Labdarúgó NB II: a Pécs a Dorogot, a Haladás a Siófokot ütötte ki

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az NB II-be visszajutó pécsiek hazai környezetben arattak 4-0-ás győzelmet a Dorog ellen, míg a Szombathelyi Haladás a Siófok otthonában diadalmaskodott 5-1-re a nyitófordulóban.

Fotó: Bama.hu

Nagyszerűen kezdte az újonc Pécsi MFC a Dorogi FC elleni összecsapást, hiszen már a 12. percben előnybe került Rácz László találatával, amit aztán a 21. percben Óvári Zsolt büntetőből szerzett gólja követett. Bő nyolc perccel később aztán Geiger Norbert, míg a 32. percben Sági Milán tudott eredményes lenni. Ez a négy első félidőben szerzett találat aztán a végeredményt is jelentette, hiszen a dorogiak nem tudtak szépíteni.

Hasonlóan könnyű dolga volt a Szombathelyi Haladásnak Siófokon. A Balaton-partiak 22 perc alatt már háromgólos hátrányban voltak, ennek ellenére a félidő vége előtt szépíteni tudtak. A fordulás után aztán ahelyett, hogy a hazaiak visszajöttek volna a meccsbe, még további két gólt lőttek a vasiak, így 5-1-re diadalmaskodtak a szombathelyiek.

Szintén könnyedén nyert a Gyirmót a Csákvár ellen, amihez elengedhetetlen volt a hazaiaknál Heffler Norbert, aki mesterhármast rúgott. A Győri ETO-nak viszont nem volt ilyen szerencséje, hiszen Ajkán kapott ki 2-1-re a zöld-fehér együttes, akárcsak a Szeged hazai pályán a Békéscsaba ellen.

Az újoncok közül egyedül a Szentlőrincnek nem sikerült a pontszerzés, hiszen Szolnokon 1-0-ra kikapott a baranyai együttes.

Labdarúgó NB II, 1. forduló

Ajka–Győri ETO 2-1 (Nagy 57., Zsolnai 79., illetve Priskin 82.)
BFC Siófok–Szombathelyi Haladás 1-5 (Horváth 45+1., illetve Medgyes 15., 22., Tóth 20., Jancsó 78., Rácz 90+1.)
Gyirmót–Csákvár 3-0 (Heffler 7., 25., 54.)
Pécsi MFC–Dorog 4-0 (Rácz 12., Óvári – 11-esből 21., Geiger 29., Sági 32.)
Szeged–Békéscsaba 1-2 (Takács 90+4., illetve Lukács 58., Maris 84.)
Szolnok–Szentlőrinc 1-0 (Novák 42.)

korábban:

Debreceni VSC–Budaörs 1-0 (Szatmári 83.)
Soroksár–Debreceni EAC 1-0 (Pászka 86.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57530/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: Szerbia ellen javíthat a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.06. 07:30
A Horvátország elleni meglepetés vereséget követően Szerbia ellen lép pályára a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: gyorsan döntött a Barcelona, még élnek a Ferencváros El-reményei

2020.12.02. 23:05
Nem sokáig volt kérdéses, hogy magával viszi-e mindhárom pontot a katalán sztárcsapat a Ferencváros elleni BL-csoportmérkőzésről.

Külföldi foci

Közvetítések: Bajnokok Ligája-rangadóval indul az év utolsó hónapja

2020.12.01. 07:30
Az Atlético Madridhoz látogat a Bayern München, míg a Borussia Mönchengladbach az Interzionalét látja vendégül a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Olaszországban, ismét pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.29. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a hét utolsó napján sem: a Napoli az AS Romát fogadja, a Tottenham a Chelseahez látogat, …

Magyar foci

Közvetítések: jön az Örökrangadó, pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.28. 07:30
A foci szerelmesei nem fognak unatkozni a szombati napon, hiszen egész délután lesz miből válogatniuk, de láthatjuk a női …

Magyar foci

Válogatott: egy magyar-román jöhet?

2020.11.27. 12:40
A FIFA elkészítette a vb-selejtezők kalapbeosztását, mutatjuk mely válogatottakkal találkozhatunk.

Autó-motor

Közvetítések: Bahreinben tér vissza a Forma-1

2020.11.27. 07:30
A Török Nagydíj után Bahreinbe látogat a "száguldó cirkusz" mezőnye, ahova Lewis Hamilton már világbajnokként érkezik majd meg, de láthatunk többek között labdarúgást is a pénteki …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bajnokok Ligájában, pályán a Telekom Veszprém

2020.11.25. 07:30
Az Internazionale-Real Madrid a nap slágermérkőzése, azonban a labdarúgás mellett többek között kézilabda, jégkorong és sznúker közvetítést is …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a hajrában úszott el a ferencvárosi csoda

2020.11.24. 22:55
Szerhij Rebrov együttese vezetni tudott Torinóban, de végül alulmaradt. Sajnálhatjuk az egy pontot.