Tenisz: kitart az US Open megrendezése mellett az Egyesült Államok Teniszszövetsége

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A szövetség a koronavírus-járvány ellenére továbbra is kiáll az US Open szervezése mellett.

Fotó: Hosszabbitas

Egy hónappal a rajt előtt, pénteken közölték, hogy engedélyt adnak a New York-i torna megrendezésére, hiszen biztosak abban, hogy minden résztvevő biztonságát és egészségét garantálni tudják. Az Egyesült Államok Teniszszövetségének közleményéből továbbá az is kiderül, hogy a versenyt nézők nélkül bonyolítják majd le. A tornának otthont adó Flushing Meadows-i létesítményben ráadásul augusztus 22-től rendezik meg a Cincinnatiből áthelyezett férfi és női tenisztornát, ami így az US Open főpróbája lesz.

A magyar teniszezők közül Babos Tímea korábban azt mondta, hogy jelen körülmények között ő nem venne részt az US Openen, ugyanakkor Fucsovics Márton pénteken úgy nyilatkozott, hogyha megrendezik a tornát, akkor mindenképpen elindul rajta.

Címkék: Tenisz, US Open
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57506/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,US Open

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Juventus ellen a Bajnokok Ligájában

2020.11.04. 07:30
A fővárosi zöld-fehérek mellett a magyar férfi kézilabda-válogatott is pályára lép a szerdai napon, valamint a tavalyi RB Leipzig-Paris …

Külföldi foci

Közvetítések: pályán Szoboszlai Dominik és a Ferencváros női labdarúgó csapata

2020.11.03. 07:30
A Bajnokok Ligája-címvédőjét, a Bayern Münchent fogadja a Red Bull Salzburg, míg a Ferencváros a luxemburgi Racing FC Union ellen …

Magyar foci

Közvetítések: keretet hirdet Marco Rossi

2020.11.02. 07:30
Topligákat is láthatunk, de főszerepben Marco Rossi kerethirdetése a hét első napján.

Autó-motor

Közvetítések: tovább növelheti futamgyőzelmei számát Lewis Hamilton

2020.11.01. 07:30
A hét zárásaként többek között megtekinthetjük a Forma-1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjat, de láthatunk az öt topligából, valamint az NB I-ből is …

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …

Külföldi foci

Közvetítések: francia, német és spanyol bajnoki is a képernyőkön

2020.10.30. 07:30
Pályán az Olympique Marseille és a Schalke 04 is, de láthatunk magyar női focit és angol ifjúsági kupát is a pénteki napon.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben az Európa-liga és a Magyar Kupa

2020.10.29. 07:30
Csütörtökön folytatódnak a labdarúgó Magyar Kupa küzdelmei, este pedig a második számú európai kupasorozatból csemegézhetünk kedvünkre.

Külföldi foci

Közvetítések: pályán az Internazionale, a Liverpool és a Real Madrid is

2020.10.27. 07:30
A Real Madrid a Borussia Mönchengladbach otthonában javítana a Sahtar Donyeck elleni zakó után, míg a Liverpool az FC Midtjylland ellen folytatná jó …

Külföldi foci

Közvetítések: AC Milan-AS Roma rangadó a főszerepben a hét első napján

2020.10.26. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a viszonylag szegényes kínálat ellenére sem a hétfői napon.

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.