Labdarúgás: háromgólos előnyt adott le az U21-es válogatott

Dorogi László
Dorogi László

Továbbra sincs meg az első sikere Gera Zoltánnak az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjeként, miután a nemzeti csapat 3-0-s előnyről 3-3-as döntetlent játszott a szlovénokkal.

Fotó: Twitter/MLSZ

A két csapat az eredeti tervek szerint márciusban találkozott volna felkészülési mérkőzésen, ám a koronavírus miatt az összetartás és a mérkőzés is elmaradt, így közel kilenc hónapos kihagyás után léphetett ismét pályára az U21-es csapat.

Gera Zoltán az alapemberek közül ezúttal nem számíthatott a felnőtt válogatotthoz behívott Szalai Attilára, Schäfer Andrásra és Szőke Adriánra sem. Ezzel együtt remekül kezdte a mérkőzést a magyar csapat, Bíró Bence harcolt ki tizenegyest az első negyed órán belül, majd magabiztosan értékesítette is azt. Néhány perccel később Mezei Szabolcs lövése a keresztlécen csattant, de még az első játékrészben sikerült megduplázni a magyar előnyt: Palincsár Martin beadását újfent Bíró juttatta a kapuba.

A szünet után az MTK csatára megszerezte harmadik, mesterhármast érő gólját is és úgy tűnt, könnyedén abszolválva a magyar válogatott a felkészülési mérkőzést, azonban a hajrára teljesen kiengedett Gera Zoltán együttese.

A szlovénok tíz perc leforgása alatt, tulajdonképpen a semmiből tüntették el hátrányukat, Zan Medved tizenegyesből, Tomi Horvat átlövésből, Aljosa Matko ziccerből mattolta a magyar védelmet. Bár az utolsó öt percre emberelőnybe került a magyar válogatott Medved kiállításának köszönhetően, újabb gólt már nem sikerült szereznie, így továbbra sem nyert még mérkőzést Gera Zoltán vezetésével.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország-Szlovénia 3-3 (2-0)
Magyarország: Demjén Patrik - Hinora Kristóf, Balogh Botond, Nagy Zsombor, Gergényi Bence - Hidi M Sándor - Szánthó Regő (Németh Anrdás, 78.), Mezei Szabolcs, Palincsár Martin (Kiss Bence, 81.), Schön Szabolcs - Bíró Bence

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58139/pics/lead_800x600.png
Magyar labdarúgás,MLSZ,válogatott,Utánpótlás

További cikkek

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a végén jött a magyar gól, simán győzött a Juventus (videó)

2020.11.04. 22:55
Nagyon sima, 4-1-es győzelmet aratott a magyar fővárosban a torinói együttes a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a szerdai mérkőzések góljai – élő eredménykövetés

2020.11.04. 20:55
Ismét pályán a Ferencváros, ezúttal a Juventus ellen, míg az RB Leipzig a PSG-vel játszik rangadót a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Juventus ellen a Bajnokok Ligájában

2020.11.04. 07:30
A fővárosi zöld-fehérek mellett a magyar férfi kézilabda-válogatott is pályára lép a szerdai napon, valamint a tavalyi RB Leipzig-Paris …

Magyar foci

Válogatott: ezzel a kerettel megyünk neki Izlandnak

2020.11.02. 15:25
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, valamint a szerbek és a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretét.

Magyar foci

Közvetítések: keretet hirdet Marco Rossi

2020.11.02. 07:30
Topligákat is láthatunk, de főszerepben Marco Rossi kerethirdetése a hét első napján.

Autó-motor

Közvetítések: tovább növelheti futamgyőzelmei számát Lewis Hamilton

2020.11.01. 07:30
A hét zárásaként többek között megtekinthetjük a Forma-1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjat, de láthatunk az öt topligából, valamint az NB I-ből is …

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …

Külföldi foci

Közvetítések: francia, német és spanyol bajnoki is a képernyőkön

2020.10.30. 07:30
Pályán az Olympique Marseille és a Schalke 04 is, de láthatunk magyar női focit és angol ifjúsági kupát is a pénteki napon.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben az Európa-liga és a Magyar Kupa

2020.10.29. 07:30
Csütörtökön folytatódnak a labdarúgó Magyar Kupa küzdelmei, este pedig a második számú európai kupasorozatból csemegézhetünk kedvünkre.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, folytatódik a Magyar Kupa

2020.10.28. 07:30
A zöld-fehérek hazai környezetben fogadják a Dinamo Kijevet a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, a MOL …