Finndingi Eb: Berecz Zsombor Európa-bajnok!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Berecz Zsombor aranyérmet szerzett a lengyelországi Gdyniában rendezett vitorlázó finndingi Európa-bajnokságon. 

Kép forrása: hajozas.hu

A 2018-ban világbajnokságot nyerő Berecz Zsombor a tegnapi, utolsó előtti napon állt a verseny élére. A vasárnapi első futamon nyolcadik lett, majd az utolsó futamot a 24. helyen zárta. Utóbbi volt a leggyengébb eredménye és így nem vették figyelembe a végelszámolásnál és így Berecz 53 helyezési ponttal az élen végzett. 

A magyar vitorlázó folyamatosan a legjobb tíz között végzett, így az utolsó futamnak már igazából semmi tétje nem volt számára. Legnagyobb vetélytársai, az angol Giles Scott és a spanyol Alejandro Muscat sokat hibáztak a hajrában és így jött össze a vártnál könnyebben a kontinensbajnoki cím. Végül Scott lett a második, a spanyol Joan Cardona Méndez pedig az U23-as korosztály megnyerése mellett a felnőtteknél bronzérmes lett. Berecznek ez a harmadik Európa-bajnoki érme, 2016-ban és 2019-ben egyaránt a második helyen végzett. 

"Nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit érzek. Elképesztően nehéz verseny volt, nagyon koncentráltan kellett vitorlázni az összes futamban. Kicsit olyan volt, mint amikor Agárdon versenyzünk. Hatalmas hullámok és forgolódó szél. Körülbelül hatvanévesnek érzem magam, annyira elfáradtam. Fizikailag is rendkívül megterhelő versenyen vagyok túl" - idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Berecz Zsombort.

A verseny másik magyar résztvevője Németh Domonkos a 31. helyen végzett és így negyedik lett az U23-asok között. A magyar szövetség beszámolója szerint 27 nemzet hetven vitorlázója indult az osztály nyílt, a tengerentúli versenyzők számára is nyitott kontinensviadalán.

Címkék: Vitorlázás, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58117/pics/lead_800x600.jpg
Vitorlázás,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Újabb legendás magyar sportolók kerültek be a halhatatlanok közé

2020.09.30. 13:45
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete a mai közgyűlésén Schmitt Pált, Jónyer Istvánt és Kőbán Ritát választotta be a tagjai közé.

Egyéni sportok

Kajak-kenu vk: 15 éremmel zártak a magyarok

2020.09.27. 17:45
A leghosszabb távon, 5000 méteren a kenus Adolf Balázs és a kajakos Bodonyi Dóra révén két győzelmet arattak a hazai versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupán.

Egyéni sportok

Kajak-kenu vk: taroltak a magyar vegyespárosok

2020.09.27. 15:45
A szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi, kora délutáni versenyszámaiban is örülhettünk magyar érmeknek.

Egyéni sportok

Súlyemelés: hullanak ki a csontvázak a szekrényből az IWF-nél

2020.09.27. 12:05
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség jelentése szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél 130 doppingmintát nemes egyszerűséggel nem vizsgáltak meg.

Egyéni sportok

Finndingi Eb: Berecz Zsombor vezet az utolsó nap előtt!

2020.09.05. 20:55
Berecz Zsombor nyolc futam után az élen áll a finndingi Európa-bajnokságon a lengyelországi Gdyniában.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Egyéni sportok

Atlétika: babát vár Márton Anita

2020.08.13. 15:10
A kiváló dobóatléta és férje jövő februárra várják első gyermeküket.

Egyéni sportok

Atlétika: elhunyt Kulcsár Gergely háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító

2020.08.12. 19:10
A Magyar Atlétikai Szövetség tájékoztatása szerint 86 éves korában elhunyt Kulcsár Gergely, háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: elhunyt a kétszeres olimpiai bronzérmes Kassai-Farkas András

2020.08.12. 15:25
A Magyar Olimpiai Bizottság közleménye szerint hétfőn, 85 éves korában elhunyt Kassai-Farkas András, aki Farkas Imre néven szerzett bronzérmet 1956-ban …

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …