Női kézilabda BL: Görbicz Anita mentett pontot a Győrnek Moszkvában

Dorogi László
Dorogi László

A címvédő Győri Audi ETO KC 27-27-es döntetlent játszott az orosz CSZKA Moszkva otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

Fotó: EHF

Sötétben tapogatózhatott előzetesen a győri stáb a Bajnokok Ligája rajtja előtt, ugyanis Danyi Gábor együttese elsőként a tavaly alapított CSZKA Moszkvával nézett farkasszemet az első számú európai kupasorozat csoportkörében. Azt persze lehetett tudni, hogy az oroszok jó erőkből állnak, nem véletlenül lettek azonnal a hazai pontvadászatban ezüstérmesek a Rosztov mögött.

A győriek a koronavírus-járvány miatti nemzetközi közlekedési nehézségek következtében szinte az egész pénteki napjukat utazással töltötték, ezért délután egyáltalán nem tudtak edzeni, és csak a meccs napjának délelőttjén gyakorolhattak a találkozó helyszínén. A vendégek keretéből két szélső, Faluvégi Dorottya és Puhalák Szidónia sérülés, illetve betegség miatt hiányzott, az immár másodedzőként is tevékenykedő Görbicz Anita viszont ismét pályára lépett.

Tapasztalt játékosai vezérletével higgadtan és pontosan kezdett a moszkvai együttes (6-4), a győriek teljesítményén pedig eleinte látszottak az előző nap megpróbáltatásai, az első félidő közepén azonban már a magyar csapat állt jobban két góllal (8-10). A hazaiak kimondottan gyorsan kézilabdáztak, és a győrieknél kevesebbet hibáztak, míg az ETO középen erőltette a támadásait a rendkívül küzdelmes első felvonásban, amelynek végén döntetlen volt az állás. Ki kell emelni a két kapus, Anna Sedoykina és Amandine Leynaud teljesítményét, mindketten remekül teljesítettek az első harminc percben.

Míg Leynaud a folytatásban is remekelt a győri kapuban, csapata őrizte minimális előnyét, ám két emberhátrányos időszak után megint kétgólos hátrányba került a Győr. Az 53. percben alakult ki először háromgólos különbség a csapatok között a CSZKA javára, ám a győriek egy csapásra rendezték soraikat és négy perc alatt egyenlítettek. Már csak 16 másodperc volt hátra a találkozóból, amikor az oroszok ismét előnybe kerültek, de Görbicz három másodperccel a vége előtt pontot mentett csapatának.

Az ETO legjobbja Leynaud, a legeredményesebb játékosa pedig hét góllal Veronica Kristiansen volt. Lukács Viktória hatszor, Görbicz ötször talált be. Hazai oldalon Jelena Mihajlicsenko hét gólt dobott. A címvédő egy hét múlva hazai pályán, a horvát Podravka Koprivnica ellen folytatja szereplését a BL csoportkörében.

A győriek a BL-ben továbbra is rekordot jelentő 38 meccsből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek, ami 2018 januárja óta tart.

A csoport másik találkozóján a dán Odense 32-27-re győzte le a CSZKA-hoz hasonlóan BL-újonc Borussia Dortmundot.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, 1. forduló, B csoport

CSZKA Moszkva (orosz)-Győri Audi ETO KC 27-27 (14-14)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58221/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Győri Audi ETO KC,Kézilabda BL,CSZKA Moszkva

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bajnokok Ligájában, pályán a Telekom Veszprém

2020.11.25. 07:30
Az Internazionale-Real Madrid a nap slágermérkőzése, azonban a labdarúgás mellett többek között kézilabda, jégkorong és sznúker közvetítést is …

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Juventus ellen, főszerepben a Bajnokok Ligája

2020.11.24. 07:30
Torinóban folytatja Bajnokok Ligája csoportkörös szereplését a Ferencváros, míg a Gulácsi Péter és Willi Orban csapata a …

Magyar foci

Közvetítések: rangadókkal zárul a hétvége, döntő az ATP-világbajnokságon

2020.11.22. 07:30
Az NB I-ben a MOL Fehérvár a Diósgyőr ellen, míg a Serie A-ban az AC Milan a Napoli vendégeként játszik rangadót a hét utolsó napján, …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Csapatsportok

Közvetítések: főszerepben a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája

2020.11.19. 07:30
Kevés kínálattal érkezik a csütörtöki nap, azonban így is válogathatunk kézilabda, jégkorong, darts és lóverseny között.

Magyar foci

Közvetítések: sorsdöntő mérkőzést játszik Magyarország a Nemzetek Ligájában

2020.11.18. 07:30
A csoport elsőségért lép pályára Törökország ellen Magyarország a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában a szerdai napon.

Magyar foci

Közvetítések: Magyarország-Szerbia, Török Nagydíj a hét utolsó napján

2020.11.15. 07:30
Folytatódik a Nemzetek Ligája a csütörtökön Eb-pótselejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott számára, míg a "száguldó …

Külföldi foci

Közvetítések:holland-spanyol rangadó, pályán Németország is

2020.11.11. 07:30
Elkezdődnek a válogatott mérkőzések: többek közt láthatjuk a német-cseh és a holland-spanyol összecsapást is, de kézilabda és vízilabda is a szerdai sportműsorban.

Külföldi foci

Közvetítések: Manchesterben lép pályára a címvédő Liverpool, rangadók Olaszországban

2020.11.08. 07:30
Az elmúlt idényben az angol élvonal második helyén végző Manchester City a Liverpoolt fogadja.

Csapatsportok

Közvetítések: főszerepben a topligák, pályán a Győri Audi ETO KC

2020.11.06. 07:30
Pénteken sem maradunk izgalmak nélkül: élőben nézhetünk többek között motorsport, labdarúgást, dartsot és női kézilabdát is.