Európa-liga: koronavírusos egy fehérvári játékos, és a vezetőedző sem utazhat Máltára

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Fehérvár labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy az első keret egyik játékosánál pozitív lett a koronavírusteszt eredménye.

Szerencsére a csütörtöki, máltai Hibernians elleni Európa Liga-selejtezőre utazó keret összes többi tagjának eredménye negatív lett, így a mérkőzés megrendezése nem került veszélybe. 

"A hétfői kötelező tesztelések során egy pozitív és egy „kétes" eredmény született, az érintettek járványügyi elkülönítése megtörtént, továbbá az előírásoknak megfelelően értesítettük az illetékes hatóságokat és szervezeteket" 

mondta el Dr. Kovács Tibor csapatorvos.

Viszont az biztos, hogy nem tart a csapattal a vezetőedző, Márton Gábor, akinek kétes lett az eredménye.

„Az első tesztem orvosi megfogalmazás szerint nem értékelhető eredményt mutatott ki. Ezután tegnap még kétszer ellenőrizték a mintát, mindkettő negatív lett. Ma újabb mintavételen estem át, ennek még várjuk az eredményét. Sajnos az UEFA vonatkozó rendelkezései miatt kilencvenkilenc százalék az esélye annak, hogy nem tarthatok Máltára a csapattal. Átbeszéltük a stábbal, hogy mi a teendő, mindenki tudja a dolgát. Az a legfontosabb, hogy nélkülem is továbbjusson a csapat, amelyet távollétemben Szalai Tamás fog vezetni”

– nyilatkozta a klubhonlapnak.

A koronavírusos játékos és a vezetőedző is tünetmentesek, viszont mindkettejüket elkülönítették, a klub pedig értesítette az illetékes szervezeteket. A Hibernians – Fehérvár mérkőzést csütörtökön 19 órától rendezik.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58284/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Európa-liga,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: pályán és képernyőn az U21-es válogatott

2020.09.07. 07:30
Folytatódnak a Nemzetek Ligája küzdelmei, elődöntőket rendeznek a női vízilabda Magyar Kupában, de pattog tovább a labda a US Openen is.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: nagyot küzdött, de kikapott a válogatott az oroszoktól

2020.09.06. 19:55
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-es vereséget szenvedett Oroszországtól a Nemzetek Ligája mai játéknapján.

Csapatsportok

Képernyőn a magyar válogatott, a Telekom-Veszprém és az Olasz Nagydíj

2020.09.06. 07:30
Nézhetünk ma Andorra-Feröer-szigetek meccset is, de talán a magyar-orosz, vagy a Veszprém SEHA-Liga döntője több izgalmat tartogat.

Magyar foci

NB I: könnyedén nyert a Puskás Akadémia Kisvárdán

2020.09.04. 21:55
A Puskás Akadémia 3-0-ra győzött a Kisvárda otthonában a magyar élvonal második fordulójának ma pótolt mérkőzésén és így egyedüli százszázalékos csapatként vezeti a tabellát.

Magyar foci

NB II: Gróf Dávid Debrecenben folytatja

2020.09.04. 19:15
A Debreceni VSC és a Ferencváros is bejelentette, hogy Gróf Dávid a következő idényben a hajdúságiak színeiben játszik.

Magyar foci

NB I: súlyos beteg a Fehérvár korábbi játékosa, vérre lenne szüksége

2020.09.04. 13:40
A korábban a Videoton és a Kaposvár színeiben 55 NB-es mérkőzésen is szereplő Jakab Péternek (korábbi nevén Tereánszki-Tóth Péter) a családja …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Szoboszlai Dominik bombagóljával győzött Magyarország

2020.09.03. 22:35
Az első félidőben mutatott nagyszerű játéka után Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett bombagóljával aratott 1-0-ás győzelmet Törökországban …

Csapatsportok

Újra pályán és képernyőn a magyar labdarúgó-válogatott

2020.09.03. 07:30
Törökországi fellépés vár a Nemzetek Ligájában a magyar válogatottra, de lesz német-spanyol derbi is, valamint Tour de France és darts is.

Magyar foci

NB II: a török élvonalba igazol a DVSC szélsője

2020.09.02. 14:10
Varga Kevin 850 ezer euró ellenében igazol a török első osztályban szereplő Kasimpasa együttesébe.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: megvan a Ferencváros-Dinamo időpontja

2020.09.02. 13:15
Szeptember 16-án játssza le a magyar bajnok Ferencváros a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőjét.