Nemzet Sportolója: Faragó Tamást javasolták a címre

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A pályafutása során valamennyi jelentős sorozatban aranyérmet szerző vízilabdázót, Faragó Tamást javasolták a Nemzet Sportolói új tagnak. 

Fotó: waterpolo.hu

Kárpáti György halálát követően tehettek javaslatot a társaság tajgai, hogy kit válasszanak maguk közé. A Nemzet Sportolói közé olyan, 60 év feletti, kimagasló eredményt elérő sportoló kerülhet, aki a pályafutása befejezése után is a magyar sportélet meghatározó szereplője volt. A tagok Faragó Tamást javasolták, akinek a beiktatása akkor válik hivatalossá, amikor a sportért felelős államtitkár felterjeszti majd személyét a magyar kormány jóváhagyja. 

Faragó Tamás 1952. augusztus 5-én született Budapesten és vízilabdázóként mindent megnyert. 1976-ban olimpiai bajnok volt, 1973-ban tagja volt az első világbajnokságot megnyerő magyar csapatnak, 1974-ben és 1977-ben Európa-bajnok volt. 1972-ben ezüstérmes, nyolc évvel később bronzérmes volt a nemzeti csapattal az olimpián. Klubszinten a Vasassal kilenc magyar bajnokságot, négy Magyar Kupát és két BEK-et nyert, valamint az olasz Arenzo színeiben a KEK-trófeát is elhódította. Edzőként a legnagyobb sikereit a magyar női válogatott élén érte el, amelyet világbajnoki címig (2005), Európa-bajnoki diadalig (2001) és Világliga-győzelemig (2002) vezetett. 

A Nemzet Sportolói:

Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57321/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Rio 2016: Miskolczi Julianna, a magyar startlövő

2016.08.05. 20:15
Első magyarként a sportlövő Miskolczi Julianna versenyez, aki szombaton 13.30-kor áll lőállásba

Csapatsportok

Rio 2016: Éremért utazik a férfi és a női vízilabda-válogatott

2016.07.25. 15:00
A magyar férfi és női vízilabda-válogatott egyaránt éremért utazik a riói olimpiára - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.

Csapatsportok

Rio2016: döntetlen az utolsó felkészülési meccsen

2016.07.21. 18:15
A magyar női vízilabda-válogatott utolsó olimpiai felkészülési mérkőzésén 7-7-es döntetlent játszott az ausztrál csapattal csütörtökön Cegléden.

Csapatsportok

Tévében a női és a férfi vízilabda válogatott is

2016.07.15. 08:00
Kezdődik a szlovákok elleni tenisz Davis-kupa.

Egyéni sportok

Úszás/vízilabda: újabb nagy verseny Budapesten

2016.07.09. 16:25
Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség (LEN) elnökének szombati bejelentése szerint.

Csapatsportok

Vízilabda: Benedek keretet hirdetett

2016.07.04. 10:40
A magyar kapitány jóval a megadott határidő előtt kihirdette a riói 13-at

Csapatsportok

Rio2016: Benedek Tibor keretet hirdetett

2016.06.08. 21:30
Tizenkilenc játékosból kerül ki az olimpiára utazó keret.

Csapatsportok

Vízilabda: a BL-győzelem a cél Szolnokon

2016.06.06. 18:35
Hazai porondon a bajnokságban és a kupában is a címvédés a célja a Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapatának, míg a Bajnokok Ligájában az idei bronzérem után a végső győzelemre törne.

Csapatsportok

Világsztárok a Ferencvárosban!

2016.06.06. 12:15
Sztárjátékosokkal, köztük a magyar válogatott csapatkapitányával, Varga Dániellel erősítette meg keretét az FTC-PQS Waterpolo vízilabdacsapata.

Csapatsportok

Vízilabda: szolnoki vígaszbronz, horvát BL-győzelem

2016.06.04. 23:05
A Szolnok 11-7-re nyerte a bronzmeccset a Pro Recco ellen, a Jug 6-4-re nyert a döntőben az Olympiakos ellen a férfi Bajnokok Ligájában