NBA: ismét kikapott a Bucks, az utolsó pillanatokban nyert a Lakers

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az utolsó pillanatokban egy triplával 124-121-re győzte le a Los Angeles Lakers a Denver Nuggets-ot az észak-amerikai profi kosárlabdaliga hétfői játéknapján.

Fotó: Raptors HQ

Szoros mérkőzésen aratott győzelmet a Lakers a Nuggets ellen. A Los Angeles-i csapat igaz már az első negyedben hatpontos előnyre tett szert, de a második és a harmadik felvonásban visszajött a mérkőzésbe, és egyenlített a Denver. Végül az utolsó másodpercekig kiélezett csatában a Lakers egy hárompontosnak köszönhetően diadalmaskodott 124-121-re. A találkozó érdekessége, hogy hét év után először fordult az elő, hogy hárman is legalább 25 pontot szerezzenek a Lakersből egy mérkőzésen: LeBron James 29 pontja mellett egy lepattanót és 12 asszisztot, Anthony Davis 27/6/5, míg Kyle Kuzma 25/6/3-as eredményt jegyzett.

Tovább folytatódik a Milwaukee vesszőfutása, miután 114-106-ra ismét kikapott az együttes a Torontótól. A Bucks az első két negyedet nagyon simán, 14 ponttal elvesztette, majd hiába kapta össze magát a csapat csak szépíteni tudott a mérkőzés utolsó két játékrészében. A Raptors győzelmében nagy szerepet játszott Chris Boucher, aki 25 ponttal segítette csapatát a sikerhez.

Nem okozott gondot az Oklahoma City a Phoenixnek. A Suns az első negyedben kicsit az öltözőben maradt, hiszen 14 pontos hátrányba került, de aztán a második negyedben 42 pontot dobva olyannyira összekapta magát, hogy 60-60-nál egyenlíteni tudott, majd a nagyszünetre már 65-64-es Phoenix vezetésnél vonulhattak a felek. A visszatérés óta ihletett formában játszó gárda aztán megállíthatatlan volt a második félidőben: először 33 pontja mellett csak 17-et, majd az utolsó 12 percben csak 20-at engedett ellenfelének, így 128-101-re diadalmaskodott. A mérkőzés egyik legjobbja pályaválasztó oldalról Devin Booker lett, aki 35 ponttal segített csapatát.

Húszpontos hátrányból felállva aratott sima győzelmet a Dallas az Utah ellen. A Jazz az első félidőben nagyszerű játékkal 16 pontos előnyre tett szert, de ebből a harmadik negyedben négy pontot sikerült ledolgoznia a Mavericksnek. A hátrányban játszó együttes aztán az utolsó felvonásban csak 14 pontot engedett a Jazznek, 34 szerzett pontjával pedig fordítani tudott és 122-114-re diadalmaskodott. Ehhez természetesen az is kellett, hogy Tony Hardaway 27 pontot szerezzen.

Két vesztes mérkőzés után tért vissza ismét a győzelem útjára a Miami az Indiana ellen. A viszonylag kevés pontot hozó első játékrész még szorosan alakult, hiszen a nagyszünetre 48-48-as döntetlennél vonulhattak a felek, de a harmadik negyedet nagyon megnyomta a Heat, aminek köszönhetően 14 pontos előnyre tett szert a pályaválasztó. A Pacers aztán az utolsó felvonásban nem, hogy szépíteni tudott volna, hanem ismét nyolc ponttal kikapott, így végül 114-92-re diadalmaskodott a Miami.

Eredmények:

Phoenix Suns–Oklahoma City Thunder 128-101
Utah Jazz–Dallas Mavericks 114-122
Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 106-114
Miami Heat–Indiana Pacers 114-92
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 124-121

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57662/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: szoros mérkőzésen győzött a Los Angeles Lakers

2020.09.21. 09:50
A mérkőzés egyértelmű esélyesének számtó Los Angeles-iek kétpontos győzelmet arattak a Denver Nuggets ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásnak elődöntőjében.

Amerika

NBA: sima győzelemmel szépített a Keleti főcsoport döntőjében a Boston

2020.09.20. 09:35
A Celtics három negyedet megnyerve 117-106-ra legyőzte a Miami Heatet, így 2-1-re zárkózott összesítésben az észak-amerikai profi kosárlabdaliga …

Amerika

NBA: magabiztos győzelemmel nyitotta a főcsoport döntőt a Lakers

2020.09.19. 08:40
A Los Angeles-i együttes a második és a harmadik negyedben tett szert nagy előnyre, így magabiztosan nyert a Denver Nuggets ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga …

Amerika

NBA: nagy hátrányból jött vissza és tovább növelte előnyét a Miami (videó)

2020.09.18. 09:45
A Miami Heat 106-101-re verte a Boston Celticset a Kelefi főcsoport döntőjének hatodik mérkőzésén és így már 2-0-ra vezet a párharcban.

Külföldi foci

Közvetítések: rajtol a Bundesliga, felbőgnek a motorok Riminiben

2020.09.18. 07:30
A mai közvetítések listájából a strandröplabda-Eb, a Bundesliga-idény nyitómeccse és a Tour de France aktuális szakasza mellett a MotoGP edzései emelkednek ki.

Amerika

NBA: LeBron James újabb rekordot döntött meg

2020.09.17. 10:45
A Los Angeles Lakers sztárja pályafutása során tizenhatodik alkalommal került be az idény legjobb csapatába.

Külföldi foci

A Vidi máltai, a Honvéd svéd csapat ellen villanthat az El-ben

2020.09.17. 07:30
Csütörtökön folytatódik a nagyüzem az Európa-liga selejtezőjében, de képernyőre kerül némi tenisz, kézilabda, NBA és NFL is.

Amerika

NBA: a Denver megint megcsinálta, kétmérkőzéses hátrányból fordítva jutott tovább

2020.09.16. 09:20
A Denver Nuggets sorozatban harmadjára nyert kedden a Los Angeles Clippers ellen.

Amerika

NBA: hetedik meccsre mentette a Clippers elleni párharcát a Denver (videó)

2020.09.14. 08:30
A Denver Nuggets 111-98-ra legyőzte a Los Angeles Clipperst a Nyugati főcsoport elődöntőjének hatodik mérkőzésén és így egyenlített a párharcban.

Amerika

NBA: magabiztos győzelemmel főcsoport döntős a Los Angeles Lakers

2020.09.13. 09:40
Simán lezárta a Houston elleni párharcot a Los Angeles-i együttes, amely 4-1-es összesítéssel jutott be a Nyugati főcsoport döntőjébe az észak-amerikai profi …