Forma-1: három futammal bővült az idei versenynaptár

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A sorozat hivatalos oldalán jelentették be, hogy Imolába, a Nürburgringre, valamint Portimaoba is ellátogat a sorozat a 2020-as szezonban.

Fotó: Hoch Zwei

A sajtó találgatása után pénteken hivatalossá vált, hogy az idei szezonban a mezőny visszatér Imolába és a Nürburgringre, míg Portimao új helyszíne lesz a sorozatnak. Ezzel a bejelentéssel 13-ra nőtt a futamok száma, valamint az is biztossá vált, hogy november 1-ig Európában marad a sorozat, igaz a Szocsi Nagydíjat logisztikailag "tengerentúli" futamként tart számon az F1.

Az első újonnan bejelentett nagydíj október 11-én lesz a Nürburgringen Eifel Nagydíj néven, így a későbbiekben akár egy Német Nagydíjat is rendezhetnek a szervezők. A pályán utoljára 2013-ban rendeztek F1-es futamot, idén pedig csak rendkívüli körülmények miatt térhetett vissza. Két héttel később aztán Portugáliába látogat a mezőny, amely ország legutóbb 1996-ban volt házigazdája Forma-1-es futamnak Estorilban, most pedig az azóta újonnan felépült portimaói Algarve International Circuiton rendezik meg a versenyt.

A portugál, valamint a német rendezés mellett az is kiderült, hogy Imolába is visszatér az F1-es mezőny, ahol 1980 és 2006 között rendeztek futamokat. A helyszín visszatéréséről szintén a koronavírus-járvány tehet, ami így azt jelenti, hogy a november 1-i versennyel együtt három futamot is rendeznek idén Olaszországban, ráadásul három különböző pályán, amire korábban csak az Egyesült Államokban volt példa még 1982-ben. Az imolai hétvégét azonban nem San Marinó-i Nagydíj néven rendezik majd meg, hanem Emilia-Romagna-i Nagydíjnak keresztelték.

A bejelentés után egyre valószínűbbnek tűnik az, hogy az amerikai kontinens pályái teljesen kimaradhatnak az idei naptárból, hiszen bejelentették, hogy a Kanadai Nagydíjat biztosan nem fogják megrendezni.

A 2020-as Formula-1-es versenynaptár jelenleg ismert állapota:

Július 5. Osztrák Nagydíj Red Bull Ring
Július 12. Stájer Nagydíj Red Bull Ring
Július 19. Magyar Nagydíj Mogyoród
Augusztus 2. Brit Nagydíj Silverstone
Augusztus 9. 70. Évfordulós Nagydíj Silverstone
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj Barcelona
Augusztus 30. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
Szeptember 6. Olasz Nagydíj Monza
Szeptember 13. Toszkán Nagydíj Mugello
Szeptember 27. Orosz Nagydíj Szocsi
Október 11. Eifel Nagydíj Nürburgring
Október 25. Portugál Nagydíj Portimao
November 1. Emilia-Romagna-i Nagydíj Imola
Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57369/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: éleződik a feszültség Vettel és a Ferrari között

2020.08.10. 15:40
Egyre többen vélik úgy, hogy Sebastian Vettelnek már az idei szezont sem lenne szabad befejeznie a Ferrarinál, ugyanis a feszültség egyre csak nő a pilóta és a csapat …

Autó-motor

Formula-E: Antonio Felix da Costa bebiztosította a bajnoki címét

2020.08.09. 20:30
A negyedik berlini Formula-E versenyen eldőlt, hogy a portugál Antonio Felix da Costa lesz a 2019/20-as idény világbajnoka.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen remek taktikával győzött

2020.08.09. 16:35
Remek taktikájának köszönhetően Max Verstappen győzelmével zárult a Silverstone-ban rendezett 70. évforduló nagydíja.

Autó-motor

Közvetítések: főszerepben a technikai sportok

2020.08.09. 07:30
A Forma-1-es pilóták Silverstoneban, a MotoGP versenyzői pedig Brnoban mérik össze tudásukat. Az ő versenyeik adják a mai közvetítések gerincét.

Külföldi foci

Forma-1: Bottas elorozta a pole-t Hamilton elől

2020.08.08. 16:05
Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a Silverstone-ban rendezett 70. évforduló nagydíjon. A nap meglepetését Nico Hülkenberg szállította, aki a harmadik rajtkockát szerezte meg.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2020.08.08. 13:20
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja harmadik szabadedzésén, Silverstone-ban szombaton.

Csapatsportok

Rengeteg autó- és motorsport valamint labdarúgó BL-meccsek a képernyőn

2020.08.08. 07:30
Az autósport és motorsport elitje is száguldozik majd a hétvégén, nézhetünk labdarúgást itthonról és külföldről, de sznúker, kerékpár és tenisz …

Autó-motor

Forma-1: Vettel autója megállt a második szabadedzésen

2020.08.07. 18:20
Nem meglepő módon a két Mercedes volt a leggyorsabb a silverstone-i versenypályán pénteken délután a 70. Évfordulós Nagydíj második edzésén.

Autó-motor

Forma-1: komoly büntetést kapott a Racing Point

2020.08.07. 12:30
Célba értek a Renault óvásai, a Nemzetközi Automobil-szövetség elmarasztalta a Racing Pointot, amiért szabálytalan fékrendszert használnak.

Külföldi foci

Közvetítések: visszatér nyári álmából a Bajnokok Ligája

2020.08.07. 07:30
Dörzsölhetik a tenyerüket a topfutball rajongói, hosszú böjt után ismét képernyőn a legrangosabb európai kupáért folytatott csata.