Bajnokok Ligája: Rebrov szerint magát kell legyőznie az FTC-nek

MTI

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint elsősorban magát kell legyőznie a Ferencvárosnak szerdán a Dinamo Zagreb elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztatón az ukrán szakember elmondta, tisztában vannak vele, mennyire erős csapat a zágrábi, ahonnan ugyan több meghatározó futballista is távozott a holtszezonban, azonban a helyükre érkezők minőségi pótlást jelentettek. Hozzátette, csapatának ettől függetlenül senkitől sem kell megijednie, ezt már bizonyította a skót Celtic Glasgow otthonában kivívott továbbjutással is.

"Önbizalommal tele kell futballoznunk, és nem is ők lesznek a legnagyobb ellenfelünk, hanem magunkat kell legyőznünk. Amennyiben ez sikerül, akkor egy jó mérkőzést tudunk játszani"

- mondta Rebrov, aki az ellenféllel kapcsolatban hozzátette, főleg csapatként különösen erős, képes gyors ellentámadásokra, ezért ezekre megfelelően fel kell készülniük.

A két csapat tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában találkozott egymással, a horvát bajnokcsapat otthonában az első mérkőzésen a Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el, a visszavágón azonban a vendégcsapat 4-0-ra diadalmaskodott a Groupama Arénában.

A Zágrábban gólt szerző Sigér Dávid arról beszélt, hogy a Ferencvárosban már tavaly is megvolt minden ahhoz, hogy sikerrel vegye a párharcot, a visszavágón azonban minden fordulópontból a vendégek jöttek ki jobban és kiélezett szituációkban mindig jó döntést hoztak, ráadásul a zöld-fehérek a találkozó végén már emberhátrányban is voltak.

A válogatott középpályás megjegyezte, az mindenképpen plusz erőt adhat, hogy egyszer már megmutatták, képesek jó eredményt elérni a Dinamo ellen. Hozzátette, teljesen elégedett lenne azzal a forgatókönyvvel, mint a Celtic otthonában, ahol a találkozó hajrájában a Ferencváros előnye birtokában foggal körömmel védekezett.

"Arra kell építeni, mint a Celtic ellen, azaz hogy az egyéni villanásokon kívül csapatként működjünk, főleg védekezésben, de meg kell próbálnunk többet birtokolnunk a labdát. Csak akkor érhetünk el eredményt, ha mindenki egy irányba húz, nem elég úgy kimenni, hogy győzni akarunk, jobban kell akarnunk, mint az ellenfél, minden játékosnak jobban kell akarnia a sikert, mint a vele szembenállónak"

- mondta Sigér.

A német Tobias Stieler sípjelére 19 órakor induló összecsapás győztese már biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel, ugyanis a továbbjutó a következő körben a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában lesz érdekelt, az ottani vesztes pedig az Európa-liga csoportkörében indul.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58286/pics/lead_800x600.png
Magyar labdarúgás,Bajnokok Ligája,Ferencváros,Dinamo Zagreb

További cikkek

Magyar foci

Futsal: három góllal nyertek az olaszok – a bírónak is köszönhetik

2016.03.22. 19:50
A magyar futsalválogatott sokáig döntetlenre állt az olaszok elleni vb-selejtező play off mérkőzésen, de a második félidőben a vendégek.

Magyar foci

Fegyelmi: 300 ezres büntetés a Csepelnek

2016.03.22. 18:00
A Csepel–FTC II NB III-as meccsen történtek miatt 300 ezret kell fizetnie a pályaválasztónak.

Magyar foci

Futsal: bravúr kell

2016.03.22. 14:10
A magyar futsalválogatott kedden 18 órakor lép pályára világbajnoki selejtező play off mérkőzésen, Olaszország ellen a miskolci Generali Arénában.

Magyar foci

Élő tévéközvtítés: futsal vb-selejtező

2016.03.22. 07:00
Az olaszok ellen lép pályára Sito Rivera csapata.

Magyar foci

VIDEÓ: ollózós gól az NB II-ből

2016.03.21. 21:40
A szigetszentiklósi Kovács János parádés gólt szerzett a második vonalban.

Magyar foci

Storck: "Ne az Eb-n lepődjünk meg!"

2016.03.21. 16:35
Bernd Storck is sajtótájékoztatót tartott a horvátok elleni felkészülés elején.

Magyar foci

Dzsudzsák: "Storck fizeti a vacsorát!"

2016.03.21. 15:30
Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián beszélt az Eb-ről és a horvátok elleni meccsről.

Magyar foci

Bernd Storck és Andreas Möller hosszabbított

2016.03.21. 11:10
Csányi Sándor délelőtt jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak a két szakemberrel.

Magyar foci

NB I: az összes gól egy helyen (videó)

2016.03.21. 10:40
Voltak nagy és potya gólok is az NB I hétvégi fordulójában.

Magyar foci

Élő tévéközvtítés: Storck az M4-en

2016.03.21. 09:25
A válogatott sajtótájékoztatóját adja a sportcsarorna.