Közbeszól a koronavírus, több sportágban is komoly gondokat okoz a járvány

Dorogi László
Dorogi László

Több sportág csapatainál sok koronavírusteszt lett pozitív, ezért kedden számos mérkőzést kellett elhalasztani. Mindeközben nemzetközi szinten is hasonló problémákat okoz a járvány.

Fotó: pickhandball.hu

Ahogy arról a Sportfaktor is beszámolt, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki első fordulós mérkőzését, a MOL-Pick Szeged - Paris Saint-Germain összecsapást más időpontban játsszák majd le, mert a szegediek öt játékosa megfertőződött a koronavírussal, és az egész csapatnak hatósági karanténba kellett vonulnia. A meccs új időpontját a két klub illetékeseivel együtt jelöli majd ki az európai szövetség.

A jégkorong Erste Ligában a szombatra, Győrbe kiírt Fehérvári Titánok - Opten Vasas HC összecsapás marad el, mert a hazai csapat keretében és a stábtagok között koronavírussal fertőzöttek vannak. A pozitív tesztek miatt a fehérváriak már a hétfőre tervezett debreceni mérkőzésüket sem tudták lejátszani.

A labdarúgó OTP Bank Ligában éllovas MOL Fehérvár FC kedden közölte, hogy az egyik játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje, Márton Gábor vezetőedzőé pedig kétes minősítést kapott, de nem került veszélybe az együttes csütörtöki mérkőzése, melyet a máltai Hibernians vendégeként játszik az Európa Liga-selejtező második fordulójában.

A labdarúgó NB II-ben listavezető Debreceni VSC-nél több koronavírusteszt is pozitív eredménnyel zárult, ezért a csapat az előírásoknak megfelelően a negatív tesztet produkálókkal utazik Kaposvárra, a szerdán 16.30 órakor kezdődő bajnokira.

A román FCSB labdarúgócsapat stábjának hat tagja és egy játékos pozitív mintát szolgáltatott, ezért az együttes nélkülük utazik el Zentára, ahol csütörtökön El-selejtezős meccset játszik a Topolyai SC-vel.

Kedden közölték, hogy a brit jégkorong-bajnokság - amelyben a világelitben szereplő brit válogatott játékosainak döntő többsége szerepel - legfeljebb január végén kezdődhet el a koronavírus-járvány miatt.

Nem rendezik meg a tollaslabdázók korábban kétszer elhalasztott, és októberre tervezett csapat-világbajnokságát, miután a sportág elitjét jelentő országok közül Indonézia, Thaiföld, Tajvan, a Koreai Köztársaság és Ausztrália is visszalépett. Az eseményt a pandémia miatt májusról augusztusra, majd októberre tették át.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58290/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Kézilabda,Jégkorong,Debreceni VSC,MOL-Pick Szeged,Erste Liga,MOL Fehérvár FC,koronavírus

További cikkek

Magyar foci

Európa-liga: belga vagy szerb ellenfele lesz a Fehérvár-Reims párharc továbbjutójának

2020.09.18. 15:30
Nyonban az UEFA székházában megtartották az Európa-liga playoffkörének sorsolását. A Fehérvár-Reims mérkőzés győztese …

Csapatsportok

Kézilabda: már hat szegedi játékos koronavírusos

2020.09.18. 11:20
A MOL-Pick Szeged hivatalos közleményben jelentette be, hogy a csapat féltucat játékosa produkált pozitív koronavírus-tesztet. A kommünikét természetesen változtatás nélkül közöljük.

Amerika

NHL: öt év után döntős a Tampa Bay Lightning (videó)

2020.09.18. 08:45
A Tampa Bay Lightning hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a New York Islanderst az NHL Keleti főcsoportdöntőjének hatodik mérkőzésén és így 4-2-es összesítéssel továbbment.

Külföldi foci

Közvetítések: rajtol a Bundesliga, felbőgnek a motorok Riminiben

2020.09.18. 07:30
A mai közvetítések listájából a strandröplabda-Eb, a Bundesliga-idény nyitómeccse és a Tour de France aktuális szakasza mellett a MotoGP edzései emelkednek ki.

Magyar foci

El-selejtező: nagy falat volt a Honvéd számára a Malmö

2020.09.17. 22:55
A patinás svéd csapat nyerni tudott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az Európa-liga selejtező második fordulójában és búcsúztatta a Magyar Kupa győztesét.

Magyar foci

Női labdarúgás: nagy verést mértek a svédek a magyar lányokra

2020.09.17. 21:20
A magyar női labdarúgó-válogatott a meccs nagy részében emberhátrányban játszva 8-0-s vereséget szenvedett csütörtökön a svédek vendégeként Európa-bajnoki …

Magyar foci

El-selejtező: Máltán is szenvedett, de nyert a Fehérvár

2020.09.17. 20:50
Minimális különbségű győzelmet aratott a székesfehérvári gárda a máltai Hibernians ellen az Európa-liga selejtezőjének második körében, így továbbjutott.

Csapatsportok

Kézilabda: Csurgón is megállt az élet a koronavírus miatt

2020.09.17. 20:20
Azonnali hatállyal felfüggesztették az edzéseket a Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapatnál, mert koronavírussal fertőzött játékosokat találtak a keretben.

Csapatsportok

Kézilabda: Bánhidi Bence koronavírusos

2020.09.17. 18:10
A MOL-Pick Szeged válogatott kézilabdázója egyelőre nem tudja, mikor térhet vissza a pályára.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: Norvégiában kezdi a playoff-párharcot a Ferencváros

2020.09.17. 16:05
A magyar bajnok jövő szerdán lép pályára a norvég Molde ellen a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében.