Röplabda: U16-os Eb-t rendezhetünk 2021-ben és 2023-ban

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Előbb Szlovákiával, majd Szerbiával közösen rendezhetünk U16-os leány röplabda Európa-bajnokságot.

Fotó: Magyar Röplabda Szövetség

Elsőként 2021-ben, a Magyar Röplabdaszövetség fennállásának 75. évfordulóján rendezhetünk a Szlovák Röplabdaszövetséggel közösen U16-os leány Európa-bajnokságot. Ezt a két szövetség már el is nyerte a sikeres pályázatnak köszönhetően, amelyről július 7-én értesítették dr. Kovács Ferencet, a Magyar Röplabdaszövetség elnökét. A döntésnél fontos volt, hogy a 2019-es Európa-bajnokság során, a 2016-os U19-es leány, valamint a 2017-es U19-es fiú utánpótlás Európa-bajnokságon már rendezési tapasztalatokat szerzett a két ország. A CEV elnöke, Alexander Boricic emellett elmondta, hogy Magyarország a tavalyi Eb-rendezéssel visszatért a röplabda meghatározó országai közé.

Három év múlva sem maradunk azonban Európa-bajnokság nélkül, hiszen akkor Szerbiával közösen rendezhetjük majd meg az eseményt. A két szövetség kapcsolatát erősítette meg Kovács Ferenc és Zoran Gajić idén márciusban aláírt egyezsége. A jó kapcsolatot pedig csak tovább erősíti a 2023-as közös rendezés.

Címkék: röplabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57104/pics/lead_800x600.jpg
röplabda

További cikkek

Csapatsportok

Röplabda: Elhunyt Kasziba István korábbi szövetségi kapitány

2020.08.08. 11:15
Hosszan tartó, súlyos betegség után, szombat hajnalban 74 éves korában elhunyt Kasziba István nyolcszoros bajnok röplabdaedző, a magyar női válogatott korábbi …

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Csapatsportok

Röplabda: Tóth Gábor a Békéscsaba női csapatának új vezetőedzője

2020.05.15. 11:40
A Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE bejelentette, hogy a következő idénytől Tóth Gábor fogja irányítani a gárdát.

Csapatsportok

Röplabda: a Vasas indulhat a BL-ben, a Nyíregyháza még reménykedhet

2020.05.11. 15:30
Bár a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek idén bajnokot a magyar röplabda-bajnokságokban, az előző idény eredményei alapján az angyalföldiek újra …

Csapatsportok

Röplabda: nem rendezik meg az idei Európa-liga-sorozatot

2020.04.23. 18:35
Az Európai Röplabda-szövetség hivatalos oldalán jelentette be, hogy nem rendezik meg idén az Európa-ligát, amelynek arany divíziójában a magyar női válogatott is szerepelt volna.

Csapatsportok

Röplabda: lezárták a magyar klubidényt

2020.04.09. 20:30
A Magyar Kézilabda-szövetség után a Magyar Röplabdaszövetség is úgy döntött, hogy lezárja az idei idényt.

Egyéni sportok

A hónap amikor leállt a sportvilág, avagy mit töröltek és halasztottak el márciusban?

2020.04.01. 20:00
Márciusi összefoglalónk második részében a teljesség igénye nélkül összegyűjtjük, hogy melyik jelentős …

Csapatsportok

Röplabda: május 15-ig meghosszabbították a szünetet

2020.03.18. 22:50
A Magyar Röplabdaszövetség mai online ülésén úgy határozott, hogy május 15-ig meghosszabbítja a koronavírus miatt elrendelt szünetet. A közlemény természetesen változtatás nélkül …

Csapatsportok

Röpladba: a magyar bajnokság áprilisig fel lett függesztve

2020.03.13. 19:00
A Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) minden hazai sportági eseményt felfüggesztett április 3-ig, olvasható a hunvolley.hu-oldalán.

Csapatsportok

Női röplabda Challenge Kupa: nyert Görögországban, de búcsúzott a Békéscsaba

2020.03.03. 19:05
A Békéscsaba ugyan 3-2-re győzött a görög Olimpiakosz Pireusz otthonában a női röplabda Challenge Kupa negyeddöntőjének …