Elhunyt az 1968-as olimpiai bajnok labdarúgó-válogatott tagja, Szűcs Lajos

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Életének 77. évében elhunyt a korábbi olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajos, közölte a Ferencváros hivatalos honlapja.

Fotó: Fradi.hu

A középpályás Újpesten kezdte el pályafutását, első profi csapata a Dorogi Bányász volt, ahol 1963 és 1965 játszott. Ezután került a Ferencvároshoz, ahol három évet töltött el, és két bajnokságot nyert. 1971-ben a Budapest Honvédhoz igazolt, ahol 1977-ig futballozott, majd a Budapesti Vasas Izzóban és a Héviz FC-ben zárta pályafutását.

A magyar válogatottban 37 alkalommal léphetett pályára, 1968-ban pedig ott volt a mexikóvárosi olimpián, ahol aranyérmet nyert a nemzeti csapat. Ezután Novák Dezsővel, Albert Flóriánnal és Farkas Jánossal együtt meghívót kapott a világválogatottba. Szerepelt az 1972-es olimpián és Európa-bajnokságon is, előbbin ezüstérmes, utóbbin negyedik lett. Edzőként 15 évet dolgozott a Ferencváros utánpótlásában. 

Profi pályafutását követően 1995-ig dolgozott a Ferencváros utánpótlásában.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57133/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Ferencváros,olimpia

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Győrben győzött az éllovas DVTK

2022.11.27. 17:15
Az éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: ismét nyert a Szeged

2022.11.26. 15:00
A Szeged sorozatban harmadik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II szombati mérkőzésén, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Magyar foci

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepelték a Puskás Arénánál

2022.11.25. 14:50
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar szövetség (MLSZ) centenáriumi emlékművénél, a Puskás …

Magyar foci

Eb-selejtezők: egy nap alatt húszezer bérlet fogyott

2022.11.24. 13:10
Egy nap alatt már húszezer bérlet gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire - tájékoztatta Sipos Jenő az MTI-t.

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros három góllal kikapott Franciaországban

2022.11.22. 20:50
A Ferencváros 33-30-ra kikapott kedden a francia Pays d'Aix Université Club csapatától a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének …

Magyar foci

Elhunyt Mészöly Kálmán

2022.11.21. 22:45
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.

Magyar foci

Magyar-görög - Dzsudzsák: ez a meccs feltette a cseresznyét a karrieremre

2022.11.21. 00:15
Büszke a magyar labdarúgó-válogatottra Dzsudzsák Balázs, aki vasárnap este utoljára, 109. alkalommal lépett pályára az együttesben, és a görögök …

Magyar foci

Magyar-görög - Rossi: nagyon örülök, hogy Dzsudzsák így tudott búcsúzni

2022.11.20. 23:15
Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban annak örült, hogy Dzsudzsák Balázs győztes mérkőzésen tudott elbúcsúzni a magyar …

Magyar foci

Európa-liga: tét- és pont nélkül az FTC a csoportkör zárásán

2022.11.03. 20:45
A már biztos csoportelső Ferencváros 1-0-ra kikapott csütörtökön a török Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga hatodik, utolsó fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Bognár György távozott az MTK-tól, Horváth Dávid az új vezetőedző

2022.10.23. 12:30
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bognár …