Forma-1: Sebastian Vettel az Aston Martin csapatánál folytatja

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Alig néhány órával Sergio Perez távozása után meg is érkezett az újabb hivatalos bejelentés: a Ferraritól távozó négyszeres F1-es világbajnok érkezik a jövőre már Aston Martinná alakuló Racing Pointhoz.

Néhány órája, szerda este jelentette be Sergio Perez, hogy távozik a Racing Point istállótól, amiből már sejteni lehetett, hogy Vettel érkezik és hamarosan be is jelentik. Nem is kellett csalódnunk. 

A négyszeres bajnok németet már azok után hírbe hozták a Racing Pointtal, amikor májusban kiderült, hogy el kell hagynia a nagy múltú maranellói csapatot. Az Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll azonnal le szerette volna igazolni a németet, aki minden tekintetben nagy segítségére lehet a csapatnak már rögtön az új, gyári hátterű korszak kezdetén.

Mivel Lance Stroll helye eléggé biztosított volt az alakulatnál, ez azt jelentette, hogy Sergio Pereznek már nem maradt hely, hiába tölti már a hetedik szezonját a silverstone-i csapatnál.

A csapat a közleményében azt írta, hogy Vettel érkezése egyértelmű jele annak, hogy az Aston Martin mennyire komolyan gondolja azt, hogy meghatározó tényező legyen a motorsportban. Otmar Szafnauer csapatfőnök elmondta, hogy bajnoki mentalitást hoz nekik a német, ami illik az Aston Martin ambícióihoz.

"Szombat és vasárnap délután Sebastian a világ egyik legjobbja és nem tudok jobb pilótáról, aki segíthetne nekünk az új korszakunk kezdetén. Jelentős szerepet fog játszani abban, hogy a csapat a következő szintre léphessen"

- mondta Szafnauer.

"Örülök, hogy végre megoszthatom veletek ezt az izgalmas hírt a jövőmmel kapcsolatban. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy azt mondhatom, hogy az Aston Martin pilótája leszek 2021-ben. Ez egy új kaland számomra egy legendás autógyártóval. Lenyűgöztek a csapat idei eredményei és hiszem, hogy a jövő még fényesebb lesz. Lawrence Stroll energiája és elkötelezettsége a sport felé inspiráló és hiszem, hogy valami különlegeset építhetünk fel együtt. Még mindig nagyon szeretem a Formula-1-et és az egyetlen motivációm, hogy a mezőny elején versenyezhessek - ezt az Aston Martinnal megtenni kiváltság lesz"

- nyilatkozta Vettel.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58181/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Sebastian Vettel,Racing Point

További cikkek

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

2023.03.19. 20:20
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max …

Autó-motor

Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:20
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

Autó-motor

Forma-1: Niki Laudáról nevezte el a gyárhoz vezető utcát a Mercedes

2022.11.30. 14:25
A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Autó-motor

Forma-1: távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto

2022.11.29. 10:05
Távozik a Forma-1-es világbajnoki sorozatban idén másodikként záró Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto.

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

2022.10.23. 23:05
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is …