Labdarúgás: visszavonul a háromszoros német bajnok támadó, Sandro Wagner

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A legutóbb Kínában futballozó támadó a Bildnek adott interjújában erősítette meg, hogy visszavonul.

Fotó: Transfermarkt

Sandro Wagner múlt héten bontotta fel szerződését együttesével, és igaz több csapat is megkereste, de inkább a befejezés mellett döntött. A nyolcszoros válogatott labdarúgó elmondta, hogy hálás azért, hogy ilyen gyönyörű életet biztosított számára a labdarúgás, és örül, hogy sikerült minden célját és álmát elérnie.

Hihetetlenül hálás vagyok, hogy a labdarúgás ilyen gyönyörű élettel ajándékozott meg. Minden célomat és álmomat sikerült elérnem. Nagyon élveztem ezt a hosszú utazást, szeretnék köszönetet mondani az edzőimnek és a játékostársaimnak. Természetesen köszönöm a szurkolóknak is – mondta a Bildnek Sandro Wagner.

A 32 esztendős támadó korábban megfordult a Bayern Münchenben, a Herthában, a Hoffenheimben, a Duisburgban, a Werder Bremenben és a Darmstadban is, amely csapatoknál összesen 180 mérkőzésen 44 gólt szerzett. A bajorokkal háromszor nyert német bajnokságot, valamint kétszer Német Kupát.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57525/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga

További cikkek

Egyéni sportok

Közvetítések: döntő az Australian Openen, rangadó Olaszországban és Angliában

2021.02.21. 07:30
Novak Djokovics kilencedik, míg Danyiil Megvegyev első Grand Slam-tornagyőzelmét szerezheti meg Ausztráliában, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: dupla rangadó az NB I-ben, folytatódik a kézilabda Európa-liga

2021.02.20. 07:30
A Ferencvárosi TC a Budapest Honvédot, míg a MOL Fehérvár a Diósgyőrt fogadja az NB I 22. fordulójának szombati játéknapján, de a női …

Csapatsportok

Közvetítések: bebiztosíthatja Európa-bajnoki részvételét a magyar kosárlabda-válogatott

2021.02.19. 07:30
Ami Szlovénia ellen nem, az most Ausztria ellen sikerülhet a magyar férfi kosárlabda-válogatottnak, de láthatunk, …

Külföldi foci

Közvetítések: folytatódik az Európa-liga, Eb-selejtezőt játszik a kosárlabda-válogatott

2021.02.18. 07:30
Visszatér az Európa-liga, már az egyenes kieséses szakasszal, de szurkolhatunk a Mol-Pick Szegednek és a Tatabányának a …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: lépéselőnyben a Porto és a Dortmund - videó

2021.02.17. 23:15
A portugálok meglepték a Juventust, a Borussia első félidei remek játékának köszönhetően nehéz helyzetbe hozta a Sevillát.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódnak a BL-nyolcaddöntők, képernyőn a Telekom Veszprém

2021.02.17. 07:30
A magyar bajnok a Motor Zaporizzsját fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, de az estét ismét a futball uralja.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Mbappé a Barcelonát, a Lipcse saját magát végezte ki - videó

2021.02.16. 22:55
A Paris Saint-Germain fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát, miután otthonában semmisítette meg a Barcelonát. Orbán …

Külföldi foci

Közvetítések: folytatódik a Bajnokok Ligája, de láthatunk jégkorongot és kézilabdát is

2021.02.16. 07:30
Igazi rangadó érkezik a Puskás Arénában, hiszen az RB Leipzig a magyar fővárosban fogadja a Liverpoolt, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: izgalmas sporteseményekben gazdagon zárul a hétvége

2021.02.14. 07:30
Lesz külföldi és magyar labdarúgás is, szurkolhatunk a magyar kézilabda csapatoknak a nemzetközi kupákban, de lesz kerékpár, téli sport és autósport is.

Magyar foci

Közvettések: pályán a kiesés elől menekülő Budafok, rangadó Olaszországban

2021.02.13. 07:30
Számos izgalmas labdarúgó-mérkőzés és egyéb sportesemény vár ránk a szombati napon, csak győzzünk választani.