Kilencven éves a foci-vb

Dorogi László
Dorogi László

1930. július 13-án Uruguayban elkezdődött az első labdarúgó-világbajnokság, amelyet végül a házigazda nyert meg. A vb-n lábtöréstől kezdve kloroformos játékvezető támadásik minden előfordult.

Fotó: Wikipédia

Bár az 1930-as volt a futball történetének első világbajnoksága, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábban már kétszer is kiírta a világverseny megrendezését, ám arra mégsem került sor. Az uruguayi világbajnokságon a profi, a félprofi és az amatőr futballisták még akadálytalanul játszhattak egymás ellen - az olimpiával ellentétben, ahonnan a NOB kitiltotta a hivatásos labdarúgókat.

A FIFA 1929. május 18-án jelölte ki Uruguayt a világbajnokság házigazdájának, bár korábban Olaszország, Svédország, Hollandia, Spanyolország és Magyarország is jelentkezett rendezőnek, ám végül mindegyik európai nemzet visszalépett. A vb ötlete Jules Rimettől származott, aki akkoriban a FIFA elnöke volt, a magyar futballt a szövetség által a torna nemzetközi zsűrijébe delegált Fischer Mór képviselte, aki 1927-ben a FIFA alelnöke volt.

Az uruguayi világbajnokság volt az egyetlen a torna történetében, amikor nem rendeztek selejtezőket, a válogatottak meghívásos alapon utazhattak el a helyszínre - összesen tizenhárman. Amerikából hét (Argentína, Bolívia, Chile, Mexikó, Paraguay, Peru és az Egyesült Államok) nemzet csapata is ott lehetett, a későbbiekben soha ennyi csapat nem is vett részt vb-n ebből a zónából. Ami Európát illeti, már korántsem volt ennyire élénk az érdeklődés, a meglehetősen hosszú és költséges út, az Atlanti-óceán hajóval történő átszelése nem hozta lázba az európai válogatottakat. Még annak ellenére sem, hogy az uruguayiak részben állták volna az útiköltségeket. Végül mindössze négy ország, Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia vállalta a részvételt. Az európaiak számára az is komoly akadályt jelentett, hogy ahol a profizmus jelen volt, ott a klubok, ahol az amatörizmus volt jelen, ott a munkaadók nem engedték el két hónapra alkalmazottaikat.

A világbajnoki mérkőzések mindegyikét Montevideo városában rendezték, összesen három stadionban: az Estadio Centenarióban, az Estadio Pocitostban és az Estadio Parque Centralban. A 90 ezer fő befogadására alkalmas Estadio Centenario stadiont a világbajnokság és Uruguay függetlenségének századik évfordulójának alkalmából rekord idő, nyolc hónap alatt építették fel. Ez volt a világbajnokság első számú stadionja, melyet Jules Rimet a "labdarúgás templomának" hívott. Ez a létesítmény adott helyet a tizennyolc mérkőzés közül tíznek, köztük a két elődöntőnek és a döntőnek is.

Az uruguayi világbajnokság plakátja.

A történelem első két világbajnoki mérkőzését egy időben játszották le 1930. július 13-án, az egyik mérkőzésen Franciaország 4-1-re győzte le Mexikót - ami az előzetes várakozások alapján bizony komoly meglepetésnek számított -, az Egyesült Államok csapata pedig 3-0-ra nyert Belgium ellen - ami szintén. A tizenhárom csapatot négy csoportba osztották el - az egyes számú csoportban négy válogatott, a többiben három-három szerepelt - és minden csoportelső automatikusan az elődöntőbe jutott. A franciák és mexikóiak csoportjában kapott még helyet Argentína és Chile is, utóbbit Orth György, minden idők egyik legnagyobb magyar labdarúgója készítette fel a világbajnokságra. Végül a két dél-amerikai alakulat között dőlt el a továbbjutás, a mindent eldöntő találkozón 3-1-re nyertek az argentinok és így száz százalékos mérleggel jutottak a legjobb négy közé.

A kettes csoportban viszont már meglepetés született, az európai második erőcsoportba sorolt Jugoszlávia kulturált játékkal nagyszerű győzelmet aratott csoportellenfeleivel, Brazíliával és Bolíviával szemben, így csoportelsőként jutott az elődöntőbe. A torna hevességére jellemző volt, hogy a Jugoszlávia-Bolívia találkozón már a világbajnokság második lábtörése következett be. Bár a brazilok előzetesen sokkal jobb eredményre számítottak, a Jugoszláviától elszenvedett vereség megpecsételte a sorsukat.

A hármas csoport nyitó mérkőzését Románia és Peru vívta, s végül az európai csapat - két magyar gólszerzővel - simán legyőzte a dél-amerikait. Ezen a mérkőzésen született a világbajnokság első kiállítása is. Ebben a trióban kapott még helyet a házigazda, így érthető módon mindenki arra volt kíváncsi, mire megy majd hazai környezetben a kétszeres olimpiai bajnok gárda. Az Uruguay-Peru találkozó váratlanul kemény diónak bizonyult, a szervezett védekezést csak nagy nehezen sikerült megtörnie az uruknak. A csoport zárómeccsén viszont a dél-amerikaiak könnyedén győzték le a románok és ezzel bejutottak a legjobb négy közé.

A négyes csoportban a favoritnak számító Belgium sima vereséget szenvedett az Egyesült Államok csapatától, akik úgy utazhattak ki a vb-re, hogy előtte még nemzeti bajnokságuk sem volt, hát még tőkeerős szponzoruk. Az amerikai csapatot néhány emigráns francia és angol profi játékossal erősítették meg a torna előtt, de sikerükre így sem számított senki. Az elődöntőbe jutás végül az USA-Paraguay mérkőzésen dőlt el, az észak-amerikai csapat pedig meglepően jó játékkal, magabiztosan győzött dél-amerikai riválisa ellen. Ezen a találkozón született meg a világbajnokságok történetének első mesterhármasa is, amit az amerikai Bert Patenaude jegyzett. Belgium - Bolíviához hasonlóan - rúgott gól nélkül búcsúzott a tornától.

Az első világbajnoki döntő labdái.

Az elődöntők két kiütéses dél-amerikai sikert hoztak, Argentína 6-1-re ütötte ki az Egyesült Államokat, Uruguay pedig ugyanilyen arányban a jugoszlávokat. A korabeli beszámolók szerint az amerikai ak sokáig visszaverték az argentin csatárok rohamait, de Luisito Monti egyik lövése még az első félidő közepén a kapuba jutott, innentől kezdve pedig az USA már csak futott az eredmény után. A második félidőben el is fáradtak, pedig az amerikai vezetők mindent elkövettek a siker érdekében, még a belga John Langeneus játékvezetőt is el akarták kloroformmal altatni, méghozzá úgy, hogy injekcióval beadják neki a szert. Ebben az akcióban aztán az amerikaiak gyúrója nagy igyekezetében saját magát szúrta meg az injekciós tűvel és játékosa ápolása közben elaludt a gyepen.

A világbajnoki versenykiírás értelmében 1930-ban még nem játszottak bronzmérkőzést a csapatok, ezt csak négy évvel később vezették be, ugyanakkor néhány forrás mégis utal arra, hogy lejátszották a Jugoszlávia-Egyesült Államok találkozót, ami 3-1-es végeredménnyel az európaiak sikerét hozta. Ezt az információt azonban soha nem erősítették meg, más források szerint a FIFA döntése alapján ítélték oda a bronzérmet a két elődöntős közül Jugoszláviának. Amennyiben a később alkalmazott rangsorolós rendszerben nézzük a csapatok teljesítményét (azonos körben kiesetteket pontozás és gólok alapján összehasonlítják), az USA lenne a harmadik és Jugoszlávia a negyedik, ezek azonban nem hivatalos helyezések. A torna végén mindkét csapat kapitányának bronzérmet adtak.

A fináléban a házigazda Uruguay és Argentína csapott össze. Két esztendővel a vb előtt 1928-ban a két válogatott az amszterdami olimpián hatalmas csatát vívott egymással, s az érdeklődés ezúttal is hatalmas volt: 93 ezer néző zsúfolódott össze a mérkőzés kezdetére az Estadio Centenario nézőterén. Az első világbajnoki döntő vezetésére a már emlegetett John Langenus belga bírót kérték fel, s mivel akkoriban még nem központi labdákkal játszottak, hanem minden csapat vitte a sajátját, a vitákat elkerülve a játékvezető úgy döntött, hogy az első félidőben az egyik, a másodikban a másik csapat játékszerével fognak futballozni a csapatok, amit mindenki el is fogadott. Az uruguayiak nagyszerű játékkal rukkoltak elő és vezetést is szereztek, ám ezt követően az argentinok kerültek fölénybe és nemcsak egyenlíteniük sikerült a szünet előtt, de a vezetést is megszerezték. A második játékrészben a hazai közönség valósággal belehajszolta a győzelembe az uruguayi csapatot, így a házigazdának sikerült is egyenlítenie. Bár az argentinok ezt követően is nagy erőkkel rohamozták a szervezetten védekező hazaiakat, Urugay végül két kontratámadással eldöntötte a vb-cím sorsát.

Forrás: Wikipédia

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57149/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,világbajnokság

További cikkek

Amerika

Közvetítések: főszerepben az NHL és az NBA

2020.08.03. 07:30
A hét első napján folytatódnak az amerikai major ligák küzdelmei, de lesz képernyőre kerül egy kis tenisz, a sznúker-vb és skót foci is.

Külföldi foci

Serie A: hétgólos mérkőzésen győzött a Parma, kikapott a Verona – videó

2020.08.02. 22:45
Nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást a Leccének, miután 4-3-ra kikapott a Parmától az olasz élvonal utolsó fordulójában.

Külföldi foci

Serie A: győzelemmel zárta a szezont a Fiorentina – videó

2020.08.02. 20:15
Az utolsó percekben, végül 3-1-re diadalmaskodott a sereghajtó Spal otthonában a Fiorentina az olasz élvonal utolsó fordulójában.

Külföldi foci

Labdarúgás: visszavonul a háromszoros német bajnok támadó, Sandro Wagner

2020.08.02. 14:50
A legutóbb Kínában futballozó támadó a Bildnek adott interjújában erősítette meg, hogy visszavonul.

Külföldi foci

Premier League: távozott a Bournemouth klubikonná avanzsáló trénere

2020.08.02. 13:05
A Premier League-ből kieső Bournemouth hivatalosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Eddie Howe menedzserrel.

Külföldi foci

MLS: a Portland és a Minnesota is fölényes győzelemmel jutott négy közé (videó)

2020.08.02. 09:00
A Portland Timbers és a Minnesota United jutott be a legjobb négy közé az MLS-ben és így kialakult az elődöntő mezőnye.

Külföldi foci

Portugál Kupa: tíz emberrel is nyerte a döntőt a Porto (videó)

2020.08.02. 08:15
Az FC Porto nyerte a Portugál Kupát, miután a döntő nagy részében tíz emberrel játszva is 2-1-re legyőzte a Benficát.

Autó-motor

Közvetítések: Hamilton hazai pályán küzd a győzelemért

2020.08.02. 07:30
A mai nap közvetítéseiben a technikai sportok, a Seire A utolsó fordulója, valamint a sznúker-vb közvetítései emelkednek ki.

Külföldi foci

Serie A: az Internazionale nyerte az ezüstrangadót, a Lazio csak negyedik (videó)

2020.08.01. 22:50
Az Internazionale 2-0-ra legyőzte az Atalantát az olasz bajnokság 38. fordulójának rangadóján. A Lazio 3-1-re kikapott Nápolyban így …

Külföldi foci

FA Kupa: Aubameyang vezérletével kupagyőztes és El-résztvevő az Arsenal!

2020.08.01. 20:35
Története során 14. alkalommal nyerte meg az Fa-kupát az Arsenal, miután 2-1-re legyőzte a Chelsea-t a londoni Wembleyben rendezett döntőben.