Serie A: a Juventus menesztette Maurizio Sarrit

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében búcsúzó Juventus hivatalosan bejelentette, hogy menesztette Maurizio Sarri vezetőedzőt.

Fotó: AP

A torinói klub tegnap 2-1-re legyőzte a Lyont a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ám mivel az első mérkőzésen 1-0-ra kikapott, így a szezon legnagyobb meglepetésére a francia csapat jutott tovább. A mérkőzést követően Mauruzio Sarri úgy nyilatkozott, hogy csapata jobban játszott és a klubvezetés egyetlen meccs alapján meghatározni a jövőjét. A tréner menesztésének pikantériáját az adja, hogy Fabio Paratici sportigazgató néhány hete kijelentette, hogy Sarri mindenképpen marad a csapat élén. Nem így történt. 

A 61 éves szakember hosszú éveken át volt a Napoli trénere, majd tavaly egy szezon után menesztették a Chelsea-től. A Juventust 52 mérkőzésen irányította, ezekből a csapat 34-et megnyert, 9-et elveszített, 9-szer pedig döntetlent játszott. Irányítása alatt a "zebrák" zsinórban kilencedik alkalommal nyerték meg a bajnokságot, valamint döntőt játszottak az Olasz Kupában. 

Sarri lehetséges utódjáról már tegnap este megkezdődtek a találgatások. A sajtóorgánumok szerint Mauricio Pochettino és Simone Inzaghi a két legesélyesebb a tréneri posztra. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57619/pics/lead_800x600.jpeg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája,Serie A,Juventus

További cikkek

Magyar foci

Bajnokok Ligája: 25 év után ismét főtáblás a Ferencváros!

2020.09.29. 22:50
A magyar bajnoknak egy gólnélküli döntetlen is elég volt a norvég Molde ellen ahhoz, hogy belépjen az álmok kapuján.

Csapatsportok

Délelőtt, délután és este is szurkolhatunk magyaroknak

2020.09.29. 07:30
Szoríthatunk a balatonfüredi kéziseknek, Babos Tímeának, Balázs Attilának a Roland Garroson, és persze a Ferencvárosnak a BL-selejtezőben.

Külföldi foci

Bundeslia: borult a bili Mainzban, kirúgták a vezetőedzőt

2020.09.28. 16:10
Rohamos tempóban hullanak a fejek a Bundesliga-csapatoknál, pedig még csak két forduló telt el az új idényből. A Schalke után a Mainz is edzőváltás mellett döntött.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a Ferencváros szeme előtt csak a főtábla lebeg

2020.09.28. 15:05
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros számára a keddi visszavágó sem lesz könnyebb, mint a Molde elleni párharc múlt heti első felvonása.

Külföldi foci

La Liga: túl fiatal a Barcelona üstököse a meccs legjobbja címhez

2020.09.28. 11:50
Azt hinné az ember, nem kor kérdése, hogy ki futballozik a legjobban a zöld gyepen, de bizony a dolgok nem mindig működnek ilyen egyszerűen.

Külföldi foci

La Liga: problémák elsöpörve, gálával indított a Barcelona - videó

2020.09.28. 07:45
Ronald Koeman nem is álmodhatott volna jobb bemutatkozásról a katalánok kispadján.

Külföldi foci

Liverpool-Arsenal és Dzsudzsák Balázs visszatérése is képernyőn

2020.09.28. 07:30
A labdarúgó NB II listavezetője a Pécsi MFC-t fogadja, a Premier League bajnoka az Arsenallal néz farkasszemet, Marco Rossi kihirdeti keretét a bolgárok elleni …

Külföldi foci

Premier League: történelmet írt a Leicester, kiütötte a Manchester City-t

2020.09.27. 19:25
Jamie Vardy vezetésével 5-2-es győzelmet aratott a Leicester City a manchester City otthonában a Premier League 3. fordulójában.

Külföldi foci

La Liga: Suárez 20 percet kapott az Atléticóban, így is duplázott

2020.09.27. 18:20
Remekül mutatkozott be új klubcsapatában a Barcelonánál kegyvesztetté váló uruguayi gólvágó, az Atlético egy hatost gurított a Granadának.

Külföldi foci

Bundesliga: a Hoffenheim mutatta fel a STOP-táblát a Super Bayernnek

2020.09.27. 17:25
A sinsheimi alakulat remek futballal győzte le a friss Európai Szuperkupa-győztes bajorokat a Bundesliga 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.