NBA: már biztosan a Lakers az első kiemelt Nyugaton

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Los Angeles Lakers nyolc ponttal legyőzte a Utah Jazzt az NBA legutóbbi játéknapján és így bebiztosította első helyét a Nyugatgi főcsoportban. 

Nem túl magas szintű, de kiegyenlített meccset vívott egymással a Miami és a Toronto. A Heat tizenhét pontos hátrányból is képes volt talpra állni, hogy az utolsó pillanatokig küzdjön a győzelemért, ám a siker végül a címvédőé lett. A torontóiak legjobbja Fred VanVleet lett 36 ponttal, de Pascal Siakam (22 pont) is kitett magáért. A Heat legtöbb pontját, huszonötöt Goran Dragic dobta, igaz a szlovén játékos az utolsó percben kihagyta az egyenlítésért eleresztett dobását. 

Nehéz dolga volt a Philadlephiának a San Antonioval szemben, a Sixers játékosai ráadásul az utolsó negyedben úgy játszottak, mintha a "védekezés" szót nem is ismernék. Végül hiába dobtak a texasiak 43 pontot az utolsó játékrészben és vezettek, Shake Milton triplájával az esélyesebb gárda fordítani tudott. A győztes csapat legjobbjai a 27 pontig jutó Joel Embiid és a 25 pontnál megálló Tobias Harris voltak, míg a Spursban DeMar DeRozan (30 pont) nyújtotta a legjobb teljesítményt. 

Hosszabbítás döntött az Oklahoma-Denver találkozón és némi meglepetésre a tartalékos coloradóiak felülkerekedtek az év edzőjének megválasztott Billy Donovan csapatán. Hiába produkált nagyszerű meccset Nikola Jokics (30 pont, 12 lepattanó, 10 gólpassz), valaki még őt is elhomályosította: Michael Porter Jr. a semmiből úgy dobott 37 pontot, hogy életében negyedszer volt kezdőcsapat tagja az NBA-ben és, hogy eddig 7,5-os átlaga volt. 

Nem hagyott esélyt az Indiana Pacers a Washingtonnak és Victor Oladipo nélkül is könnyedén verte biztos búcsúzó ellenfelét. A meccs legjobbja TJ Warren volt, aki 34 pontjával igazolta jó formáját, de a majdnem dupla-duplázó (17 pont, 9 gólpassz) és két blokkot is bemutató Myles Turner játékára sem lehetett panasz. 

Sorozatban harmadszor is veszített a Memphis Grizzlies, miután most a New Orleans ellen maradt alul. A Pelicans a meccs végén egy 12-6-os futással fordította a maga javára a mérkőzést és szakította meg kétmeccses vereségszériáját. Brandon Ingram 24, Zion Williamson 23 ponttal tűnt ki a győztes gárdából. 

Hiába Donovan Mitchell jó játéka (és 33 pontja) egy 2-19-es periódus megpecsételte a Utah Jazz sorsát a Los Angeles Lakers ellen. A kaliforniaiak 116-108-ra győztek és 2010 után ismét megnyerték a Nyugati főcsoportot az alapszakaszban. A Lakers legjobb pontszerzője a huszonnyolc dobásból 42 pontot elérő Anthony Davis volt, de  LeBron James (22 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz)  is alaposan kitett magáért. Ez volt a tizenkettedik olyan alkalom, hogy az aranysárga-lilák két sztárja összesen hatvan pont felett termel, a Lakers mindegyik ilyen meccsét megnyerte. 

Végeredmények:

New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 109–99
Philadelphia 76ers–San Antonio Spurs 132–130
Utah Jazz–Los Angeles Lakers 108–116
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 113–121 – hosszabbítás után
Washington Wizards–Indiana Pacers 100–111
Miami Heat–Toronto Raptors 103–107

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57551/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Kosárlabda: szerződést hosszabbítottak a Sopron Basket kulcsemberei

2020.09.28. 20:55
Fegyverneky Zsófia és Jelena Brooks szerződését is meghosszabbította a Sopron Basket női kosárlabdacsapata.

Amerika

NBA: a Miami Heat lesz a Los Angeles Lakers ellenfele a fináléban

2020.09.28. 08:20
Hiába jutott be a legutóbbi négy szezonban háromszor is a keleti konferencia döntőjébe a Boston Celtics, ezúttal sem játszhat nagydöntőt.

Amerika

NBA: 2010 után ismét döntős a Los Angeles Lakers

2020.09.27. 08:15
LeBron James domináns teljesítménnyel juttatta döntőbe a kaliforniai alakulatot, amely összességében ligarekordot jelentő 32. NBA-fináléjára készülhet.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Amerika

NBA: életben tartotta esélyeit a Boston Celtics

2020.09.26. 08:50
Magabiztos győzelemmel szépített összesítésben a Boston Celtics a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga elődöntőjében.

Amerika

NBA: egy győzelemre a nagydöntőtől a Lakers (videó)

2020.09.25. 09:25
A Los Angeles Lakers legyőzte a Denver Nuggets csapatát az NBA Nyugati főcsoportjának döntőjében, így 3-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.

Amerika

NBA: egy lépésre került a döntőtől a Miami Heat

2020.09.24. 11:25
Hárompontos győzelmével egy lépésre került a döntőtől a Miami Heat a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának elődöntőjében.

Amerika

NBA: szépített a Denver Nuggets (videó)

2020.09.23. 09:25
A Denver Nuggets 114-106-ra győzött a Los Angeles Lakers ellen és így szépített a Nyugati főcsoport döntőjében.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádámot rangos posztot kapott az Euroligában

2020.09.22. 16:10
A magyar férfi kosárlabda-válogatott klasszisát beválasztották az Euroliga játékos-szakszervezetének vezetőségébe.