Kézilabda: eredményes szezonban reménykedik Klujber Katrin

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A Handball Planet szakportálon kiírt szavazáson a világ legjobb fiataljának választották a Ferencváros játékosát, Klujber Katrint. A kézilabdázót eddigi pályafutásáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Fotó: M4 Sport

Pályafutásod szülővárosodban, Dunújvárosban kezdted el. Milyen érzésekkel gondolsz vissza az itt eltöltött időszakra, valamint az EHF-kupa győzelemre?

Már Dunaújvárosban is minden napom a kézilabdáról szólt, a mindennapi edzésekről. Jó volt, hogy egyre több lehetőséget kaptam, és úgy éreztem, hogy aktív részese tudok lenni a sikereknek, többek között az EHF Kupa-győzelemnek is. Szerencsés vagyok, hogy sokáig a szülővárosomban, a családomhoz közel kézilabdázhattam.

A junior válogatottban már a 2017-es Európa-bajnokságon is letetted a névjegyed, hiszen negyven gólt szereztél és bekerültél a torna All-Star csapatba is, ugyanebben az évben pedig a felnőtt válogatottba is meghívót kaptál. Milyen érzés volt ilyen fiatalon bekerülni a felnőtt válogatott keretébe, illetve hogy élted meg a 2017-es junior Eb-t?

2017-ben Szlovéniában az Európa-bajnokságon csalódottak voltunk, hiszen jobb eredményt szerettünk volna elérni. Ezt az érzést nem szépítette meg az sem, hogy egyéni díjat nyertem. A felnőtt válogatottság nagy mérföldkő volt az életemben. Olyan játékosokkal játszhattam egy csapatban, akiket évek óta tiszteltem és szerettem.

Egy évvel később aztán a hazai rendezésű junior-világbajnokságon egészen az aranyéremig meneteltetek. Hogy gondolsz vissza két év távlatából a mérkőzésekre, illetve a döntőre és az azt követő ünneplésre?

A debreceni világbajnokság aranyérme életem egyik legnagyobb sportélménye volt. Minden tekintetben felejthetetlen, hiszen azt a sikert fiatalon és magyar közönség előtt érhetünk el.

Fotó: MTI

A második zöld-fehér színekben eltöltött szezonod igazán emlékezetesre sikerült, hiszen a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság. Hogy értékelnéd a szezonban nyújtott teljesítményed mind a BL-ben, mind az NB I-ben? Milyen érzés volt számodra az, amikor bejelentették, hogy felfüggesztik a bajnokságot? Mennyire hiányzott a kézilabda a kényszerszünet alatt, és hogyan tartottad magad formában az otthon töltött időszak alatt?

Hálás vagyok a sorsnak, hogy a Fradi család tagja lehetek. Azt hiszem a karrieremet tekintve jelenleg a lehető legjobb helyen vagyok. Próbáljuk a hosszú szünetet minél hamarabb elfelejteni és kizárólag a jövőre koncentrálni. A karantént rosszul viseltem, hiszen imádok játszani, nagyon szeretem a kézilabdát. Az egyetlen pozitívuma talán az volt, hogy sok időt tudtam a családommal tölteni. Sokat edzettem, először magamtól, aztán a kiadott program alapján. Remélem, szeptemberben rendben el tudjuk kezdeni a bajnokságot.

Nemsokára véget ér a nyár és kezdődhet is az új szezon. Mit vársz magadtól és a csapattól a 2020/21-es idényben? Szerinted bele fog szólni a járványhelyzet az új szezonba?

Kemény alapozás közepén vagyunk, de szerencsére már edzőmeccseket is játszunk. Mindenki nagyon bízik benne, hogy a bajnokság és a Bajnokok Ligája is normális, megszokott körülmények között mehet végig, és mindent úgy csinálunk ennek érdekében, ahogyan azt a szakemberek kérik tőlünk.

21 éves vagy, tulajdonképpen a pályafutásod elején jársz még. Hol látod magad öt év múlva? Mennyire szoktál előre tervezni?

Egy évvel rutinosabb lettem én is, illetve szerencsére érkezett még egy játékos a posztomra, akivel meg tudjuk osztani a feladatokat. Ebben a helyzetben nehéz lenne megmondani azt, hogy mi lesz öt év múlva, örülnék annak, ha egy év múlva arról tudnánk beszélni, hogy teljes és eredményes szezonon vagyunk túl.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57541/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Ferencváros

További cikkek

Csapatsportok

Kézilabda: lemondott Deli Rita az Alba Fehérvár vezetőedzője

2020.09.25. 11:20
Lemondott az Alba Fehérvár női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról Deli Rita, helyét eddigi másodedzője, Józsa Krisztián veszi át – számolt be róla a klub …

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: lesimázta a Zagreb elleni meccset a Veszprém

2020.09.24. 20:30
A Telekom Veszprém 37-25-re legyőzte a horvát PPD Zagreb csapatát csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Csapatsportok

Kézilabda BL: újabb mérkőzéseket halasztanak el a koronavírus miatt

2020.09.24. 14:50
A Krim Ljubjana-Esbjerg és a CSM Bukarest - Rosztov Don mérkőzéseket sem rendezik meg hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Magyar foci

Közvetítések: a továbbjutásért küzd a MOL Fehérvár, kiderül ki a legszuperebb Európában

2020.09.24. 07:30
A MOL Fehérvár hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a francia Reims ellen, míg az is eldől a mai napon, …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: három gólt lőtt idegenben, döntetlent játszott a Ferencváros

2020.09.23. 22:50
A Ferencváros kétgólos előnyről ugyan hátrányba került, de így is biztatónak mondható 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde …

Csapatsportok

Kézilabda BL: küzdött, de kikapott a Szeged a Kielcétől

2020.09.23. 20:45
Háromgólos vereséget szenvedett a MOL-Pick Szeged a Kielce ellen a kézilabda Bajnokok Ligájában.

Csapatsportok

Női kézilabda: már tíz koronavírusos esetet regisztráltak az FTC-nél

2020.09.23. 11:35
Két játékos és két stábtag is pozitív koronavírustesztet produkált a Ferencváros női kézilabdacsapatánál és így már tízre nőtt a fertőzöttek …

Magyar foci

Közvetítések: BL-selejtezőt játszik a Ferencváros, rangadó az angol ligakupában

2020.09.23. 07:30
A magyar bajnok BL-selejtezője mellett kézilabdarangadó, angol ligakupa-mérkőzések, sőt még baseball is szerepel a mai közvetítések …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: huszonöt év után juthat ismét főtáblára a Ferencváros

2020.09.22. 14:15
A magyar bajnok a norvég Molde ellen harcolhatja ki a Bajnokok Ligája csoportkörében való indulás jogát egy oda-visszavágós párharcban.

Csapatsportok

Kézilabda: egy meccsen dőlhet el a Balatonfüred El-selejtezője

2020.09.22. 13:20
A párharc első mérkőzését kedd este rendezték volna, ám a balatonfüredi klub egyik stábtagja megfertőződött koronavírussal, ezért elhalasztották a találkozót.