La Liga: fontos győzelmet aratott a Real Sociedad a Villarreal otthonában – videó

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Nagyszerű játékkal, végül 2-1-re sikerült legyőznie hazai környezetben a Villarrealt a Real Sociedadnak a spanyol élvonal 36. fordulójában.

Fotó: Mundo Deportivo

Már az első félidő rengeteg helyzetet hozott, viszont ezek rendre kimaradtak, így a szünetre 0-0-ás döntetlennél vonulhattak a felek. A fordulás után aztán nem kellett sok idő az első gólhoz, hiszen a 61. percben Willian José tudott eredményes lenni. Bő negyedórával a vége előtt aztán Diego Llorente is bevette Sergio Asenjo kapuját, így már 2-0-ra ment a Real Sociedad. Végül a végeredményt Santi Cazorla állította be, aki öt perccel a találkozó vége előtt szépíteni tudott.

Nem sikerült közelebb lépnie az Európa-liga csoportkör indulása felé a Getafének, miután nem bírt a Deportivo Alavéssal. A kiesés ellen harcoló hazaiak már a 43. percben hátrányba kerülhettek volna, viszont Cucu csak a kapufát találta el. A fordulás után aztán nem érkeztek a nagyobb helyzetek, de a 88. percben Hugo Duro tudta megszerezni a vezetést a Getafe javára, viszont egy gyors videóbírózást követően a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Hiába volt végül kilenc perces hosszabbítás a találkozón nem született gól, így 0-0-s döntetlennel zárult a mérkőzés.

La Liga, 36. forduló

Alavés–Getafe 0-0
Villarreal–Real Sociedad 1-2 (Cazorla 85., illetve Willian José 61., Llorente 75.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57163/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga,Villareal,Real Sociedad,Deportivo Alavés,Getafe

További cikkek

Külföldi foci

MLS: a Portland nyerte a nyári tornát (videó)

2020.08.12. 09:10
A Portland Timbers győzelmével zárult az MLS rendhagyó nyári tornája amelynek döntőjében az oregoniak 2-1-re verték az Orlando City SC-t.

Külföldi foci

Közvetítések: BL-negyeddöntőt és legendás vízilabdázókat is látunk

2020.08.12. 07:30
A mai nap közvetítései közül az Atalanta-PSG BL-negyeddöntő valamint a Millenium Masters vízilabdacsapat mérkőzése emelkedik ki.

Külföldi foci

Európa-liga: a Sahtar gálázva, a Sevilla nyögvenyelősen az elődöntőben

2020.08.11. 23:00
Az ukránok esélyt sem adtak a Baselnak, a Sevilla a hajrában darálta be a tizenegyest hibázó Wolverhamptont.

Külföldi foci

Bundesliga: októberig biztosan nézők nélkül játszanak

2020.08.11. 19:30
Német hatósági döntés értelmében október végéig nem lehetnek szurkolók a német stadionokban a koronavírus-járvány miatt.

Külföldi foci

Labdarúgás: leállhat a skót bajnokság

2020.08.11. 12:10
Most kivételesen nem közvetlenük a vírus az oka, hanem a játékosok viselkedése nem megfelelő a járványhelyzetben.

Magyar foci

BL-selejtező: jövő szerdán játszik a Ferencváros

2020.08.11. 08:30
Jövő szerdán fogadja a Ferencváros a Djurgardent a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Csapatsportok

Tévé előtt izgulhatunk, hogy miképpen alakul az El-elődöntő párosítása

2020.08.11. 07:30
A két El-negyeddöntő mellett kapunk itthonról női vízilabda Magyar Kupa mérkőzéseket, sznúker vb-t és női teniszt is.

Külföldi foci

Európa-liga: tizenegyesgóllal, hosszabbítás után ment tovább a Manchester United (videó)

2020.08.10. 23:40
A Manchester United hosszabbítást követően 1-0-ra legyőzte az FC Köbenhavnt az Európa-liga negyeddöntőjében.

Külföldi foci

Európa-liga: már az első félidőben biztosította továbbjutását az Internazionale – videó

2020.08.10. 22:55
Könnyedén jutott a legjobb négy közé a németországi Európa-liga nyolcasdöntőben az Internazionale, miután …

Külföldi foci

Bundesliga: lezárulni látszik a nyár legnagyobb transzfer-sagája

2020.08.10. 17:20
Fontos döntést hozott meg a Borussia Dortmund vezetősége Jadon Sanchóval kapcsolatban.