NBA: győzött a Houston Rockets és a Portland, kikapott a Boston Celtics

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Csak a hosszabbításban tudta legyőzni a Memphis Grizzliest a Portland Trail Blazers, míg a Houston Rockets a Dallas Mavericks ellen kényszerült túlórázni az NBA pénteki játéknapján.

Fotó: Mavs Moneyball

Nagyszerűen kezdte meg a Memphis elleni találkozót a Portland, hiszen az első félidőt követően nyolc pontos előnyre tett szert a pályaválasztó. A Grizzlies azonban megnyomta a harmadik negyedet, és ledolgozta hátrányát, majd 11 ponttal is vezetett, de az utolsó 12 perc előtt három pontra zárkózott a Trail Blazers. Végül a negyedik felvonásban sikerült az egyenlítés is a portlandieknek, ami után következhetett a hosszabbítás, amit aztán öt ponttal a Portland húzott be, így a mérkőzést is megnyerte a pályaválasztó 140-135-re.

Több mint 300 pontot hozott a Dallas és a Houston összecsapása. A két csapat már az első negyedet megnyomta, hiszen 42-42-nél fordulhattak a csapatok a második felvonásra, ahol a Mavericks tízpontos előnyre tett szert. A félidő után aztán ezt a vezetést további egy ponttal igaz növelni tudta a pályaválasztó Dallas, de az utolsó játékrészben ledolgozta hátrányát a Rockets. A Houston aztán a hosszabbításban már nem hagyott lehetőséget, és 153-149-re behúzta a mérkőzést. A találkozón kiemelkedő teljesítményt nyújtott a houstoniak sztárja, James Harden, aki 49 pontja mellett kilenc lepattanót szerzett és nyolc asszisztot is kiosztott, míg a dallasiak legjobbja Luka Doncic lett, aki tripla duplát jegyzett, hiszen 28 pontja mellé 13 lepattanót szerzett, valamint 10 asszisztot is kiosztott. A szlovén mellett kiemelkedőt nyújtott Kristaps Porzingis is, aki 39 pontja mellé 16 lepattanóval segítette csapatát.

A koronavírus-járvány előtti időszakban nagyszerűen játszó Milwaukee ott folytatta, ahol abbahagyta a szünet előtt. A Boston ellen parkettára lépő együttes már az első félidőben hatpontos előnyre tett szert, viszont a harmadik felvonásban fordítani tudott, és egypontos vezetést szerzett a Celtics. Végül az utolsó játékrészben összekapta magát a Bucks, és 119-112-re behúzta a találkozót.

Nem okozott gondot az Orlando számára a Brooklyn. A Nets igaz behúzta az első negyedet, de a második, illetve a harmadik játékrész elbukását követően 29 pontos hátrányból várhatta az utolsó 12 percet. Igaz a pályaválasztó nagyszerűen játszott a hátralévő percekben, de a bravúr nem sikerült, így 128-118-ra diadalmaskodott a Magic.

Könnyedén nyert a Phoenix a Washington ellen. Az esélyesebb Suns csak a harmadik negyedben adott egy kis esélyt a mérkőzés megnyerésére a pályaválasztó fővárosiaknak, de ez sem volt elég hozzá, hiszen 125-112-re a Phoenix nyert végül.

Szoros mérkőzésen nyert a San Antonio a Sacramento ellen. A Spurs igaz az első negyedet meghúzta, és 13 pontos előnyre tett szert, de ez a félidő végére elapadt, sőt a Kings egy ponttal meg is lógott. Ennek ellenére a Sacramento nem tudta megőrizni előnyét, hiszen a második félidőt elvesztette, így 129-120-ra a San Antonio diadalmaskodott.

Eredmények:

Brooklyn Nets–Orlando Magic 118-128
Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 140-135 – hosszabbítás után
Washington Wizards–Phoenix Suns 112-125
Milwaukee Bucks–Boston Cetics 119-112
San Antonio Spurs–Sacramento Kings 129-120
Dallas Mavericks–Houston Rockets 149-153 – hosszabbítás után

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57503/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: két fertőzött a Brooklyn Netsnél

2020.06.30. 10:05
Az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets két játékosának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Amerika

NBA: a Clippersben tér vissza a Chicago korábbi centere

2020.06.29. 12:30
Szezon végéig szóló szerződést kötött az NBA-ben szereplő Los Angeles Clippersszel Joakim Noah.

Csapatsportok

ACB Liga: döntőbe jutott Hanga Ádám és a Barcelona

2020.06.28. 19:00
A Barcelona 98-84-re legyőzte a San Pablo Burgost a spanyol bajnokság elődöntőjében és így Hanga Ádám csapata bejutott a fináléba.

Csapatsportok

Kosárlabda: az Alba Berlin nyerte a Bundesligát

2020.06.28. 17:20
Az Alba Berlin a döntő mindkét mérkőzésén győzött az MHP Riesen Ludwigsburg ellen és így megnyerte a német kosárlabda-bajnokságot.

Csapatsportok

Kosárlabda: bekerült a legjobbak közé Spanyolországban Hanga Ádám

2020.06.28. 12:35
Az edzők, valamint az újságírók által összeállított, az ACB Liga legjobbjai közül kikerülő csapat második ötösében kapott helyet a magyar légiós.

Amerika

NBA: az Utah Jazz és a New Orleans Pelicans mérkőzésével indul újra a szezon

2020.06.27. 10:25
Az Utah-New Orleans mérkőzés mellett a két Los Angeles-i együttes, a Clippers és a Lakers is összecsap a nyitó napon.

Csapatsportok

Kosárlabda: Grazban lesz a 3x3-as olimpiai selejtezőtorna

2020.06.24. 13:30
A FIBA döntésének értelmében Grazban rendezik meg a tokiói olimpia selejtezőtornáját 3x3-as kosárlabdában.

Amerika

NBA: Nikola Jokics is koronavírusos

2020.06.24. 10:05
Az NBA honlapja szerint Nikola Jokics a Denver Nuggets sztárjátékosa pozitív koronavírustesztet produkált. A szerb játékos néhány nappal ezelőtt Novak Djokoviccsal találkozott.

Csapatsportok

ACB Liga: továbbjutott a Barcelona, Hanga remekül osztogatott

2020.06.23. 22:20
Sorozatban negyedik mérkőzését is megnyerte a Barcelona és így továbbjutott a spanyol kosárlabdaliga elődöntőjébe. A Bilbao elleni sikerben az egy tucat gólpasszt kiosztó …

Csapatsportok

ACB Liga: Hanga a korábbi csapata ellen is remekelt

2020.06.22. 00:30
Hanga Ádám újabb nagyszerű teljesítményének köszönhetően a Barcelona 81-75-re győzött a Baskonia ellen a spanyol kosárlabdabajnokság mai játéknapjának rangadóján.