Bajnokok Ligája: selejtező az Újpest stadionjában

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A szlovén NK Celje az ír Dundalk ellen a Szusza Ferenc Stadionban játssza le Bajnokok Ligája-selejtezőjét.

A koronavírus-járvány miatt az ír klub játékosainak és a stábtagoknak is karanténba kellett volna vonulniuk, ha az eredeti helyszínen, Celjében rendeznék a találkozót. Az UEFA besorolása szerint viszont Magyarország a zöld zónába tartozik, így választotta a mérkőzés helyszínéül Budapestet a Celje.

Múlt héten történt, hogy néhány ország felajánlotta segítségét - bizonyos stadionjait, illetve utazási folyosót. Ezek pedig Magyarország, Lengyelország, Görögország és Ciprus voltak– derült ki az UEFA múlt csütörtöki beszámolójából. Mert a jelenlegi helyzetben előfordulhat, hogy a járványveszély miatti utazási korlátozások meghiúsítják egyes mérkőzések megrendezését az eredeti helyszíneken, semleges pályákra kényszerítve a csapatokat.

A továbbjutásról döntő egy mérkőzés augusztus 19-én szerdán, 19 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. A győztes a második selejtezőkörbe jut, a vesztes az Európa-ligában folytathatja.

Az irishtimes.com beszámolója szerint az UEFA ráadásul pénzügyi támogatást nyújt a Dundalknak, hogy beszálljon az utazási költségbe.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57647/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Magyar foci

Bajnokok Ligája: 25 év után ismét főtáblás a Ferencváros!

2020.09.29. 22:50
A magyar bajnoknak egy gólnélküli döntetlen is elég volt a norvég Molde ellen ahhoz, hogy belépjen az álmok kapuján.

Csapatsportok

Délelőtt, délután és este is szurkolhatunk magyaroknak

2020.09.29. 07:30
Szoríthatunk a balatonfüredi kéziseknek, Babos Tímeának, Balázs Attilának a Roland Garroson, és persze a Ferencvárosnak a BL-selejtezőben.

Külföldi foci

Bundeslia: borult a bili Mainzban, kirúgták a vezetőedzőt

2020.09.28. 16:10
Rohamos tempóban hullanak a fejek a Bundesliga-csapatoknál, pedig még csak két forduló telt el az új idényből. A Schalke után a Mainz is edzőváltás mellett döntött.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a Ferencváros szeme előtt csak a főtábla lebeg

2020.09.28. 15:05
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros számára a keddi visszavágó sem lesz könnyebb, mint a Molde elleni párharc múlt heti első felvonása.

Külföldi foci

La Liga: túl fiatal a Barcelona üstököse a meccs legjobbja címhez

2020.09.28. 11:50
Azt hinné az ember, nem kor kérdése, hogy ki futballozik a legjobban a zöld gyepen, de bizony a dolgok nem mindig működnek ilyen egyszerűen.

Külföldi foci

La Liga: problémák elsöpörve, gálával indított a Barcelona - videó

2020.09.28. 07:45
Ronald Koeman nem is álmodhatott volna jobb bemutatkozásról a katalánok kispadján.

Külföldi foci

Liverpool-Arsenal és Dzsudzsák Balázs visszatérése is képernyőn

2020.09.28. 07:30
A labdarúgó NB II listavezetője a Pécsi MFC-t fogadja, a Premier League bajnoka az Arsenallal néz farkasszemet, Marco Rossi kihirdeti keretét a bolgárok elleni …

Külföldi foci

Premier League: történelmet írt a Leicester, kiütötte a Manchester City-t

2020.09.27. 19:25
Jamie Vardy vezetésével 5-2-es győzelmet aratott a Leicester City a manchester City otthonában a Premier League 3. fordulójában.

Külföldi foci

La Liga: Suárez 20 percet kapott az Atléticóban, így is duplázott

2020.09.27. 18:20
Remekül mutatkozott be új klubcsapatában a Barcelonánál kegyvesztetté váló uruguayi gólvágó, az Atlético egy hatost gurított a Granadának.

Külföldi foci

Bundesliga: a Hoffenheim mutatta fel a STOP-táblát a Super Bayernnek

2020.09.27. 17:25
A sinsheimi alakulat remek futballal győzte le a friss Európai Szuperkupa-győztes bajorokat a Bundesliga 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.