Elhunyt az 1968-as olimpiai bajnok labdarúgó-válogatott tagja, Szűcs Lajos

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Életének 77. évében elhunyt a korábbi olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajos, közölte a Ferencváros hivatalos honlapja.

Fotó: Fradi.hu

A középpályás Újpesten kezdte el pályafutását, első profi csapata a Dorogi Bányász volt, ahol 1963 és 1965 játszott. Ezután került a Ferencvároshoz, ahol három évet töltött el, és két bajnokságot nyert. 1971-ben a Budapest Honvédhoz igazolt, ahol 1977-ig futballozott, majd a Budapesti Vasas Izzóban és a Héviz FC-ben zárta pályafutását.

A magyar válogatottban 37 alkalommal léphetett pályára, 1968-ban pedig ott volt a mexikóvárosi olimpián, ahol aranyérmet nyert a nemzeti csapat. Ezután Novák Dezsővel, Albert Flóriánnal és Farkas Jánossal együtt meghívót kapott a világválogatottba. Szerepelt az 1972-es olimpián és Európa-bajnokságon is, előbbin ezüstérmes, utóbbin negyedik lett. Edzőként 15 évet dolgozott a Ferencváros utánpótlásában. 

Profi pályafutását követően 1995-ig dolgozott a Ferencváros utánpótlásában.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57133/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Ferencváros,olimpia

További cikkek

Magyar foci

Vicces góllal nyert az MTK (videó)

2016.03.20. 20:05
Nikac csak felugrott és Radosevic eltalálta.

Magyar foci

NB I: nyert az MTK, még nem bajnok az FTC

2016.03.20. 17:20
A második MTK Budapest pályaválasztóként egy góllal nyert a Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Magyar foci

NB I: nyaralni ment az Újpest

2016.03.20. 07:00
Nebojsa Vignjevic erősen mérges volr csapata békéscsabai veresége miatt.

Magyar foci

NB I: egy lépésre a bajnoki címtől az FTC

2016.03.19. 20:25
Ha az MTK nem nyer vasárnap, akkor a Vasast 4–1-re legyőző FTC megnyeri a bajnokságot.

Magyar foci

Hétvégén bajnok lehet a Ferencváros (videó)

2016.03.18. 17:25
A zöld-fehérek vasárnap ünnepelhetik a bajnoki címet, pedig szombaton játszanak.

Magyar foci

A horvát kapitány nagyra tartja a magyar válogatottat

2016.03.18. 10:20
Ante Csacsic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország-Horvátország felkészülési mérkőzés kapcsán az mlsz.hu-nak elmondta: igazi értékmérő lesz csapata számára a …

Magyar foci

Nikolics Nemanja három gólt szerzett (videó)

2016.03.16. 21:10
Ismét a régi formáját hozza Nikolics Nemanja: háromszor is betalált a Zawisza Bydgoszcz kapujába.

Magyar foci

MK: előnyben az Újpest, jó helyzetben az FTC

2016.03.16. 20:00
Az Újpest a Békéscsaba ellen nyert 2–0-ra, az FTC Debrecenben végzett 0–0-ra.

Magyar foci

Harminc éve vertük 3–0-ra a brazilokat (videó)

2016.03.16. 18:05
Ma harminc éve, 1986. március 16-án vertük 3–0-ra a brazil válogatottat Budapesten.

Magyar foci

Tévében, az Újpest, a Ferencváros és a Bayern–Juve is

2016.03.16. 06:25
Érdemes lesz bekapcsolni a tévét.