NHL: már a legjobb nyolc között a Carolina

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Nagyon sima, 4-1-es győzelemmel búcsúztatta a rájátszástól a Carolina Hurricanes a New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongliga keddi játéknapján.

Fotó: Blueshirt Banter

Az első harmad igaz nem hozott gólt, de a másodikban a pályaválasztó Rangers már a 12. másodpercben előnybe került Chris Kreider találatának köszönhetően. Az előnyt azonban nem sokáig tudta megőrizni a New York-i együttes, hiszen 3:18-nál már Teuvo Teravainen egyenlített, így 1-1-es döntetlennél fordulhattak az utolsó 20 percre a felek. Végül a Rangers teljesen összeesett, és a Carolina további három gólt szerezve 4-1-re diadalmaskodott, és összesítésben 3-0-ás eredménnyel jutott a legjobb nyolc közé.

Hiába vezetett kétszer is, végül kikapott a Florida a New York Islanders ellen. A Panthers már az első harmadban előnybe került, majd miután a pályaválasztó egyenlített, a második játékrész nyolcadik percében ismét megszerezte a vezetést. Ennek ellenére a New York-i gárda nem adta fel, és még a második felvonásban megfordította a mérkőzés eredményét, majd az utolsó harmadban Jordan Eberle találatával 4-2-re diadalmaskodott, így már 2-0-ra vezet összesítésben az Islanders.

Nem okozott gondot a Nashvillenek az Arizona. A pályaválasztó Predators a harmadik harmad 14. percére már 4-0-ra vezetett, majd igaz az utolsó percben két gólt is kapott, de így is 4-2-re kikapott a Coyotes, így az állás összesítésben 1-1-re módosult. 

Lenullázta a Columbust a Toronto, amivel így összesítésben egyenlíteni tudott a kanadai csapat. Az első harmad igaz nem hozott gólt, de a másodikban kerek 16:00-nál Auston Matthews juttatta előnyhöz a Maple Leafst, amely találatot aztán további kettő követett az utolsó felvonásban, így 3-0-ra győzött a Toronto.

Hátrányból fordítva győzte le, és szerezte meg összesítésben a vezetést a Calgary a Winnipeg ellen. A mérkőzés egy gyors gólváltással kezdődött: 10:04-nél Nikolaj Ehlers juttatta előnyhöz a Jetst, a Flames viszont Elias Lindholm emberelőnyben szerzett góljával 10:22-nél már egyenlíteni tudott. A második harmad aztán már nem volt ilyen szoros, hiszen 4-2-re meglógott a Calgary, majd az utolsó felvonásban még további két találattal 6-2-re diadalmaskodott.

Szoros mérkőzést nyert meg a Vancouver a Minnesota ellen. A Canucksnak mindössze 24 másodperc kellett a vezetés megszerzéséhez, de 2:34-el az első harmad vége előtt még egyenlíteni tudott a Wild. A második felvonásban aztán úgy tűnt, hogy könnyű dolga lesz a Vancouvernek, hiszen két góllal elhúzott a pályaválasztó, majd a harmadik játékrész hetedik percében már 4-1 volt az állás, de Kevin Fiala duplájával 4-3-ra zárkózott a Minnesota kilenc másodperccel a találkozó vége előtt. Ez az idő viszont kevésnek bizonyult, így összesítésben egyenlíteni tudott a Canucks.

Eredmények:

New York Islanders–Florida Panthers 4-2 – összesítésben 2-0-ra vezet az Islanders
Nashville Predators–Arizona Coyotes 4-2 – összesítésben 1-1 az állás
Toronto Maple Leafs–Columbus Blue Jackets 3-0 – összesítésben 1-1 az állás
Winnipeg Jets–Calgary Flames 2-6 – összesítésben 2-1-re vezet a Flames
New York Rangers–Carolina Hurricanes 1-4 – összesítésben 3-0-ra győzött a Hurricanes
Vancouver Canucks–Minnesota Wild 4-3 – összesítésben 1-1 az állás

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57566/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Délelőtt, délután és este is szurkolhatunk magyaroknak

2020.09.29. 07:30
Szoríthatunk a balatonfüredi kéziseknek, Babos Tímeának, Balázs Attilának a Roland Garroson, és persze a Ferencvárosnak a BL-selejtezőben.

Amerika

NHL: a Tampa Bay nyerte a Stanleyt!

2020.09.29. 07:15
Andrei Vasilevskiy kapott gól nélkül hozta le a döntő hatodik meccsét, a Dallas így nem tudta kiharcolni a hetedik meccset.

Külföldi foci

Liverpool-Arsenal és Dzsudzsák Balázs visszatérése is képernyőn

2020.09.28. 07:30
A labdarúgó NB II listavezetője a Pécsi MFC-t fogadja, a Premier League bajnoka az Arsenallal néz farkasszemet, Marco Rossi kihirdeti keretét a bolgárok elleni …

Amerika

NHL: 78 éve nem fordított csapat 1-3-ról a Stanley-kupa döntőben

2020.09.27. 09:20
A Dallas Stars kétszeri hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Tampa Bay Lightning csapatát az NHL nagydöntő ötödik mérkőzésén és szépített összesítésben.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Amerika

NHL: már csak egy lépésre van a Stanley-kupa-győzelemtől a Tampa Bay

2020.09.26. 10:45
A Lightning kétgólos hátrányból felállva végül hosszabbítás után harmadszor is legyőzte a Dallast, így egy lépésre került az észak-amerikai profi …

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.

Csapatsportok

Jégkorong: Grazban kezdi az új szezont a Fehérvár

2020.09.24. 17:05
Új néven rajtol pénteken a Hydro Fehérvár AV19 részvételével az osztrák jégkorong-liga: az elmúlt években EBEL néven ismert sorozat ettől az idénytől ICE néven fut.

Amerika

NHL: magabiztos győzelemmel fordított összesítésben a Tampa Bay

2020.09.24. 09:30
Nagyszerű teljesítménnyel 5-2-re legyőzte a Dallas Starst a Tampa Bay Lightning az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának döntőjében.

Amerika

NHL: remek első harmad után egyenlített a Tampa Bay a döntőben (videó)

2020.09.22. 09:50
Két mérkőzés után döntetlenre áll a Stanley-kupáért folyó párharc, miután a Tampa Bay Lightning 3-2-re győzött a Dallas Stars ellen.