Labdarúgás: visszavonul a világbajnokságok örökös korrekordere

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Negyvenhét évesen visszavonult Eszám el-Hadari az egyiptomi válogatott kapusa, minden idők legidősebb világbajnokságon pályára lépő játékosa. 

Fotó: AFP

Esszam el-Hadari amellett, hogy korszaka egyik legjobb afrikai kapusának számított, azzal is bekerült a labdarúgás történelemkönyvébe, hogy ő az Afrika-kupa és a világbajnokság történetének legidősebb pályára lépő játékosa. A világ legnagyobb futballtornáján 45 évesen és 161 naposan védte hazája kapuját Szaúd-Arábia ellen. 

El-Hardari karrierje során védett az al-Ahliban, a Zamalekben és a Wadi Deglában is a nagy egyiptomi csapatok közül. Egyetlen szezonban játszott Európában, 2009-ben a Sion színeiben svájci kupagyőztes volt. Hétszer nyert egyiptomi bajnokságot, négyszer Afrikai Bajnokok Ligáját (2001, 2005, 2006, 2008), de háromszoros Afrikai Szuperkupa-győztesnek is vallhatja magát. 

Az egyiptomi válogatottban 1996 és 2018 között 159 mérkőzésen lépett pályára. Öt Afrikai Nemzetek Kupáján szerzett érmet: 1998-ban, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben kontinensbajnok, 2017-ben ezüstérmes volt. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57400/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: leállhat a skót bajnokság

2020.08.11. 12:10
Most kivételesen nem közvetlenük a vírus az oka, hanem a játékosok viselkedése nem megfelelő a járványhelyzetben.

Magyar foci

BL-selejtező: jövő szerdán játszik a Ferencváros

2020.08.11. 08:30
Jövő szerdán fogadja a Ferencváros a Djurgardent a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Csapatsportok

Tévé előtt izgulhatunk, hogy miképpen alakul az El-elődöntő párosítása

2020.08.11. 07:30
A két El-negyeddöntő mellett kapunk itthonról női vízilabda Magyar Kupa mérkőzéseket, sznúker vb-t és női teniszt is.

Külföldi foci

Európa-liga: tizenegyesgóllal, hosszabbítás után ment tovább a Manchester United (videó)

2020.08.10. 23:40
A Manchester United hosszabbítást követően 1-0-ra legyőzte az FC Köbenhavnt az Európa-liga negyeddöntőjében.

Külföldi foci

Európa-liga: már az első félidőben biztosította továbbjutását az Internazionale – videó

2020.08.10. 22:55
Könnyedén jutott a legjobb négy közé a németországi Európa-liga nyolcasdöntőben az Internazionale, miután …

Külföldi foci

Bundesliga: lezárulni látszik a nyár legnagyobb transzfer-sagája

2020.08.10. 17:20
Fontos döntést hozott meg a Borussia Dortmund vezetősége Jadon Sanchóval kapcsolatban.

Külföldi foci

BL: két Atlético-játékos koronavírusos, de a spanyolok elutaznak Liszabonba

2020.08.10. 14:55
A madridi klub megerősítette a vasárnapi sajtóhíreket, Angel Correa és Sime Vrsaljko pozitív koronavírus-tesztet adtak. Egyelőre nincs veszélyben …

Magyar foci

Európa-liga: ír, finn és svéd ellenfelek jutottak a magyaroknak

2020.08.10. 14:00
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is kisorsolták a selejtezők első körének párosításait.

Magyar foci

BL: a Celtickel vagy a Reykjavíkkal játszhat a Ferencváros a második selejtezőkörben

2020.08.10. 12:25
Továbbjutása esetén a Celtic és a KR Reykjavík párharc győztesével játszik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: selejtező az Újpest stadionjában

2020.08.10. 11:05
A szlovén NK Celje az ír Dundalk ellen a Szusza Ferenc Stadionban játssza le Bajnokok Ligája-selejtezőjét.