Nemzet Sportolója: Faragó Tamást javasolták a címre

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A pályafutása során valamennyi jelentős sorozatban aranyérmet szerző vízilabdázót, Faragó Tamást javasolták a Nemzet Sportolói új tagnak. 

Fotó: waterpolo.hu

Kárpáti György halálát követően tehettek javaslatot a társaság tajgai, hogy kit válasszanak maguk közé. A Nemzet Sportolói közé olyan, 60 év feletti, kimagasló eredményt elérő sportoló kerülhet, aki a pályafutása befejezése után is a magyar sportélet meghatározó szereplője volt. A tagok Faragó Tamást javasolták, akinek a beiktatása akkor válik hivatalossá, amikor a sportért felelős államtitkár felterjeszti majd személyét a magyar kormány jóváhagyja. 

Faragó Tamás 1952. augusztus 5-én született Budapesten és vízilabdázóként mindent megnyert. 1976-ban olimpiai bajnok volt, 1973-ban tagja volt az első világbajnokságot megnyerő magyar csapatnak, 1974-ben és 1977-ben Európa-bajnok volt. 1972-ben ezüstérmes, nyolc évvel később bronzérmes volt a nemzeti csapattal az olimpián. Klubszinten a Vasassal kilenc magyar bajnokságot, négy Magyar Kupát és két BEK-et nyert, valamint az olasz Arenzo színeiben a KEK-trófeát is elhódította. Edzőként a legnagyobb sikereit a magyar női válogatott élén érte el, amelyet világbajnoki címig (2005), Európa-bajnoki diadalig (2001) és Világliga-győzelemig (2002) vezetett. 

A Nemzet Sportolói:

Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57321/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Televíziós sportműsor: jeges meccs a franciák, vizes a görögök ellen

2016.05.10. 06:30
Tét a Világliga-döntő a görögök elleni vízilabda-meccsen, az első "éles összecsapás" az oroszországi jégkorong-világbajnokságon

Csapatsportok

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája - Nem bírt a Rijekával az Eger, a Szolnok legyőzte az OSC-t

2016.04.30. 21:50
Az Eger döntetlent játszott a vendég Rijekával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában, …

Csapatsportok

Vízilabda: négy góllal nyert a Szolnok a Honvéd ellen

2016.04.20. 19:30
Az utolsó negyedben gyűrte le a Szolnok a Honvédot a vízilabda ob I felsőházi rangadóján

Csapatsportok

Vízilabda: kupaszombat Európában

2016.04.16. 22:25
Bronzérmes a Szentes, nyert és továbbjutott a Szolnok, egri döntetlen Barcelonában

Csapatsportok

Női vízilabda: Hollandiában a válogatott

2016.04.11. 15:15
A magyar női vízilabda-válogatott Dordrechtben vendégszerepel a 2015/16-os világliga-sorozat ötödik játéknapján, kedden, amikor a holland válogatottal csap össze 20.30 órától.

Csapatsportok

Vízilabda: világbajnokokat kaptak

2016.04.10. 20:15
A magyar férfi és női vízilabda-válogatott is egy csoportban játszik majd az aktuális világbajnokkal, a szerb, illetve az amerikai csapattal a riói olimpián - derült ki a vasárnapi, trieszti sorsoláson.

Csapatsportok

Vízilabda olimpiai selejtező: magyar tornagyőzelem

2016.04.10. 18:45
A magyar férfi vízilabda-válogatott megnyerte a trieszti olimpiai selejtezőtornát: Benedek Tibor csapata látványos gólokkal 10-8-ra verte az olaszokat a vasárnapi döntőben.

Csapatsportok

Az olaszokkal döntőzhet a Benedek-csapat

2016.04.09. 23:05
A házigazda Olaszország 6–5-re verte a spanyolokat, így ők szállhatnak vízbe a döntőben a magyar válogatott ellen.

Csapatsportok

Döntős a magyar válogatott a trieszti vízilabda olimpiai kvalifikációs tornán

2016.04.09. 20:45
Hat góllal, 15–9-re nyert a magyar válogatott a franciák ellen, így finalista a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.

Csapatsportok

Vízilabda: elrepülnek Rióba!

2016.04.08. 17:55
A magyar férfi vízilabda-válogatott a trieszti olimpiai selejtezőtornán a pénteki negyeddöntő megnyerésével kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra.