Labdarúgó NB I: Mezőkövesdről szerződtetett támadót a MOL Fehérvár FC

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Székesfehérváron folytatja pályafutását Budu Zivzivadze, a Mezőkövesd támadója, jelentette be hivatalos oldalán a bajnoki ezüstérmes együttes.

Fotó: molfehervarfc.hu

Az átigazolás nem volt meglepetés, hiszen a mezőkövesdiek hivatalos honlapján már tegnap megjelent a hír, viszont ezt nem sokkal később eltávolították.

Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen nagy múltú klubban folytathatom a pályafutásomat, mint a Vidi. Korábban Grúziában már ünnepelhettem bajnoki címet és két alkalommal gólkirály is lettem, nem tagadom, hasonló célokkal érkeztem a Vidibe. Nagyon szeretek gólt szerezni, de számomra első a csapat sikere. Bízom benne, hogy jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal járulhatok hozzá a Vidi minél sikeresebb szerepléséhez, nagyon szeretnék egy év múlva magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelni, de emellett remélem, az Európa-ligában is minél tovább fogunk jutni – mondta a klub honlapjának a futballista.

A grúz támadó egy éve érkezett Magyarországra, 32 NB I-es összecsapáson összesen nyolc gólt szerzett, amivel házi gólkirály lett. A Magyar Kupában emellett nyolc találkozón kapott szerepet, amelyeken háromszor volt eredményes. A 26 esztendős támadó korábban már hazája válogatottjában is bemutatkozhatott, ahol aztán négyszer kapott lehetőséget, legutóbb 2018 júniusában egy Luxemburg elleni barátságos találkozón.

Két évvel ezelőtt, egy DAC–Dinamo Tbiliszi Európa-liga-selejtezőn figyeltünk fel Budura, remekül játszott azon a találkozón, gólt is szerzett. Az előző szezonban aztán testközelből tudtuk folytatni a megfigyelését, hiszen a Mezőkövesd egyik erőssége volt. Erős, gyors, képzett labdarúgó, aki több játékrendszerben is nagyon hatékony. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ami más stílusú játékra is alkalmassá teszi a keretünket. Nemzetközi tapasztalattal bíró, tökéletes korban lévő, gólerős futballistával erősödtünk, aki a gólhelyzetek teremtésében is élen jár. Biztos vagyok benne, hogy nagy hasznára lesz a Vidinek – mondta a molfehervarfc.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57102/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Magyar foci

NB I: címert vált a Honvéd

2020.08.03. 12:25
Ismét a régi embléma jelenik majd meg a Budapest Honvéd mezén a 2020/2021-es szezontól.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: nem bírt egymással a Vasas és a Kazincbarcika

2020.08.02. 21:55
Az egyik feljutó helyre várt Vasas hiába alakított ki rengeteg helyzetet, végül csak 1-1-es döntetlent tudott játszani a Kazincbarcikával a magyar másodosztály …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: a Pécs a Dorogot, a Haladás a Siófokot ütötte ki

2020.08.02. 21:15
Az NB II-be visszajutó pécsiek hazai környezetben arattak 4-0-ás győzelmet a Dorog ellen, míg a Szombathelyi Haladás a Siófok otthonában diadalmaskodott 5-1-re …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: mindent kihagyott, de így is nyert a Debreceni VSC

2020.08.02. 19:35
Az utolsó percekben szerzett góllal győzte le a Debreceni VSC a Budaörsöt a magyar másodosztály első fordulójában.

Magyar foci

NB II: a Nyíregyháza kaposvári győzelmével rajtolt az idény

2020.08.01. 21:50
A Kaposvári Rákóczi 1-0-ra kikapott a Nyíregyháza Spartacustól az NB II 2020/21-es idényének első mérkőzésén.

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …

Magyar foci

Közvetítések: elrajtol a magyar másodosztály, ezüstcsata Olaszországban

2020.08.01. 07:30
Az élvonaltól búcsúzó Kaposvár és a Nyíregyháza nyitja meg az idei NB II-es szezont, míg Olaszországban eldől, hogy ki szerzi meg az ezüst-, …

Magyar foci

NB I: Vinícius Uruguayba igazolt

2020.07.31. 11:05
Eldőlt, hogy a Fehérvárról távozó Vinícius Paulo az uruguayi Club Nacionalban folytatja pályafutását.

Magyar foci

NB I: a Honvéd egyelőre marad a Hungária körúton

2020.07.28. 19:20
A Budapest Honvéd csapata a következő NB I-es szezonban is az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játssza le hazai mérkőzéseit.

Magyar foci

NB I: bosnyák bekkel erősített a Ferencváros

2020.07.27. 15:15
A magyar bajnok ötödik nyári igazolását jelentette be hétfőn.