Portugál Kupa: tíz emberrel is nyerte a döntőt a Porto (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az FC Porto nyerte a Portugál Kupát, miután a döntő nagy részében tíz emberrel játszva is 2-1-re legyőzte a Benficát. 

A Benfica a huszonhetedik, a Porto a tizenhetedik kupagyőzelméért lépett pályára szombaton késő este Coimbrában. Bár a meccs első helyzetére nem kellett sokáig várni (négy perc után Odisseas Vlachodimos védte Manuel Corona helyzetét) az első félidő meglehetősen egysíkú játékot hozott. A 38. percben aztán megfogyatkoztak a bajnok portóiak, miután Luis Diaz megkapta a második sárgáját is (pedig nem érte el ellenfelét), nem sokkal később pedig Sergio Conceicao vezetőedzőt is elküldték a kispadtól reklamálás miatt. 

Fordulás után aztán megszerezte a vezetést a Porto: Vlachodimos alászaladt egy szabadrúgásnak, Chancel Mbemba pedig a hálóba fejelt. A kongói hátvéd az 59. percben ismét előrehúzódott egy pontrúgásnál és fejjel megint bevette a kaput. Ezt követően a Benfica hiába játszott emberelőnyben, teljesen összezuhant. A lisszaboniak ugyan Carlos Vinicius révén büntetőből szépítettek, de a Porto győzelméhez nem férhetett kétség. A "sárkányok" 2011 után nyerték meg ismét a kupát. 

Portugál Kupa, döntő

Benfica–Porto 1–2 (Carlos Vinícius 84. – tizenegyesből, ill. Mbemba 47., 59.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57520/pics/lead_800x600.jpeg
Külföldi labdarúgás,Benfica,FC Porto

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: Gulácsiék Szalaiékkal, Sallaiék a Stuttgarttal kezdenek

2020.08.07. 14:20
Elkészült a német labdarúgó első osztály következő szezonjának sorsolása, a címvédő Bayern München a Schalkét fogadja a nyitómeccsen.

Külföldi foci

Közvetítések: visszatér nyári álmából a Bajnokok Ligája

2020.08.07. 07:30
Dörzsölhetik a tenyerüket a topfutball rajongói, hosszú böjt után ismét képernyőn a legrangosabb európai kupáért folytatott csata.

Külföldi foci

Európa-liga: szoros mérkőzésen jutott tovább a Wolverhampton

2020.08.06. 22:55
Egy videóbíró segítségével érvénytelenített gólnak köszönhetően végül 1-0-ra diadalmaskodott az angol együttes az Olympiakosz ellen az Európa-liga …

Külföldi foci

Európa-liga: könnyedén jutott tovább a Sevilla és a Leverkusen – videó

2020.08.06. 20:55
Nem okozott gondot a Sevilla számára az AS Roma, miután a spanyol együttes 2-0-ás eredménnyel továbbjutott a legjobb nyolc közé az Európa-ligában.

Külföldi foci

Bundesliga: visszatér Németországba Max Kruse

2020.08.06. 19:45
A Union Berlinnél folytatja pályafutását a korábban a Werder Bremenben futballozó Max Kruse, jelentette be a klub hivatalos honlapja.

Külföldi foci

Nemzetközi kupák: semleges helyszíne lehet a selejtezőknek Magyarország

2020.08.06. 16:40
Az UEFA hivatalos közleményében mondott köszönetet négy országnak, köztük Magyarországnak is, miután felajánlották stadionjaikat a Bajnokok Ligája-, …

Külföldi foci

Serie A: marad az Internazionalénál Alexis Sánchez

2020.08.06. 15:45
A Manchester United szélsője hároméves szerződést írt alá a milánóiakkal, jelentette be a klub hivatalos honlapja.

Külföldi foci

Serie A: új tulajdonosa lett az AS Romának

2020.08.06. 14:55
A fővárosi együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy James Pallotta többségi tulajdonos eladta részvényeit Dan Friedkinnek.

Külföldi foci

Labdarúgás: női labdarúgó is játszhat férfiakkal Hollandiában

2020.08.06. 12:30
A negyedosztályú VV Foarut hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Ellen Fokkemát, miután a szövetség megadta az engedélyt arra, hogy női játékost …

Külföldi foci

MLS: a Portland jutott elsőként a rájátszás döntőjébe

2020.08.06. 10:50
Nem történt meglepetés a rájátszás első elődöntőjén, hiszen a Portland Timbers 2-1-re legyőzte a Philadelphia Uniont.