Forma-1: Hamilton második nekifutásra már agyonverte a mezőnyt Ausztriában

Dorogi László
Dorogi László

A címvédő ellentmondást nem tűrő módon söpörte be az első Stájer Nagydíj futamgyőzelmét. A Ferrarik kigolyózták egymást, a Racing Point parádézott, Lando Norris megint nagyot ment.

Fotó: formula1.com

Hatalmas fölénnyel nyerte meg Lewis Hamilton a szakadó esőben a szombati időmérőt Spielbergben, az első Stájer Nagydíj időmérő edzésén és már a verseny rajtjánál eldőlt az is, hogy a futamon sem hagy senki másnak kérdéseket föltenni. Bár a harmadik helyről rajtoló Carlos Sainz kapta el a legjobban a startot a McLarennel, a rövid célegyenes miatt nem sikerült beszúrnia a második helyen haladó Max Verstappen mellé, Hamilton pedig kényelmesen elhúzhatott az üldözőktől.

Mindeközben a mezőny sűrűjében Sebastian Vettel és Charles Leclerc került egymás mellé a Ferrarikkal, a monacói pedig ráhúzta a moccanni sem tudó csapattársára az autót, mire a német járgányának hátsó szárnya azonnal eltört és végül mindkét pilóta feladni kényszerült a futamot. A maranellóiak talán még örülnek is neki, hogy ilyen gyorsan befejeződött számukra a katasztrofális ausztriai dupla hétvége, talán a Magyar Nagydíjra sikerül valamennyire összegereblyézni a darabjaira hullott csapatot...

Rövid biztonsági autós fázis után Hamilton az "új rajtot" is remekül kapta el, nem sokkal később pedig Valtteri Bottas is érvényesítette erőfölényét és gyorsan átlépett Sainzon. A McLarenek az előző hétvégéhez képest egyébként is lassabbnak tűntek, bár ebben szerepet játszhatott az is, hogy minden bizonnyal esős futamra állították be autóikat.

Az élen sokáig három másodperces különbséggel követte egymást Hamilton, Verstappen és Bottas, miközben az üldözőbolyban a Reanult és a Racing Point pilótái is házi versenyt alakítottak ki - előbbiből Daniel Ricciardo, utóbbiból Sergio Pérez jött ki jobban. A kerékcserék sorozatát Max Verstappen kezdte meg, ezzel igyekezett a Red Bull elodázni, hogy Valtteri Bottas a holland elé kerüljön, s bár a futam végén Verstappen agresszívan védekezett a finnel szemben, nem sok esélye volt a második hely megtartására.

Mindenképpen ki kell emelnünk a Racing Point teljesítményét, a rózsaszín autóval száguldozó Sergio Pérez és Lance Stroll nagyon bánhatja hogy pocsékul sikerült az esős időmérő, ugyanis a versenynek volt olyan szakasza, amikor a Mercedesnél is gyorsabbak tudtak lenni. Az utolsó kör aztán hatalmas tűzijátékot hozott, ugyanis Pérez a negyedik helyért vívott küzdelemben összeütközött Alexander Albonnal, aminek következtében megsérült az első szárnya, így az üldözői vérszemet kaphattak. A nevető sokadik végül az ezúttal is huszáros hajrát kivágó Lando Norris lett, aki Stroll és Ricciardo csatáját kihasználva előbb a Reanult-Racing Point párost lépte át, majd az utolsó kanyarban elhúzott Pérez mellett is, ezzel a múlt heti dobogós helyezése után egy nem kevésbé bravúros ötödik hellyel gyarapította pontjai számát.

A szezon egy hét múlva a Magyar Nagydíjjal folytatódik. A pontversenyben Bottas 43 ponttal vezet a 37 pontos Hamilton és a 26 pontos Norris előtt. 

Valtteri Bottas második helyével megőrizte listavezető pozícióját a világbajnoki pontversenyben, Lewis Hamilton azonban fellépett a második helyre.

A Stájer Nagydíj végeredménye

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57138/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton,Mercedes,Autósport

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: pályán a Manchester City és a MOL Fehérvár

2020.08.15. 07:30
Az angol együttes a Juventust meglepetésre búcsúztató Olympique Lyon ellen harcolhatja ki a BL-elődöntőt, míg a MOL Fehérvár a Zalaegerszegi TE otthonában kezdi meg az új …

Autó-motor

Forma-1: érik az újabb Mercedes-futamgyőzelem

2020.08.14. 18:10
Helyet cseréltek a Mercedes pilótái a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, ezúttal Lewis Hamilton volt gyorsabb.

Autó-motor

Forma-1: Bottasé az első csörte Barcelonában

2020.08.14. 14:40
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj első, pénteki szabadedzését.

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bajnokok Ligájában, rajtol az NB I

2020.08.14. 07:30
A Bajnokok Ligája végső győzelmére is esélyes Barcelona a Bayern München ellen lép pályára, míg az NB I a tavalyi bajnok Ferencváros és az NB II-ből feljutó MTK …

Autó-motor

Formula-E: Vandoorne nyerte a szezonzárót, ő a második összetettben

2020.08.13. 20:30
Stoffel Vandoorne győzelmével zárult a Formula-E 2019/20-as idényének utolsó futama és így a Mercedes belga pilótája megszerezte az összetett második helyét.

Autó-motor

Autósport: António Félix da Costa, a bajnok aki majdnem elkallódott

2020.08.13. 14:25
António Félix da Costa vasárnap, három futammal a szezon vége előtt a Formula-E bajnoka lett. Cikkünkben a portugál pilóta fordulatos karrierjét elevenítjük …

Autó-motor

Forma-1: több mint harmincezer néző is lehet az Orosz Nagydíjon

2020.08.13. 11:50
Mintegy 30-32 ezer nézővel számolnak a szervezők a szeptemberi Orosz Nagydíjon, mondta el az autosport.com-nak Alekszej Tyitov ügyvezető.

Autó-motor

Forma-1: negatív teszt, Sergio Pérez rajthoz állhat Spanyolországban

2020.08.13. 10:45
A Racing Point a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján jelentette be, hogy a hétvégén ismét Sergio Pérez áll rajthoz, mivel negatív lett a legutóbbi …

Autó-motor

Autósport: Michelisz Norbert Németországban versenyez a hétvégén

2020.08.12. 20:40
Michelisz Norbert bejelentette, hogy hétvégén a német TCR-sorozatban versenyez.

Külföldi foci

Közvetítések: BL-negyeddöntőt és legendás vízilabdázókat is látunk

2020.08.12. 07:30
A mai nap közvetítései közül az Atalanta-PSG BL-negyeddöntő valamint a Millenium Masters vízilabdacsapat mérkőzése emelkedik ki.