MLS: büntetők után a legjobb négy között az Orlando

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Nagy meglepetésre az Orlando City jutott az észak-amerikai profi labdarúgóliga rájátszásának elődöntőjébe, miután tizenegyespárbajban legyőzte a Los Angeles FC-t.

Fotó: Los Angeles Times

Az esélyesebb Los Angeles-iek már a 32. percben előnybe kerültek, viszont Bradley Wright-Phillips találatát a videóbíró segítségével les miatt érvénytelenítette a játékvezető, így 0-0-ás döntetlennel zárult az első félidő.

A fordulás után aztán Diego Palacios volt szabálytalan az 56. percben, így a pályaválasztó Orlando jutott büntetőhöz, de Kenneth Vermeer védeni tudta Nani tizenegyesét. Nem sokkal később aztán ez meg is bosszulta magát, hiszen a 60. percben Diego Rossi passza után Bradley Wright-Phillips már érvényes gólt szerzett, így előnybe került a Los Angeles FC. Végül amikor már mindenki azt hitte, hogy az Orlando búcsúzik a rájátszás negyeddöntőjében a 90. percben Joao Moutinho egyenlíteni tudott, így következhettek a tizenegyesek. A büntetőpárbajban aztán hamar előnyre tett szert az Orlando, hiszen Jordan Harvey kihagyta a másodikat, míg a pályaválasztónál senki sem hibázott, így 5-4-re az Orlando nyerte az idegek harcát. 

Az Orlando City a San José Earthquakes-Minnesota összecsapás győztesével fog megküzdeni a döntőbe jutásért.

MLS, playoff, negyeddöntő

Orlando City–Los Angeles FC 2-1 (Moutinho 90., illetve Wright-Phillips 60.) – büntetők után 5-4

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57504/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,MLS

További cikkek

Külföldi foci

Európa-liga: a Sahtar gálázva, a Sevilla nyögvenyelősen az elődöntőben

2020.08.11. 23:00
Az ukránok esélyt sem adtak a Baselnak, a Sevilla a hajrában darálta be a tizenegyest hibázó Wolverhamptont.

Külföldi foci

Bundesliga: októberig biztosan nézők nélkül játszanak

2020.08.11. 19:30
Német hatósági döntés értelmében október végéig nem lehetnek szurkolók a német stadionokban a koronavírus-járvány miatt.

Külföldi foci

Labdarúgás: leállhat a skót bajnokság

2020.08.11. 12:10
Most kivételesen nem közvetlenük a vírus az oka, hanem a játékosok viselkedése nem megfelelő a járványhelyzetben.

Magyar foci

BL-selejtező: jövő szerdán játszik a Ferencváros

2020.08.11. 08:30
Jövő szerdán fogadja a Ferencváros a Djurgardent a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Csapatsportok

Tévé előtt izgulhatunk, hogy miképpen alakul az El-elődöntő párosítása

2020.08.11. 07:30
A két El-negyeddöntő mellett kapunk itthonról női vízilabda Magyar Kupa mérkőzéseket, sznúker vb-t és női teniszt is.

Külföldi foci

Európa-liga: tizenegyesgóllal, hosszabbítás után ment tovább a Manchester United (videó)

2020.08.10. 23:40
A Manchester United hosszabbítást követően 1-0-ra legyőzte az FC Köbenhavnt az Európa-liga negyeddöntőjében.

Külföldi foci

Európa-liga: már az első félidőben biztosította továbbjutását az Internazionale – videó

2020.08.10. 22:55
Könnyedén jutott a legjobb négy közé a németországi Európa-liga nyolcasdöntőben az Internazionale, miután …

Külföldi foci

Bundesliga: lezárulni látszik a nyár legnagyobb transzfer-sagája

2020.08.10. 17:20
Fontos döntést hozott meg a Borussia Dortmund vezetősége Jadon Sanchóval kapcsolatban.

Külföldi foci

BL: két Atlético-játékos koronavírusos, de a spanyolok elutaznak Liszabonba

2020.08.10. 14:55
A madridi klub megerősítette a vasárnapi sajtóhíreket, Angel Correa és Sime Vrsaljko pozitív koronavírus-tesztet adtak. Egyelőre nincs veszélyben …

Magyar foci

Európa-liga: ír, finn és svéd ellenfelek jutottak a magyaroknak

2020.08.10. 14:00
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is kisorsolták a selejtezők első körének párosításait.