a sznúker-vb és skót foci is.

Amerika

NHL: gólgazdag meccset nyert meg a Chicago (videó)

2020.08.02. 10:10
A Chicago Blackhawks 6-4-re győzött az Edmonton Oilers ellen az NHL rájátszásának első körében és így elvette ellenfele pályaelőnyét.

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …

Amerika

NHL: megjósolhatatlan, ki lesz a bajnok

2020.07.30. 21:10
Az észak-amerikai profi hokiliga rájátszása már a koronavírus-szünet előtt is egészen pokoli izgalmakat tartogatott volna, ám most még inkább kiszámíthatatlan, ki emelheti magasba a Stanley Kupát palyoff végén.

Csapatsportok

Jégkorong: a kanadai kapitány szerint jók az alapok

2020.07.30. 13:30
Lisa Haley, a magyar női jégkorong-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya úgy véli, jó alapokra építhet a jövő évi elit-világbajnokságra készülő csapatnál.

Amerika

NHL: Ovecskin formájának nem ártott a szünet

2020.07.30. 10:40
A Washington Capitals orosz sztárja csapata mindhárom találatából kivette a részét, simán nyert a Tampa Bay és a Chicago.

Csapatsportok

Jégkorong: majdnem negyvenen produkáltak pozitív tesztet a KHL-ben

2020.07.29. 19:50
39 játékosnál mutatták ki a koronavírust az orosz bázisú jégkorongliga július végéig elkészült tesztjeivel.

Csapatsportok

Jégkorong: egykori NHL-játékossal erősített a Ferencváros

2020.07.29. 16:35
Hivatalos oldalán jelentette be a Ferencváros jégkorong csapata, hogy szerződtette Keaton Ellerbyt, aki korábban az NHL-ben is megfordult.