Román Kupa: kikapott a döntőben a Sepsi

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Sepsi OSK elveszítette a Román Kupa döntőjét, miután 1-0-ra kikapott az FCSB-től. 

Fotó: https://www.facebook.com/DigiSport.Romania

Az elmúlt öt hét során tíz meccset játszott a Sepsi OSK, ráadásul az erdélyieknek Fülöp István nélkül kellett megvívniuk az FSB (vagyis a korábbi Steaua Bukarest) elleni kupadöntőt, miután a román szövetség nem foglalt állást a magyar középpályás esetleges eltiltásának ügyében. A mérkőzést eredetileg az M4 Sport közvetítette volna magyar nyelven, ám a román Digi Sport az utolsó pillanatban nem sugárzott képet hazánkba. A közmédia pert fontolgat az ügyben. 

Az első félidőben kevés helyzet volt, viszont meglepetésre a sepsiszentgyörgyiek többet birtokolták a labdát. Az FCSB két átlövéssel próbálkozott, ezek azonban csak mérsékelten voltak veszélyesek. Fordulás után a bukarestiek átvették a játék irányítását, és Ionut Pantiru lövésénél Niczuly Rolandot a kapufa mentette meg a kapitulálástól. A 65. percben aztán megszerezte a vezetést a bukaresti gárda, miután Radoszlav Dimitrov és Rasid Buhenna ügyetlenkedése után Dennis Mannak csak annyi volt a dolga, hogy a kapuba lője a labdát. 

A bukarestiek folyamatosan nyomtak, a Sepsinek nem is volt reális sansza a az egyenlítésre. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt aztán minden előlt: Buhenna két sárga lapot kapott két perc alatt és így a sepsiek megfogyatkoztak. A meccs végén Florinel Coman nem tudta növelni a különbséget, de az FCSB így is története 24. kupagyőzelmét aratta. 

SEPSI OSK–FCSB 0–1 (0–0)

Ploiesti, Ilie Oana Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Coltescu
Sepsi: Niczuly – Dimitrov (Diaz, 75.), Buhenna, Tincu, Stefan – Deaconu, Vasvari, Achahbar (Celea, 83.) – Carnat (Fülöp L., a szünetben), Karanovics (Safranko, a szünetben), Stefanescu (Csiszér, 75.). Vezetőedző: Leo Grozavu
FCSB: Vlad – Cretu, Miron, Cristea, Pantiru (Pantea, 90.) – Olaru (Morutan, a szünetben), Popescu, Vana (Petre, a szünetben) – Man, Tanase, Coman (Perianu, 93.). Vezetőedző: Anton Petrea
Gólszerző: Man (65.)
Kiállítva: Buhenna (79.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57335/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,OSK Sepsi

További cikkek

Külföldi foci

Olasz bajnokság: három hónap után nyert újra a Palermo

2016.04.24. 17:00
A Frosinone otthonában nyert a Palermo, győzött az Inter és a Bologna is az olasz Seria A vasárnapi meccsein

Külföldi foci

La Liga: 3 tizenegyes, 6 lőtt gól; nyert a Barca (videó)

2016.04.23. 22:25
Újra szárnyra kapott az MSN, Suarez néggyel, Messi és Neymar pedig egy-egy góllal járult hozzá a katalán sikerhez.

Külföldi foci

FA-kupa: Utolsó percben lőtt góllal döntőben a United (videó)

2016.04.23. 20:15
Drámai mérkőzésen, egy utolsó percben szerzett Martial góllal bejutott az FA-kupa döntőjébe a Manchester United.

Külföldi foci

La Liga: Kétgólos hátrányból fordított a Real (videó)

2016.04.23. 17:55
A Real Madridnak továbbra is életben vannak a bajnoki álmai, köszönhetően Gareth Bale-nek, aki duplájával segítette csapatát a fordításhoz.

Külföldi foci

A hétvégén bajnok lehet a Juventus

2016.04.23. 08:45
Folytatódik a versenyfutás a spanyoloknál, akár bajnok is lehet már a Juve az olaszoknál, FA kupa elődöntők Angliában.

Külföldi foci

PL: A Liverpool kitömte az Evertont (videó)

2016.04.20. 23:30
A Liverpool nagyon simán, 4-0-ra verte az Evertont a hétközi fordulóban. A West Ham és a MU is nyerni tudott.

Külföldi foci

A "Sárga Fal" megállította Dárdaiékat a Német Kupa elődöntőjében (VIDEÓ)

2016.04.20. 22:20
Bayern-Dortmund finálé lesz a Német Kupa májusi döntőjében, miután a Dortmund magabiztosan nyert Berlinben

Csapatsportok

Szerdai sportműsor

2016.04.20. 06:10
Német kupavarázs Berlinből, Vidi-FTC rangadó itthonról. Képernyőn a Barcelona, a Real és a Manchester United

Külföldi foci

Sima Bayern-győzelem a német kupa elődöntőjében (videó)

2016.04.19. 22:20
Müller duplázott, így a Bayern jutott be a német kupa berlini döntőjébe - Kleinheislert a 83. percben cserélték be.

Csapatsportok

Kupaelődöntő Németországból, kiesési rangadó itthonról - sportműsor a televíziókban

2016.04.19. 06:25
Elhalasztott bajnokik és kupameccsek az európai bajnokságokban, a Békéscsaba fogadja a Vasast az NB I-ben, nyitány a női …