Közbeszól a koronavírus, több sportágban is komoly gondokat okoz a járvány

Dorogi László
Dorogi László

Több sportág csapatainál sok koronavírusteszt lett pozitív, ezért kedden számos mérkőzést kellett elhalasztani. Mindeközben nemzetközi szinten is hasonló problémákat okoz a járvány.

Fotó: pickhandball.hu

Ahogy arról a Sportfaktor is beszámolt, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki első fordulós mérkőzését, a MOL-Pick Szeged - Paris Saint-Germain összecsapást más időpontban játsszák majd le, mert a szegediek öt játékosa megfertőződött a koronavírussal, és az egész csapatnak hatósági karanténba kellett vonulnia. A meccs új időpontját a két klub illetékeseivel együtt jelöli majd ki az európai szövetség.

A jégkorong Erste Ligában a szombatra, Győrbe kiírt Fehérvári Titánok - Opten Vasas HC összecsapás marad el, mert a hazai csapat keretében és a stábtagok között koronavírussal fertőzöttek vannak. A pozitív tesztek miatt a fehérváriak már a hétfőre tervezett debreceni mérkőzésüket sem tudták lejátszani.

A labdarúgó OTP Bank Ligában éllovas MOL Fehérvár FC kedden közölte, hogy az egyik játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje, Márton Gábor vezetőedzőé pedig kétes minősítést kapott, de nem került veszélybe az együttes csütörtöki mérkőzése, melyet a máltai Hibernians vendégeként játszik az Európa Liga-selejtező második fordulójában.

A labdarúgó NB II-ben listavezető Debreceni VSC-nél több koronavírusteszt is pozitív eredménnyel zárult, ezért a csapat az előírásoknak megfelelően a negatív tesztet produkálókkal utazik Kaposvárra, a szerdán 16.30 órakor kezdődő bajnokira.

A román FCSB labdarúgócsapat stábjának hat tagja és egy játékos pozitív mintát szolgáltatott, ezért az együttes nélkülük utazik el Zentára, ahol csütörtökön El-selejtezős meccset játszik a Topolyai SC-vel.

Kedden közölték, hogy a brit jégkorong-bajnokság - amelyben a világelitben szereplő brit válogatott játékosainak döntő többsége szerepel - legfeljebb január végén kezdődhet el a koronavírus-járvány miatt.

Nem rendezik meg a tollaslabdázók korábban kétszer elhalasztott, és októberre tervezett csapat-világbajnokságát, miután a sportág elitjét jelentő országok közül Indonézia, Thaiföld, Tajvan, a Koreai Köztársaság és Ausztrália is visszalépett. Az eseményt a pandémia miatt májusról augusztusra, majd októberre tették át.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58290/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Kézilabda,Jégkorong,Debreceni VSC,MOL-Pick Szeged,Erste Liga,MOL Fehérvár FC,koronavírus

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda BL: magabiztos győri győzelem a második mérkőzésen

2020.09.19. 17:50
Szoros első félidőt követően aratott magabiztos győzelmet a Podravka Vegeta ellen a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második …

Magyar foci

Magyar Kupa: könnyedén nyert a ráckevei fociünnepen a Ferencváros

2020.09.19. 14:55
Nem okozott gondot a megyei másodosztályban szereplő Ráckeve legyőzése a Ferencvárosnak a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 128 csapata között.

Csapatsportok

Jégkorong: folytatják az előkészületeket a jövő évi elit-világbajnokságra

2020.09.19. 13:35
A Nemzetközi Jégkorongszövetség közleményben tudatta, hogy folytatni kell a jövő évi Minszkben és Rigában megrendezendő …

Magyar foci

Magyar Kupa: a Diósgyőr mérkőzése is elmarad

2020.09.19. 11:20
A miskolci klub hivatalos oldalán közölte, hogy elmarad a csapat Balassagyarmat elleni Magyar Kupa mérkőzése, miután a házigazda játékosai karanténba kerültek.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Magyar Kupában, BL-mérkőzést játszik a Győr

2020.09.19. 07:30
A Dinamo Zagreb legyőzése után a megyei másodosztályban szereplő Ráckeve VAFC-hoz látogat a Ferencváros a labdarúgó Magyar …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: magabiztos győzelemmel folytatta hibátlan sorozatát a Siófok

2020.09.18. 20:30
Sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg a Balaton-parti együttes a Boglári Akadémia ellen a magyar élvonal ötödik fordulójában.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: elmarad a Ferencváros mérkőzése, két pozitív eset a fővárosiaknál

2020.09.18. 18:10
A fővárosi együttes hivatalos közleményben tudatta, hogy két játékos is pozitív koronavírus-tesztet produkált, így …

Magyar foci

NB II: eldőlt, hogy Dzsudzsák visszatér Debrecenbe?

2020.09.18. 17:25
Kósa Lajos országgyűlési képviselő nyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy Dzsudzsák Balázs hamarosan hivatalosan is visszatér a DVSC-hez.

Magyar foci

NB I: szlovák válogatott szélsőt igazolt a Ferencváros

2020.09.18. 16:30
A Ferencváros hivatalosan bejelentette, hogy szerződtette a szlovák válogatottban 58 alkalommal pályára lépő szélsót, Róbert Makot.

Magyar foci

Európa-liga: belga vagy szerb ellenfele lesz a Fehérvár-Reims párharc továbbjutójának

2020.09.18. 15:30
Nyonban az UEFA székházában megtartották az Európa-liga playoffkörének sorsolását. A Fehérvár-Reims mérkőzés győztese …