Tenisz: változik a Fed Kupa elnevezése

MTI

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) Billie Jean King Kupára nevezte át a Fed Kupa női csapatversenyt, amelynek döntőjét a következő három évben Budapesten rendezik.

Az ITF csütörtökön jelentette be, hogy az 1963-ban életre hívott sorozat a jövőben az amerikaiak egyesben, párosban és vegyes párosban összesen 39-szeres Grand Slam-bajnokának a nevét viseli, aki hétszer hódította el a Fed Kupa trófeáját.

A Fed Kupa átszervezése tavaly kezdődött el, amikor a világszervezet 18 millió dollárra növelte az összdíjazást - melyből 12 milliót kapnak a játékosok -, ezzel egy rangra emelte a férfi Davis Kupával. A 12 csapatos döntő rendezési jogát tavaly Budapest nyerte el, így 2022-ig a Papp László Sportaréna ad otthont az egyhetes tornának, az idén áprilisra tervezett eseményt azonban a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztották.

David Haggerty, az ITF elnöke kiemelte, hogy a 76 éves Billie Jean King tagja volt 1963-ban az első Fed Kupán győztes amerikai válogatottnak.

A legendás játékos februárban részt vett az áprilisra tervezett döntő sorsolásán is a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Akkor a magyarok a címvédő francia és az orosz csapatot kapták ellenfélül.

Juhász Gábor, a magyar szövetség főtitkára szerint az ITF döntésével még patinásabb lett a női csapatverseny:

"Olyan legendáról nevezték el, aki 1987 óta tagja a Hírességek Csarnokának. Nála méltóbb névadó nem is lehetne. A Billie Jean King Kupa első, budapesti rendezése egy szerencsés egybeesés és igazi megtiszteltetés nekünk. Remélem, a járványhelyzet lehetővé teszi majd a lebonyolítást. Az ITF-fel napi kapcsolatban állunk, és már javában zajlik a döntő szervezése"

- nyilatkozta a főtitkár.

Címkék: Tenisz, Fed Kupa
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58319/pics/lead_800x600.png
Tenisz,Fed Kupa

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: pályán az Internazionale, a Liverpool és a Real Madrid is

2020.10.27. 07:30
A Real Madrid a Borussia Mönchengladbach otthonában javítana a Sahtar Donyeck elleni zakó után, míg a Liverpool az FC Midtjylland ellen folytatná jó …

Külföldi foci

Közvetítések: AC Milan-AS Roma rangadó a főszerepben a hét első napján

2020.10.26. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a viszonylag szegényes kínálat ellenére sem a hétfői napon.

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Külföldi foci

Közvetítések: hangoljunk Európa-ligával a hétvégi rangadókra

2020.10.22. 07:30
A keddi, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzések után csütörtökön az Európa-liga-csoportköre is elkezdődik és nem maradunk izgalmak nélkül sem: pályán a Tottenham, …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadók a Bajnokok Ligájában, pályán Szoboszlai Dominik

2020.10.21. 07:30
Szoboszlai Dominik is megkezdi a Bajnokok Ligája-szereplést a Red Bull Salzburggal a Lokomotiv Moszkva ellen, míg a Bayern München az Atlético Madridot …

Magyar foci

Közvetítések: 25 év után ismét BL-csoportmérkőzést játszik a Ferencváros

2020.10.20. 07:30
A nagyszerű teljesítménnyel a Bajnokok Ligája-csoportköréig menetelő zöld-fehérek a Barcelona vendégeként lépnek pályára 25 év után …

Magyar foci

Közvetítések: nyugati rangadó az NB II-ben

2020.10.19. 07:30
Főszerepben a labdarúgás, a slágermeccs a Szombathelyi Haladás-ETO FC Győr, de teniszt és lósportot is láthatunk a képernyőkön.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a francia és a magyar bajnoki címvédő

2020.10.16. 07:30
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros a Kisvárdához látogat, míg a francia bajnok PSG a Nimes vendégeként lép pályára a pénteki napon.