NBA: győzött a Houston Rockets és a Portland, kikapott a Boston Celtics

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Csak a hosszabbításban tudta legyőzni a Memphis Grizzliest a Portland Trail Blazers, míg a Houston Rockets a Dallas Mavericks ellen kényszerült túlórázni az NBA pénteki játéknapján.

Fotó: Mavs Moneyball

Nagyszerűen kezdte meg a Memphis elleni találkozót a Portland, hiszen az első félidőt követően nyolc pontos előnyre tett szert a pályaválasztó. A Grizzlies azonban megnyomta a harmadik negyedet, és ledolgozta hátrányát, majd 11 ponttal is vezetett, de az utolsó 12 perc előtt három pontra zárkózott a Trail Blazers. Végül a negyedik felvonásban sikerült az egyenlítés is a portlandieknek, ami után következhetett a hosszabbítás, amit aztán öt ponttal a Portland húzott be, így a mérkőzést is megnyerte a pályaválasztó 140-135-re.

Több mint 300 pontot hozott a Dallas és a Houston összecsapása. A két csapat már az első negyedet megnyomta, hiszen 42-42-nél fordulhattak a csapatok a második felvonásra, ahol a Mavericks tízpontos előnyre tett szert. A félidő után aztán ezt a vezetést további egy ponttal igaz növelni tudta a pályaválasztó Dallas, de az utolsó játékrészben ledolgozta hátrányát a Rockets. A Houston aztán a hosszabbításban már nem hagyott lehetőséget, és 153-149-re behúzta a mérkőzést. A találkozón kiemelkedő teljesítményt nyújtott a houstoniak sztárja, James Harden, aki 49 pontja mellett kilenc lepattanót szerzett és nyolc asszisztot is kiosztott, míg a dallasiak legjobbja Luka Doncic lett, aki tripla duplát jegyzett, hiszen 28 pontja mellé 13 lepattanót szerzett, valamint 10 asszisztot is kiosztott. A szlovén mellett kiemelkedőt nyújtott Kristaps Porzingis is, aki 39 pontja mellé 16 lepattanóval segítette csapatát.

A koronavírus-járvány előtti időszakban nagyszerűen játszó Milwaukee ott folytatta, ahol abbahagyta a szünet előtt. A Boston ellen parkettára lépő együttes már az első félidőben hatpontos előnyre tett szert, viszont a harmadik felvonásban fordítani tudott, és egypontos vezetést szerzett a Celtics. Végül az utolsó játékrészben összekapta magát a Bucks, és 119-112-re behúzta a találkozót.

Nem okozott gondot az Orlando számára a Brooklyn. A Nets igaz behúzta az első negyedet, de a második, illetve a harmadik játékrész elbukását követően 29 pontos hátrányból várhatta az utolsó 12 percet. Igaz a pályaválasztó nagyszerűen játszott a hátralévő percekben, de a bravúr nem sikerült, így 128-118-ra diadalmaskodott a Magic.

Könnyedén nyert a Phoenix a Washington ellen. Az esélyesebb Suns csak a harmadik negyedben adott egy kis esélyt a mérkőzés megnyerésére a pályaválasztó fővárosiaknak, de ez sem volt elég hozzá, hiszen 125-112-re a Phoenix nyert végül.

Szoros mérkőzésen nyert a San Antonio a Sacramento ellen. A Spurs igaz az első negyedet meghúzta, és 13 pontos előnyre tett szert, de ez a félidő végére elapadt, sőt a Kings egy ponttal meg is lógott. Ennek ellenére a Sacramento nem tudta megőrizni előnyét, hiszen a második félidőt elvesztette, így 129-120-ra a San Antonio diadalmaskodott.

Eredmények:

Brooklyn Nets–Orlando Magic 118-128
Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 140-135 – hosszabbítás után
Washington Wizards–Phoenix Suns 112-125
Milwaukee Bucks–Boston Cetics 119-112
San Antonio Spurs–Sacramento Kings 129-120
Dallas Mavericks–Houston Rockets 149-153 – hosszabbítás után

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57503/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: Kevin Garnett lehet a Minnesota új tulajdonosa

2020.07.22. 18:00
A megbízható forrásnak számító The Athletic információi szerint a csapat élő legendájának számító Kevin Garnett lehet a Minnesota Timberwolves új tulajdonosa.

Csapatsportok

Kosárlabda: Debrecenben csapnak össze a 3x3-as szakág legjobbjai

2020.07.21. 15:35
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség kihirdette a 3x3-as szakág World Tour-idényének új menetrendjét, amely szerint a sorozat a cívis városban folytatódik.

Csapatsportok

Kosárlabda: a lengyel élvonalban folytatja a válogatott centere

2020.07.20. 20:00
Keller Ákos, a magyar férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitánya a Slask Wroclaw együtteséhez igazol.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám nem mindennapi elismerésben részesült

2020.07.20. 17:45
A magyar kosárlabda-válogatott klasszisa bekerült az elmúlt húsz év legjobb kezdő ötösébe.

Amerika

NBA: több mint félmilliárd forintért kelt el LeBron kosaras kártyája

2020.07.20. 11:40
Árverésen 1,84 millió dollárért (több mint 570 millió forintért) kelt el LeBron James ritka kosaras kártyája újonc idényéből, a 2003/04-es szezonból.

Csapatsportok

Kosárlabda: Ivkovics marad a kapitány

2020.07.18. 10:15
A Magyar Kosárlabda Szövetség megegyezett a szerb szakemberrel, az Eb végéig ő marad férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Amerika

NBA: Zion Williamson elhagyta a floridai "buborékot"

2020.07.16. 20:45
Elhagyta a floridai "buborékot", azaz a csapatok központi zárt helyét Zion Williamson, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New Orleans Pelicans …

Csapatsportok

Kosárlabda BL: spanyol, török és francia csoportellenfelet kapott a Falco

2020.07.15. 12:30
A Falco KC Szombathely a Bajnokok Ligájában ugyanabba a csoportba kapott besorolást, ahová a francia Dijon és a spanyol Zaragoza.

Csapatsportok

Kosárlabda: Keller Ákos a 3x3-as nemzeti csapatban is válogatott lett

2020.07.14. 20:50
Ivosev Tamás (korábbi nevén Tomislav Ivosev) bejelentette, hogy a szerb férfi 3x3-as kosárlabda-válogatottban akar játszani, így kaphat lehetőséget Keller.

Amerika

NBA: egyelőre sikeres a floridai "buborékprojekt"

2020.07.14. 13:05
Egyelőre sikeresnek mondható az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) a játékosok elkülönítése "buborékban", ugyanis az elvégzett koronavírus-tesztek …