Serie A: Andrea Pirlo a Juventus új vezetőedzője

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Pirlo alig tíz nappal ezelőtt foglalta el helyét a Juventus második csapatának kispadján, így mindössze tíz nap után máris előléptették, hiszen szombat este kinevezték a torinói gárda új vezetőedzőjének.

Pénteken a klub még Maurizio Sarri irányításával készült a Lyon ellen BL-nyolcaddöntő visszavágójára, ahol Christiano Ronaldo duplájának dacára kiestek a Lyon ellen.

Szombaton kora délután aztán a Juventus kirúgta Sarrit, de alig néhány órával később, estére már ki is nevezték az utódját, a vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező, ám játékosként gyakorlatilag minden elképzelhető címet begyűjtő Andrea Pirlót.

Az olasz lapok szerint Andrea Agnelli, a Juventus elnökének feltett szándéka, hogy Pirlo olyasféle szerepet töltsön be mint Zinediné Zidane a Real Madridnál. Apró különbség, hogy edzőként Zidane-nak volt két év tapasztalata a második csapatnál vezetőedzőként, mielőtt a Real kispadját elfoglalta volna.

Sajtóhírek szerint Sarri helyére Mauricio Pochettino volt az első számú kiszemelt, ám havi egymillió euró fizetési igényét kissé sokallták a torinóiak. 

Arról egyelőre nincs információ, hogy Pirlo milyen hosszú időre szóló szerződést írt alá a Juventusnál, ahol játékosként 2011–15 között szerepelt, s nyert további négy bajnoki címet, egy Olasz Kupát és két olasz Szuperkupát.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57624/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Juventus

További cikkek

Csapatsportok

Délelőtt, délután és este is szurkolhatunk magyaroknak

2020.09.29. 07:30
Szoríthatunk a balatonfüredi kéziseknek, Babos Tímeának, Balázs Attilának a Roland Garroson, és persze a Ferencvárosnak a BL-selejtezőben.

Külföldi foci

Bundeslia: borult a bili Mainzban, kirúgták a vezetőedzőt

2020.09.28. 16:10
Rohamos tempóban hullanak a fejek a Bundesliga-csapatoknál, pedig még csak két forduló telt el az új idényből. A Schalke után a Mainz is edzőváltás mellett döntött.

Külföldi foci

La Liga: túl fiatal a Barcelona üstököse a meccs legjobbja címhez

2020.09.28. 11:50
Azt hinné az ember, nem kor kérdése, hogy ki futballozik a legjobban a zöld gyepen, de bizony a dolgok nem mindig működnek ilyen egyszerűen.

Külföldi foci

La Liga: problémák elsöpörve, gálával indított a Barcelona - videó

2020.09.28. 07:45
Ronald Koeman nem is álmodhatott volna jobb bemutatkozásról a katalánok kispadján.

Külföldi foci

Liverpool-Arsenal és Dzsudzsák Balázs visszatérése is képernyőn

2020.09.28. 07:30
A labdarúgó NB II listavezetője a Pécsi MFC-t fogadja, a Premier League bajnoka az Arsenallal néz farkasszemet, Marco Rossi kihirdeti keretét a bolgárok elleni …

Külföldi foci

Premier League: történelmet írt a Leicester, kiütötte a Manchester City-t

2020.09.27. 19:25
Jamie Vardy vezetésével 5-2-es győzelmet aratott a Leicester City a manchester City otthonában a Premier League 3. fordulójában.

Külföldi foci

La Liga: Suárez 20 percet kapott az Atléticóban, így is duplázott

2020.09.27. 18:20
Remekül mutatkozott be új klubcsapatában a Barcelonánál kegyvesztetté váló uruguayi gólvágó, az Atlético egy hatost gurított a Granadának.

Külföldi foci

Bundesliga: a Hoffenheim mutatta fel a STOP-táblát a Super Bayernnek

2020.09.27. 17:25
A sinsheimi alakulat remek futballal győzte le a friss Európai Szuperkupa-győztes bajorokat a Bundesliga 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Külföldi foci

La Liga: a vártnál nehezebben gyűrte le a Betist a Real Madrid (videó)

2020.09.27. 05:00
A Real Madrid 3-2-re győzött a Real Betis otthonában a spanyol bajnokság második fordulójában.