El-selejtező: döbbenetes meccsen búcsúzott a Topolya

Dorogi László
Dorogi László

A vajdasági gárda egészen őrült mérkőzés végén, tizenegyes párbajban esett ki az Európa-liga selejtező második körében a román FCSB ellen. A Dunaszerdahely hosszabbításban nyert.

Története első európai kupamérkőzésére készült a topolyai futballklub, amely az előző idényben negyedik helyen zárt a szerb élvonalban újoncként, kivívva ezzel az Európa-liga selejtezőjében való indulás jogát. A kvalifikáció második körében a román FCSB látogatott Zentára, és igen gyorsan kétgólos hátrányba került, a hazai csapat a 14. percben már 2-0-ra vezetett. A román szépítés viszonylag gyorsan érkezett, majd az első félidő végén emberhátrányba került a Topolya, Dajan Ponjevicet állította ki a játékvezető. A szünet után felpörögtek az események, szinte azonnal kiegyenlített az FCSB, majd egy perccel később ismét a vajdasági gárdánál volt az előny, ám egy tizenegyesből egyenlíteni tudott a bukaresti gárda. A ráadás harmadik percében aztán úgy tűnt, az FCSB egy öngóllal továbblövi magát a következő körbe, de Sasa Tomanovic szinte a következő akcióból egalizált, így 4-4-es rendes játékidőt követően jöhetett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás.

A túlórában még nehezebb helyzetbe került a Topolya, a 103. percben kettős emberhátrányba kerültek Vladimir Siladji kiállítása miatt, a mesterhármasig jutó Dennis Man révén gyorsan gólra is váltotta kettős előnyét, de ez a vezetés is kérész életűnek bizonyult, Janko Tumbasevic kettős hátrányból is gólt tudott szerezni. A kétszer tizenöt perces hosszabbítás második felvonásának elején az FCSB harmadszor is vezetést szerzett, de a heroikusan küzdő topolyaiaknak sikerült tizenegyespárbajra menteni a mérkőzést. A szétlövésben viszont már nem hibáztak a románok, míg a vajdasági alakulatból Mihajlo Banjac rontott, így a Topolya drámai küzdelemben búcsúzott az Európa-ligától.

Nem kevésbé izgalmas körülmények között jutott a harmadik körbe a Bernd Storck vezette Dunaszerdahely, amely a cseh Jabloneccel vívott gólzáporos mérkőzést. A DAC-nak a 85. percben sikerült kiegyenlítenie és kiharcolnia a hosszabbítást, ahol aztán végül 5-3-ra diadalmaskodott a Kalmár Zsolttal és Schäfer Andrással felálló dunaszerdahelyi gárda.

Európa-liga, selejtező, 2. forduló

TSC Bácska Topolya-FCSB 6-7 - tizenegyesek után (Milicevic 11., Duronjic 14., Antonic 51., Tomanovic 90+4., 117. Tumbasevic 105+1., ill. Coman 25., Man 50., 63., 105. - a másodikat tizenegyesből, Balaz 90+3. - öngól, Petre 108.)

DAC-Jablonec 5-3 - hosszabbítás után (Divkovic 6., 65., Nicolaescu 85., 96., Davis 114., ill. Zeleny 26., Schranz 57., 71. - a másodikat tizenegyesből)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58326/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Európa-liga,FC DAC,Topolyai SC

További cikkek

Autó-motor

Közvetítések: Bahreinben tér vissza a Forma-1

2020.11.27. 07:30
A Török Nagydíj után Bahreinbe látogat a "száguldó cirkusz" mezőnye, ahova Lewis Hamilton már világbajnokként érkezik majd meg, de láthatunk többek között labdarúgást is a pénteki …

Külföldi foci

Az árnyékvilág istene - Maradona sötét oldala

2020.11.26. 15:20
Diego Armando Maradona minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgójaként vonult be a futballtörténelembe, de magánéletében folyamatos harcot kellett vívnia saját démonaival.

Külföldi foci

Az évszázad gólját "Isten keze" pingálta a mexikói gyepre

2020.11.26. 14:05
Egy labdarúgót elsősorban a gyepen látott nagy tettei ítélnek meg igazán, ilyenből pedig szép számmal akadt az isteni Diego pályafutása során.

Külföldi foci

Elhagyott minket, de mégsem, mert Diego örök - így búcsúzott Maradonától a futballvilág

2020.11.26. 12:25
Nemcsak a labdarúgást szeretőket, de talán az egész világot sokkolta Diego Armando Maradona halálhíre. A korábbi …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben az Európa-liga, pályán a MOL-Pick Szeged

2020.11.26. 07:30
Franciaországban vághat vissza a Lillenek az AC Milan, míg a Leicester City a Braga otthonába látogat, ugyanakkor a férfi kézilabda BL-ben a MOL-Pick Szeged az …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a szerdai mérkőzések góljai – élő eredménykövetés

2020.11.25. 20:55
Milánóban játszik rangadót a Real Madrid, Münchenbe látogatnak Szoboszlai Dominikék, az Atalantát fogadja a Liverpool. Kövesse velünk a …

Külföldi foci

Meghalt Diego Armando Maradona

2020.11.25. 17:40
Argentin sajtóhírek szerint a legendás futballista halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Külföldi foci

Ezen találatok közül kerül ki az idei Puskás-díjas gól - videó

2020.11.25. 15:15
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szerdán tette közzé azt a tizenegy gólszerzőt, akik találatukkal pályázhatnak a 2020-as Puskás-díjra.

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bajnokok Ligájában, pályán a Telekom Veszprém

2020.11.25. 07:30
Az Internazionale-Real Madrid a nap slágermérkőzése, azonban a labdarúgás mellett többek között kézilabda, jégkorong és sznúker közvetítést is …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a keddi mérkőzések góljai – élő eredménykövetés

2020.11.24. 21:00
A Juventus vendégeként lép pályára a Ferencváros, Kijevben vendégeskedik a Barcelona. Élő, eredménykövetés.