Az online edzés olyan mint az online szex - sokan csinálják, de nem az igazi

Dorogi László
Dorogi László

Sokak hátán feláll a szőr, amikor valaki az egészséges életmódról papol, mások viszont éppen azokat ítélik el, akik “couch potato”-ként semmit sem tesznek lelkük templomának karbantartása érdekében. A világméretű és továbbra sem csituló koronavírus-járványnak “köszönhetően” az elmúlt hónapokban sokan menekültek a testmozgás szentélyébe, hiszen a tanulmányok bizonyították, az erősebb immunrendszert kevésbé dönti le lábáról a betegség. Hegyi Csaba személyi edzővel az emberi szervezet és a koronavírus kapcsolatáról, a karantén időszakban a földből kinövő önjelölt trénerekről, az otthoni és közösségi testmozgás veszélyeiről, a személyi edzők felelősségéről, valamint az új edzés trendekről beszélgettünk. Interjú.

Gyakori mantra lett mostanság, hogy a rendszeres testmozgás a koronavírus ellen folytatott küzdelem egyik legjobb fegyvere lehet. Bár, még mindig keveset tudunk a betegségről, az is bizonyított tény, hogy a krónikus betegségekben szenvedő, gyengébb immunrendszerrel rendelkező betegeknél súlyosabb lehet a Covid-19 lefolyása. Ezen ismeretek fényében kijelenthető, hogy az egészséges életmód a járvány elleni harc egyik legegyszerűbb módszere?

Akadt azért példa arra is, hogy fiatalokat és az erős szervezeteket is megviselte az új típusú koronavírus, ezért nem lehet általánosítani.

Az viszont biztos, hogy az immunrendszer felkészítésében nagy szerepet játszik a testmozgás és azt is nagyon fontos megjegyezni, hogy egy rendszeresen sportoló ember szervezete sokkal ellenállóbb a különböző kihívásokkal szemben

- legyen szó influenzáról, a Covid-19-ről, vagy bármilyen más jellegű vírusról -, és egyelőre azok a tapasztalatok, hogy a mozgás adja a legjobb választ az ilyen jellegű “nehézségek” leküzdésére. Nyilván, nem hallgathatjuk el, mindig lesznek kivételek, akik annak ellenére is jobban megsínylik a koronavírus-fertőzést, hogy egészséges életmódot folytatnak, de egyelőre én is azt látom, hogy akik rendszeresen mozognak, azoknál kevésbé erős a lefolyása.

A tavaszi "karantén időszak" alatt viszonylag sokan kezdtek el unalmukban különböző edzésformákat kipróbálni és rendszeresen mozogni. Érzékelte ezt a trendet, beszélhetünk egyáltalán trendről?

Az első hullámmal érkező karantén időszak idején nagyon sok közösségi időtöltéstől - fogalmazzunk így - lettek “eltiltva” az emberek, ennek megfelelően igyekeztek más időtöltési formákat keresni, amivel kikapcsolódhatnak. Ezt az úgy nevezett “trendet” én is megfigyeltem, de azért azt se felejtsük el, hogy a járvány első időszaka nagyjából a jó idővel együtt köszöntött be, valószínűleg ez is hozzájárulhatott ahhoz az érzéshez, hogy hirtelen többen mozdultak ki a szabadba edzeni.

Akkor ne köszönjük meg a koronavírusnak, hogy rávette a punnyadó polgárokat a futónadrág és futócipő felöltésére?

Nem, semmiképpen. Ez csak egy időszakos jelenség volt. 

Azért nyugtasson meg, mégiscsak pozitívabb, ha valaki a túrázás, vagy a kerékpározás mellett dönt, semmint hogy videójátékozzon vagy reggeltől estig sorozatot nézzen...

Sokan voltak, akik újonnan léptek a “rendszeresen sportolók” körébe és ez mindenképpen jó hír, mert olyan emberek kezdtek el mozogni, akik korábban nem. A kérdés viszont az, hogy ez mennyire volt kampányszerű. Nyáron azért észre lehetett venni - és a számok is ezt támasztják alá -, hogy azok, akik a karantén időszak alatt a testmozgást választották új hobbiként és lejöttek edzőterembe is, a szabályok lazítását követően visszatértek korábban kedvelt időtöltési formáikhoz.

Jó, hogy említi az edzőtermet. A szigorú járványügyi szabályozások idején több teremnek - jó néhány üzlethez hasonlóan - le kellett húznia a rolót ideiglenesen. Az újranyitást követően félve tértek vissza, tapasztalt ilyesmit?

Egyáltalán nem volt vidám időszak, nagyon nagy volt a visszaesés az edzőtermet látogatók számában. Kifejezetten az első hetekben, hiszen akkor még senki sem tudta, hova fut ki a járvány. Akkor azt tapasztaltuk, nagy a félelem és a bizalmatlanság a közösségi edzőterekkel kapcsolatban és egyébként most, szeptemberben is hasonlóan látjuk, amióta ismét megugrott az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Az idézőjeles keménymag persze akkor is és most is lejött, lejön a terembe. Akinek eddig is kifogások kellettek ahhoz, hogy miért ne sportoljon, annak a járványhelyzet egy újabb tökéletes indok volt.

Érdekes, amit mond, hiszen korábban arról beszéltünk, hogy a megbetegedéstől való félelem veheti rá az embereket a testmozgásra.

A pánik viszont éppen az ellenkezőjét váltja ki.

Egy friss tanulmány szerint a túlsúlyos emberek jobban megsínylik a koronavírust, intenzívebbek lehetnek a tünetek, nagyobb eséllyel szorulnak kórházi kezelésre, mint az "átlagos" testsúllyal rendelkezők, de egyébként is sokszor lehet hallani, hogy a túlsúlyos emberek mindig nagyobb eséllyel kapnak el bizonyos betegségeket, vírusokat. Mi az összefüggés?

Az emberi szervezetet mozgásra “találták ki”, nem arra, hogy napi tizenkét órás ülőmunkát végezzen, vagy hogy mozgásszegény életmódot folytasson. Testünk legfontosabb feladata, hogy mozogjon. És ha a szervezet rendeltetésszerűen üzemel, az már önmagában véve is mindenféle vírussal szemben ellenállást generál. Nyilván egy ilyen tanulmány elkészítése során nem túl magas a vizsgált alanyok száma, arra viszont elegendő, hogy megmutassa: ha csak minden tizedik embernek normális a testsúlya azok közül, akik intenzív kórházi ellátásra szorulnak, a többiek minimum elhízottak (30 fölötti a testtömeg indexük), jó részük pedig kórosan elhízott (40 feletti a testtömeg indexük), az egy jó indikátor. Le lehet szűrni belőle, hogy az elhízásnak milyen negatív hatásai lehetnek a szervezetre egy vírusfertőzés esetén, legyen az egy “sima” influenza, vagy a Covid-19 vírus.

Tudja esetleg érzékeltetni, milyen hatással lehet a túlsúly az emberi szervezetre egy vírusfertőzés esetén?

Induljunk ki abból, hogy egy 180 centiméter magas férfi ideális testsúlya mondjuk 70 kilogramm. Ha ennek a férfinak 100 kilogrammosra gyarapodik a testsúlya - még akkor is, ha esetleg izomból van rajta a többlet - plusz terheket ró a szervezetére, amelyek megnehezítik az immunrendszer ideális működését. Ha ez a plusz 30 kilogramm évek alatt felszedett és hátizsákként cipelt túlsúlyként, magyarul nem izomként rakódik le, az káros hatással van a keringési rendszertől az emésztőrendszeren át minden - az immunrendszer optimális működéséhez aktívan hozzájáruló - rendszerre.

A cél az lenne, hogy az emberi szervezetet arra és úgy használjuk, amire való. Ennek pedig első lépése a rendszeres testmozgás és a megfelelő táplálkozás.

Tudom, mindenki erről beszél, mégsem mond senki semmilyen konkrétumot, de testünk számára ezek többet érnek bármilyen gyógyszernél vagy gyógymódnál. Ha minden rendben működik a szervezetünkben, akkor a legtöbb “támadóval” szemben ellenállóvá válik, de ha megbontjuk az egyensúlyt, akkor az számtalan ponton visszaüthet.

A koronavírus és a karantén elszabadította a dzsint a palackból, - rossz hasonlattal élve - vírusszerűen terjedtek el a komplett edzéseket bemutató videók a közösségi és videómegosztó felületeken. Ezzel párhuzamosan  az úgynevezett online edzések is ellepték az online teret, ahol személyi edzők élő egyenesben közvetítik a tréningjeiket, a sportolni vágyók pedig otthonukból csatlakozhatott a zsírégetéshez. Lehet ez a személyi edzés jövője? 

Tudni kell, hogy mi is állítottunk össze otthon elvégezhető edzésterveket, ugyanakkor az emberek szinte elhanyagolható százaléka kér segítséget szakképzett edzőktől az otthoni edzések előtt. Ahogy azt említette, nagyon sokan vannak olyanok is, akik megpróbálnak, megpróbáltak önjelölt módon személyi edzéssel foglalkozni hasznot, vagy hírnevet remélve. Csakhogy az internetnek van egy nagy veszélye. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az, akinek a legtöbb lájkolója, legtöbb követője van, ő a legjobb valamiben. Pedig ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő a szakma csúcsa, legyen szó edzésről, vagy bármi másról.

Szóval nincs túl jó véleménnyel az online edzésekről?

Az online edzés olyan, mint az online szex: mindkettő működik valamilyen szinten, mégsem olyan egyik sem, mint az igazi.

Egy személyi edzőnek az a feladata, hogy megfigyelje a mozdulatsorokat, kijavítsa a hibás mozgást, észrevegye a rosszul elvégzett gyakorlatokat. Ezt egy kiscsoportos edzésen tökéletesen meg lehet valósítani, de ha valaki egy tizenkét hüvelykes képernyőn keresztül tart edzést, ezeket az apróságokat már eleve nem figyelheti meg - már csak azért sem mert egyetlen szögből látja azt, akinek tartja a foglalkozást. Arról pedig ne is beszéljünk, mi van akkor, ha ezt a tizenkét hüvelykes monitort 12-13 ablakra osztom, mert annyian jelentkeztek be az edzésre. Ez teljességgel szakmaiatlan és ezt nem is azért mondom, mert az online tér elvinné az embereket a közösségi terekből, csupán azért, mert józan paraszti ésszel végiggondolva bárki beláthatja, az online edzés pontosan annyi veszélyt jelent magában, mint amennyire egyébként dicséretes dolog.

Bár nem vagyok sportdoktor, azt gyanítom, hogy veszély alatt a különböző sérülésekre gondol. Vagy tévedek?

Nagyon jó, ha valaki elkezd önerőből edzeni otthon, viszont hosszú távon baleset- és sérülés veszélyes lehet egy-egy rosszul kivitelezett gyakorlat. Saját testsúlyos edzésnél is, de különösen akkor, ha a mozgásformába külső súlyokat is bevonunk. Tegyük fel, ahhoz vagyok szokva, hogy nem használom a busznak a lépcsőit és minden reggel, amikor megérkezek az állomásra, átugrom a három lépcsőfokot leszálláskor. Ez a folyamatosan ismételt mozdulatsor néhány héten, hónapon belül sérüléshez vezethet, és itt mondjuk csak 50 ismétlésről beszéltünk 50 nap alatt. Most pedig gondoljunk bele abba, mi történik akkor, ha valaki súlyt ragad a kezébe és több százszor megcsinál egy gyakorlatot egy hónap alatt…

Van esetleg valamilyen jó tanácsa a karantén- és hobbisportolók számára, amivel elkerülhetik ezeket a makacs kellemetlenségeket?

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy aki otthoni edzésre adja a fejét, legalább az elején, vagy időről időre menjen el egy szakemberhez és kérdezze meg, hogy amit csinál, azt jól csinálja-e.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58268/pics/lead_800x600.jpg
interjú,koronavírus,személyi edzés,Hegyi Csaba

További cikkek

Egyéni sportok

Idén nem lesz öttusa-világbajnokság

2020.09.28. 13:05
A Nemzetközi Öttusa Szövetség törölte a sportág idei felnőtt világbajnokságát, melyet eredetileg Kínában, majd a februári módosítás után Mexikóban rendeztek volna meg.

Csapatsportok

Kézilabda: újabb koronavírus-fertőzés Szegeden

2020.09.27. 15:15
A MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának újabb játékosa fertőződött meg koronavírussal.

Külföldi foci

EURO 2020: Oliver Bierhoff zárt kapus meccsektől tart

2020.09.25. 18:30
Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere attól tart, hogy számos mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszani a jövő nyárra halasztott, részben budapesti rendezésű …

Külföldi foci

Serie A: Ibrahimovic elkapta a koronavírust

2020.09.24. 16:20
Az AC Milan svéd klasszisa a pozitív koronavírus-teszt után karanténba is vonult.

Csapatsportok

Kézilabda BL: újabb mérkőzéseket halasztanak el a koronavírus miatt

2020.09.24. 14:50
A Krim Ljubjana-Esbjerg és a CSM Bukarest - Rosztov Don mérkőzéseket sem rendezik meg hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Csapatsportok

Női kézilabda: már tíz koronavírusos esetet regisztráltak az FTC-nél

2020.09.23. 11:35
Két játékos és két stábtag is pozitív koronavírustesztet produkált a Ferencváros női kézilabdacsapatánál és így már tízre nőtt a fertőzöttek …

Csapatsportok

Kézilabda: egy meccsen dőlhet el a Balatonfüred El-selejtezője

2020.09.22. 13:20
A párharc első mérkőzését kedd este rendezték volna, ám a balatonfüredi klub egyik stábtagja megfertőződött koronavírussal, ezért elhalasztották a találkozót.

Csapatsportok

Kézilabda: újabb négy ferencvárosi játékos koronavírusos

2020.09.21. 17:35
A Ferencváros női kézilabdacsapata jelenleg Norvégiában tartózkodik miután kiderült, hogy több játékos is elkapta a koronavírust. A klub honlapja most négy újabb …

Csapatsportok

Kézilabda: már hat szegedi játékos koronavírusos

2020.09.18. 11:20
A MOL-Pick Szeged hivatalos közleményben jelentette be, hogy a csapat féltucat játékosa produkált pozitív koronavírus-tesztet. A kommünikét természetesen változtatás nélkül közöljük.

Csapatsportok

Kézilabda: Csurgón is megállt az élet a koronavírus miatt

2020.09.17. 20:20
Azonnali hatállyal felfüggesztették az edzéseket a Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapatnál, mert koronavírussal fertőzött játékosokat találtak a keretben.